A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén a bőséges táplálék-felhozatalnak köszönhetően idén jelentősen növekedett a ragadozó madarak állománya. Akad olyan gyöngybagoly is, amely egyszerre tíz fiókát nevel.

Egyes ragadozómadár-fajok költési sikere elsősorban attól függ, milyen az adott területen a fő táplálékul szolgáló kisemlős-állomány. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon az utóbbi három évben nagyon gyenge volt a kisemlős-felhozatal, mert nem kedvezett nekik az időjárás, tavasszal sok eső esett. Idén azonban a szinte csapadékmentes tavasz érezhető állománynövekedést hozott, sok volt a mezei pocok és az egér.

A kisemlősök számának emelkedése megmutatkozott a velük táplálkozó ragadozómadár-fajok állományának növekedésében is. A korábbinál jóval több egerészölyv és bagoly fészkelt a területen. Sok éves kihagyás után ismét költöttek itt réti fülesbaglyok, melyek főként mezei pockokkal táplálkoznak.

A gyöngybaglyok is jól éltek ebben az évben, a nyári esős periódus ellenére számottevő tojásszám-növekedés történt. Az egyik ismert költőhelyen, egy pusztai hodályban első költésben hat, másodikban pedig tíz fiókát találtunk, ami arra utal, hogy nagyon jó ennek a bagolycsaládnak itt a táplálék-ellátottsága. Az első fészekalj fiókái már június elején kirepültek, a második költés fiataljai közül a nagyobbak már tollasak, a legkisebbek pedig három hetesek.

A gyöngybaglyok átlagos fészekalja 5-6 tojásból áll, s a táplálék-ellátottságtól függően jobb években kétszer is költenek. Előfordul, hogy még szeptember-októberben is vannak fiókáik, ami felveti egy esetleges harmadik költés lehetőségét.

A cikk borítóképét készítette: Varga József (Mi mozog ott?)

Fotó: Magonyi Nóra
Fotó: Széll Antal István
Fotó: Széll Antal István