2020-ban – „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” (LIFE13/NAT/HU/000081) elnevezésű fajvédelmi program keretében – immár harmadik alkalommal figyelhettük meg egy „D” típusú mesterséges odú lakóinak életét.

A látottak alapján kijelenthetjük, hogy az idei évben bekamerázott szalakótaodú mindennapjai voltak talán az eddigi legizgalmasabbak.

Az ez évi közvetítéshez egy, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet egyik zavartalan szegletében található, évek óta szalakóta (Coracias garrulus) által lakott odúra esett a választásunk. Sajnos az elmúlt évek kamerával megfigyelt fészkelései mind meghiúsultak, ezért reméltük, hogy idén végre egy sikeres költési szezont tudunk majd mutatni.

A szalakóta (Fotó: Soós Gábor)

Gondoltuk mi, és így is indult a történet. A madarak költését semmiképpen sem szerettük volna zavarni, ezért a kamerákat viszonylag korán, már május 4-én, a szalakóták visszaérkezése előtt felszereltük az odúhoz. A munkálatok mihamarabbi befejezésével próbáltuk segíteni azt, hogy a majdan itt fészkelők minél könnyebben hozzászokhassanak a „lakásuk” kisebb mértékű átalakításához. Emiatt azonban várható volt, hogy az odú első lakói nem a szalakóták lesznek, hanem más önkéntes házfoglalók, mégpedig a seregélyek (Sturnus vulgaris). És ez így is történt.

A kilakoltatás azonban hamar bekövetkezett. Május 10-ére megérkeztek a várva várt szalakótáink és határozott ultimátumot adtak az eddigi „lakóknak”. Emiatt a seregélyeknek hátra kellett hagyniuk a négy tojásukat, amiket az egyik madarunk ki is dobált az odúból.

A szalakóták sokáig tettek-vettek az odúban és annak környékén, és közben sikeresen megvédték azt egy őket kiebrudalni szándékozó másik „kékcsóka” pártól is. Ekkor már azt hittük, hogy végre végigkísérhetjük egy teljes és sikeres költési szezonjukat, ám egyszer csak otthagyták a kamerával felszerelt odút.

Már-már kezdtünk kissé csalódottan arra gondolni, hogy az idén sem sikeredett túl hosszúra a közvetítésünk, és az időközben felbukkanó mezei verebek (Passer montanus) sem hoztak nagyobb derűt. Május 31-én azonban megjelentek az idei műsor igazi főszereplői, a búbos bankák.

A búbos banka (Upupa epops) hazánk egyik legjellegzetesebb megjelenésű madárfaja, melyet jellegzetes bóbitájáról könnyen fel lehet ismerni. Testének nagy részét narancssárgás tollazat borítja, a fekete-fehér sávozású szárny- és faroktollai pedig leginkább lepkeszerű röptében kerülnek szem elé. Hangja szintén egyedi, „up-up-up” kiáltása általában már messziről elárulja. Elsősorban alföldi faj, de nyíltabb, ligetes domb- és hegyvidékeken is találkozhatunk vele. Eredetileg ezek a madarak is az idős fák harkályok által vájt odvaiban költöttek, manapság azonban – alkalmazkodva az antropogén tájelemekhez – képesek akár egy-egy tanyaépület réseibe, kőrakások közeibe vagy akár gumiabroncsok közé is lerakni tojásaikat. Hajlított csőrük segítségével, leginkább a földön keresgélve szedik össze a főképp rovarokból álló táplálékukat. Vonuló madárfaj, mely a telet Afrikában tölti. Általában augusztus-szeptember hónapokban indulnak útnak, és többnyire csak márciusban láthatjuk őket újra. Érdekesség, hogy népies elnevezései, mint a büdös banka, a fostos bugybóka is a fiókák védekezési módjára utal, minek során kellemetlen szagú ürüléküket lőve próbálják elriasztani az illetéktelen behatolókat. Másik népi neve, a ganajmadár, mely arra utal, hogy táplálékát gyakran gyűjti a marhák, illetve lovak ürülékéből. A búbos banka védett madárfaj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

A búbos banka (Fotó: Soós Gábor)

A lelkes nézőközönséggel együtt mi is nagyon örültünk a búbos bankák érkezésének, továbbá annak is, hogy nekik köszönhetően a kamerával ellátott szalakótaodúnk sem maradt üresen. A bankák pedig nem is tétlenkedtek, hiszen a közvetkező napokban nemcsak a fészekanyagot rendezgették szorgosan, hanem a revírjüket is őrizték. Ezt időnként komoly harcok árán kellett megvédeniük a vissza-visszatérő szalakótáktól, de ezek a határvillongások viszonylag hamar elcsendesedtek.

Ezt követően a tojások lerakását mindenki izgatottan várta, és június 14-re meg is érkezett az első, amit még további 6 követett. Aznap azonban más érdekes dolog is történt, ugyanis egyszer csak megjelent egy másik tojó is az odúban, akit a pár megtűrt, nem zavart el. A „szerelmi háromszög” alatt a két tojó között többé-kevésbé zavartalannak tűnt a viszony, a hím által szorgalmasan hordott táplálékkal még egymást is etették, de azért előfordult időnként némi csipkelődés is. Az, hogy mi lehetett az oka a kialakult helyzetnek, nehéz megmondani, mivel nem egy konkurens bankapár próbálta meg elfoglalni az odút, hanem egy plusz tojó csatlakozott be a költőpárhoz. Több teóriát is fel lehet állítani, amik közül a legvalószínűbbnek az összetojás jelenségét tartjuk. Ez azt jelenti, hogy két tojó ugyanabba az odúba rakja tojásait, amiket feltételezhetően ugyanaz a hím termékenyített meg, vagyis ez esetben poligámiáról (többnejűség) is beszélhetünk. Azt azonban egyedi azonosítók híján nehéz megmondani, hogy melyik tojó maradt az odúban, vagy esetleg felváltva kotlottak-e. Ennek oka, hogy akármennyire is jellegzetesnek látjuk az egyes egyedek fejmintázatát, a bóbita tollazata mindig más-más módon áll, így annak kinézete is változhat. Természetesen egyéb okok is állhatnak az érdekes események mögött. Lehet szó fajon belüli fészekparazitizmusról, ami azt jelenti, hogy a tojó egy másik fajtárs fészkébe rakja a tojását, és ez által mentesül a fiókanevelés feladatai alól. Ez a magyarázat viszont azért tűnik kevésbé elfogadhatónak, mivel a másik tojó nem közvetlenül a tojások lerakása után, hanem csak később hagyta ott a fészket. Előfordulhat az is, hogy az idegen tojó elvesztette párját, viszont fészkelési ösztönei arra késztették, hogy a tojásait lerakja, majd továbbálljon. Mindezek azonban csak találgatások, legvalószínűbb oknak a fentebb kifejtett összetojást tartjuk.

Az első fióka június 29-én kelt ki, az utolsó pedig július 2-tól volt látható a kameraképeken. Ez szintén az összetojás elméletét erősíti, mivel 7 fióka kelt ki 4 nap alatt, és mivel a banka naponta egy tojást rak le, és általában már az első lerakása után kotlásba kezd, így értelemszerűen 7 nap alatt kellett volna kikelni a 7 fiókának. Mindenki örült a kicsik érkezésének, a szülők szépen etetgették, nevelgették a fiókákat. A július 3-ai eseményre, – mely egyébként nem ritka és a természet rendjének részét képezi – azonban senki sem számított. A fiókák intenzív fejlődése érdekében, a kotlást követően a tojó is kiveszi a részét az utódok táplálásából, ez azonban azok védelem nélkül hagyásával jár, ami komoly kockázatot hordoz magában. És a baj meg is érkezett, méghozzá egy másik banka „személyében”. Az idegen madár az odú nyílásánál töltött rövid várakozást követően beugrott abba, majd egyenként elpusztította a fiókákat. A szalakótáknál láthattunk már ilyet, ám az ilyen intraspecifikus kompetitív (fajon belüli versengés) viselkedést általában az odú elfoglalása is követi. Ez rendszerint akkor áll fenn, amikor nincsenek megfelelő mennyiségben fészkelőhelyek. Ahogy fentebb is írtuk, a búbos bankák szinte akárhova képesek beköltözni, ám olykor-olykor még náluk is lehetséges ez. Ebben az esetben azonban nem ez történt. A tettes, miután végzett a fiókákkal, továbbállt és nem tért vissza se egyedül, se a párjával, illetve a külső kamera sem rögzített bankák közötti revírharcot. Szappanoperákba illő feltételezésekbe nem szeretnénk bocsátkozni, így eltekinthetünk a hoppon maradt tojó féltékenységi bosszújától.

Öröm az ürömben, hogy a merénylő nem volt túl alapos, és egy fióka túlélte a támadást. Habár egy ideig nem úgy tűnt, hogy életben marad, végül szépen összeszedte magát és felcseperedett. Az időközben a nézők által Egykének, ill. Bubinak keresztelt madár, ha csak egyedül is, de július 28-án elhagyta az odút. A faj védelme szempontjából nyilván az lenne a legoptimálisabb, ha minden fészekalj összes fiókája ki tudna repülni, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a természet rendjének ebbe a részébe nem tudunk és nem is etikus beleavatkoznunk. Nem is beszélve a kirepült fiókákat tizedelő további természetes letális okokról, amik ellen szintén nem tudunk fellépni, amihez sajnos hozzájárulnak az antropogén eredetű problémák is.

A közvetítés véget ért és összességében elmondhatjuk, hogy rendkívül izgalmas és drámai eseményeket láthattunk. Köszönjük a lelkes nézőközönségnek a folyamatos érdeklődést és az építő szándékú hozzászólásokat. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk folytatni a közvetítést jövőre is, és bízunk benne, hogy az adás is gördülékenyebben megy majd.

Írta: Soós Gábor – természetvédelmi területfelügyelő

A cikk borítóképét készítette: Kércz Tibor (Itt a tavaszi csemege!)