Jól áll a madárvédelem és az áramszolgáltatók összefogása

2021.11.29.

Széles körű összefogással és ágazatokon átívelő közös munkával lehet sikeresen megállítani az élővilág sokszínűségének csökkenését. Ebbe a folyamatba illeszkedik az áramszolgáltatók és az Agrárminisztérium évek óta folytatott együttműködése is.

Az előzetes vizsgálatoknak, felméréseknek és az ágazatok közötti együttműködésnek azért van kiemelt jelentősége, hogy a gyakorlatban madárvédelmi szempontból megalapozott döntések születhessenek – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a 12. MAVIR madárvédelmi online konferencián. Példaként hozta fel, hogy

már több mint 500 műfészket helyezett ki nagyfeszültségű távvezetékoszlopaira a MAVIR, amellyel nagyban hozzájárult a kerecsensólyom megőrzéséhez, hiszen a fokozottan védett faj Magyarországon fészkelő állományának mintegy 60 százaléka ezeken az oszlopokon költ.

A madárkórházban kezelt kerecsensólyom. Huszonegy éve gyógyítanak és szolgáltatnak a Hortobágyi Madárkórházban. Az elmúlt két évtizedben országos madármentő hálózatot építettek, ahol rendszeres ambuláns ellátást végeznek a változó számú gyógyuló madáron. Évente 2000 esetük van, melyek oka főként áramütés, mérgezés vagy közúti gázolás – Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A  közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését célozta az az Agrárminisztérium vezetésével megvalósuló projekt, amelynek egyik fontos eleme volt a szabadvezetékek madárbarát átalakításához szükséges stratégiai vizsgálatok elvégzése. Emellett sikerült a regionális áramszolgáltatók térinformatikai adatbázisát egy országosan egységes, madárvédelmi szempontú adatbázisba rendezni. Ennek köszönhetően

pontos információk állnak rendelkezésre arról, hogy hány kilométer veszélyes, illetve már kezelt vezetékszakasz található hazánkban.

Balczó Bertalan kiemelte, hogy jelenleg összesen mintegy 10 ezer kilométernyi földkábelt tartanak nyilván az országban az áramszolgáltatók, ennek 40 százaléka található a madárvilág szempontjából fontosabb külterületen. Emellett további, több mint 4 ezer kilométernyi szabadvezeték kapott valamilyen madárbarát kezelést, amely szintén csökkenti a madárpusztulást.

Ezzel összesen 1600 kilométerre tehető azon szakaszok hossza, amelyek a két legjobb minőségű madárbiztonsági besorolással rendelkeznek, mely eredmények mind megalapozzák a jövőbeni munkát.

A cikk borítóképét készítette: Szabó Irma (Az energia vonzásában)