Svédországi segítséggel sikerült az 1990-es évek óta kihalt békafajt visszatelepíteni eredeti angliai otthonába.
Az északi vagy kis tavibékák (Pelophylax lessonae) utolsó példányai a Thompson Common területén lévő ősi úgynevezett pingók (föld takarta jégből álló halmok) tavacskáiban éltek, amelyek a Norfolki Vadvédelmi Alaphoz (NWT) tartoznak.
A békafaj szaporodását idővel lehetetlenné tette a vízszint csökkenése. A területen azonban a tavak ma már tovább képesek megtartani a vizet, egyes területekről pedig eltávolították a fákat, mivel a tavibékák nagyon szeretik a napsütést. Ez azt jelenti, hogy visszafordítható a kihalásuk.
Fotó: norfolkwildlifetrust.org.uk
Miután az 1990-es években a faj kihalt Angliában, rengeteg kutatást végeztek annak kiderítésére, mi okozta ezt, és mit lehet tenni annak érdekében, hogy visszatérjenek. Ekkor született meg a terv, hogy a svéd kormány engedélyével onnan szállítsanak be állatokat, és szabadon engedjék őket az első helyszínen 2005-ben. A Norfolkban lévő „X helyszín” pontos helyét titokban tartották, hogy biztosítsák zavartalanságát.
Évente mintegy 30 felnőtt állatot szállítottak ide Svédországból 2005 és 2008 között. Ezen állatok ivadékaiból hoztak létre egy második populációt a Thompson Common területén, ott, ahol kihalásuk előtt utoljára láttak egyedeket. Több mint ezer fogságban nevelt ebihalat engedtek itt szabadon az elmúlt négy évben, a projekt ebben a hónapban zárult.
A cél, hogy a békák önállóak legyenek. Az állatok már láthatók a Thompson Commonba látogatók számára bejárható helyeken is.
Fotó: norfolkwildlifetrust.org.uk
A kis tavibéka nagyon különbözik a gyepi békától (Rana temporaria), amely az Angliában élő másik őshonos békafaj. Felületesen nézve nagyon hasonlónak tűnhet, de közelebbről látható, hogy a tavibékának mindig egy világos sárga vagy zöld csík fut a hátán. A tavibéka ráadásul jóval kevesebb petét rak, emiatt sokkal sebezhetőbb. Míg a gyepi béka egyszerre mintegy 2000 petét rak, a tavibéka mindössze 500-at.
