Egyre aggasztóbbak a Grönland körüli fejlemények

2024.02.19.

Grönland olvadt jégtakarójának helyén növényzet fejlődik. A folyamat súlyos hatásokkal jár, alapjaiban alakítja át a tájat, és az őslakosok megélhetése is veszélybe kerülhet miatta.

A kutatók az 1980-as évektől kezdődően dokumentálják a Grönlandon zajló változásokat. Az adatok alapján a jég egykori, nagy területeit kopár sziklák, vizes élőhelyek és cserjék vették át. A műholdas felvételek elemzése kimutatta, hogy az elmúlt három évtizedben Grönland jégtakarójából és gleccsereiből 28,5 ezer négyzetkilométernyi terület olvadt el, ami Albánia területének felel meg, és a teljes jégtakaró 1,6 százalékát teszi ki. A régióban a növényzettel borított terület nagysága 15 ezer négyzetkilométerrel nőtt, ami 111 százalékos emelkedést jelent a vizsgált időszakban.

Forrás: svs.gsfc.nasa.gov

A kutatók eredményeiket egy tanulmányban foglalták össze, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a Grönlandon található vizes élőhelyek, amelyek a metánkibocsátás egyik forrását jelentik, közel négyszeresükre nőttek. A sűrű, vizes élőhelyi növényzet legnagyobb mértékű növekedése a délnyugati Kangerlussuaq környékén és az északkeleti, elszigetelt területeken következett be.

Az 1970-es évek óta Grönland a globális átlagnál kétszer gyorsabban melegedett. A térségben a 2007 és 2012 közötti éves átlagos léghőmérséklet 3 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az 1979 és 2000 közötti érték. A friss eredmények arra utalnak, hogy a fejlődő vegetáció még több jégveszteséget okoz. Jonathan Carrivick, a Leedsi Egyetem munkatársa és a Grönland változásaival foglalkozó kutatócsapat tagja szerint a folyamat további kizöldüléssel jár, ám úgy véli, hogy az olvadó jégből felszabaduló víz üledéket és iszapot is megmozgat, ami végül vizes élőhelyeket és lápokat alakít ki.

Dr. Michael Grimes, a kutatócsapat vezetője hozzátette, hogy a növényzet kiterjedése, amely a gleccserek és a jégtakaró visszahúzódásával párhuzamosan zajlik, jelentősen megváltoztatja az üledékek és tápanyagok partmenti vizekbe történő beáramlását. Ezek a változások kritikusak, különösen az őslakosok számára, akiknek hagyományos vadászati gyakorlata e kényes ökoszisztémák stabilitásától függ. Ráadásul a grönlandi jégtömeg csökkenése jelentősen hozzájárul a globális tengerszint emelkedéséhez is, amely tendencia komoly kihívásokat jelent, és fog jelenteni a jövőben.

Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón is számos előadást és kerekasztal-beszélgetést tartottak a szélsőséges és változékony időjárásról, valamint a globális felmelegedésről.

Forrás Greendex