Igazgatóságunk működési területén öt helyszínen háromévente térképezzük fel a közönséges csikófark állományhatárait és mintavétel alapján elvégezzük a lehető legpontosabb tőszámbecslést.
A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozási Rendszer I. Védett és veszélyeztetett fajok megfigyelése projektjének keretei között 2002 óta folyik a közönséges csikófark (Ephedra distachya) monitorozása. A faj állományváltozásainak nyomon követése öt helyszínen történik a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területén:
- Fülöpházi homokbuckák
- Tázlári homokbuckák
- Harkakötöny: Kisfaludy-erdő
- Kecskemét-Matkópuszta: Határúti-dűlő
- Pirtói homokbuckák területén egy-egy állomány.
Az országban még a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén van a faj további öt állománya bevonva a monitorozásba.
Munkatársaink háromévente feltérképezik az állományhatárokat, hogy lássuk, változik-e valamilyen irányba azok kiterjedése. Az állomány tömegességében bekövetkező esetleges változások kimutatása céljából mintavétel alapján történő tőszámbecslést is végzünk ilyenkor. A tőszámbecsléshez több száz, véletlenszerűen kihelyezett 1×1 méteres mintakvadrátokban megszámolják a töveket. Ezzel a módszerrel meglehetősen pontos populációméretet lehet becsülni.
Ezeket az esedékes felméréseket idén is elvégezték a nemzeti park dolgozói. Az öt területen az összesen becsült tőszám 43 693, ez 2002 óta a legalacsonyabb érték (a korábban tapasztalt tőszámok 100 602–264 683 db között ingadoztak). Az állományok kiterjedése érdemben nem változott, néhány esetben kismértékű növekedés volt tapasztalható.
Fotó: Kalotás Zsolt
A vizsgálatba bevont populációk közül akad nemzeti parki törzsterületen tenyésző, Natura 2000 területen, természeti területen és minden természetvédelmi oltalmat nélkülöző területen (erdőtelepítések között futó földúton) élő. Az öt, hosszútávon megfigyelt állomány közül kettőben növekedés, háromban csökkenés volt kimutatható az utolsó három felmérési időpontra vonatkoztatva. A tőszámbeli méretváltozások iránya független a területek védettségi fokától, feltételezhetően, elsősorban az időjárás anomáliáinak és egyéb veszélyeztető tényezők (a terület hasznosításának megváltoztatása, élőhely minőségének romlása, stb.) hatásainak köszönhető.
A csikófarkról:
A modern növényrendszertan szerint a csikófark a leplesmagvúak (Gnetophyta) törzsébe tartozó csikófarkfélék (Ephedraceae) családjának egyetlen és névadó nemzetsége. A korábbi növényrendszertan még a fenyőkkel hozta rokonságba és a fenyők altörzsébe sorolja, mert ott a nyitvatermő ősfákból vezetik le a csikófarkféléket, amelyek hosszú redukciós úton alakultak ki a késő kréta végére.
Élénkpiros termése nélkül kevésbé látványos a növény
A közönséges csikófark hazánkban fokozottan védett cserje. Természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.
Őshazája a Földközi-tenger vidéke, Ázsia. Hazánkban a száraz vidékek növénye, hajdani löszmaradványokon és homokgyepekben él. Leggyakrabban a Duna–Tisza köze és a Szentendrei-sziget homokpusztáin láthatjuk, emellett a Budai-hegység dolomit-sziklagyepjeiben és a Mezőföldön, lösznövényzetben fordul elő.
Alacsony, 10–30 cm magas, felálló vagy felemelkedő, erősen elágazó, zsúrlóhoz hasonló, lomblevél nélküli, kétlaki cserje (az egyes tövek vagy porzósak, vagy termősek). Érdekesség, hogy egyes élőhelyeken sokszor kizárólag porzós, máshol csak termős telepek vannak jelen. Gyöktörzse fás, tarackszerű, hosszú, kúszó. A zöld színű hajtások vesszőszerűek, 1–3 mm vastagok, sűrűn „ízekre”, internódiumokra tagoltak és fotoszintetizálnak is. A murvalevelek a megtermékenyítés után elhúsosodnak, és piros színű tobozbogyót, ízletes álbogyót hoznak létre, aminek köszönhetően állatok útján is terjed a mag.
