A tél elejére megváltozik az erdő hangulata. Legtöbbször csend uralkodik a fák között, amit egy-egy területéhez hű harkály, vagy csuszka hangja tör csak meg. Sok erdei madár elvonult, mások kóborolnak, behúzódnak a településekre, felkeresik a madáretetőket. Ám van egy madár, amely ilyenkor is makacsul ragaszkodik az erdőhöz, és annak is a fagyönggyel fertőzött fáihoz.

Fotó: Völgyi Sándor

Nem véletlenül, hiszen kedvenc téli táplálékai közé tartozik a fagyöngy termése. Ez a legnagyobb termetű rigófélénk, a léprigó. Olyannyira ragaszkodik egy-egy jobb fagyöngylelőhelyhez, hogy ott úgynevezett táplálkozórevírt is fenntart, míg a kedvenc eledele kitart. Ezekben az erdőrészletekben télen gyakran hallatja erős, cserregő hangját, enyhébb napokon még halkan énekelget is. Ebből a ragaszkodásból a fagyöngy is hasznot húz. A termést a léprigó nem tudja teljes egészében megemészteni. A mag, és a körülötte lévő ragadós burok sértetlenül halad át a madár tápcsatornáján, melyet aztán elpottyant, az pedig szerencsés esetben fennragad egy faágon, ahol következő tavasszal kicsírázhat. Ily módon segíti egymást a két faj. A fagyöngy táplálja a madarat, a léprigó pedig elősegíti a növény terjedését.

A léprigó (Turdus viscivorus) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Írta: Völgyi Sándor

A cikk borítóképét készítette: Fekete Sándor (Kíváncsian)