A szarka közismert madarunk, melyet nemcsak a szabad természetben, de a városokban is láthatunk. A Körös-Maros Nemzeti Park területén gyakran találkozhatunk vele, mivel fő költőhelyéül a fasorokkal, fákkal, bokrokkal tarkított mezőgazdasági jellegű területek szolgálnak.
Magasabb hegyvidékeken, zárt erdőkben nem költ. Gyakorisága folytán nem áll természetvédelmi oltalom alatt, ennek ellenére – éppen a címben említett fészeképítő tudománya miatt –, nagy természetvédelmi jelentősége van.
Fészke igazi remekmű, amely távolról egyszerű gallyfészeknek tűnik, ám közelebbről megszemlélve láthatjuk, hogy mesterien kibélelt, puha, komfortos otthon. A fészekalapot vékony gyökérhajtásokkal béleli, sárral tapasztja ki, amitől nagyon masszív lesz. Legtöbb esetben még tetőt is épít rá. Ahogy a mesékből és egyéb történetekből ismert, gyakran találhatunk a fészekanyagban csillogó tárgyakat, drótokat, vagy egyéb fémhulladékokat.
Fotó: Biró István
A szarka nagyon változatos helyeken építhet fészket. Kedveli a szúrós bokrokat (kökény, galagonya, keskenylevelű ezüstfa), de akár magányos, alacsony fákon, sőt nádasban is megtelepedhet. Általában 5-9 tojást rak. A márciusi fészeképítés és tatarozás után április elején már kotlásba kezd.
Fotó: Biró István
A szarkafészkeket – főleg a már elhagyottakat, de még költésre alkalmasakat –, gyakran foglalja el a vörös vércse, az erdei fülesbagoly, sőt a fokozottan védett kék vércse magányosan költő párjai is. Kabasólyom költése szintén előfordult már szarkafészekben. Éppen ezért annak ellenére, hogy vadászható fajról van szó, inkább az állományszabályozásra kell törekedni, mert a szarka megritkulása, vagy eltűnése egyes területekről a már említett védett és fokozottan védett fajok állományára is hatást gyakorol.
A cikk borítóképét készítette: dr. Somorácz Áron (Repülőrajt)
