Forrás: Turista Magazin; Szöveg és fotó: Gulyás Attila
Különleges táj fogadja az utazót a Salgótarján és a Medves-fennsík között kanyargó úton: a télen is zölden hullámzó dombok között salakkúpok merednek az ég felé.
Salgótarján vidéke köztudottan bővelkedik tájképi értékekben és geológiai különlegességekben. Salgó és Somoskő várának bazaltoszlopai, Pécskő vagy Baglyaskő kipreparálódott vulkáni kürtői, vagy épp a kazár fölötti hófehér riolittufa-sziklák mind a természet játékszerévé vált kőzet változatos megnyilvánulásai. Közülük néhányat hamarosan a készülő februári lapszámunkban is bemutatunk.
A nyugati salakhegy és környezete
Zagyvaróna falu határában, a sokat mondó nevű Salakhegy utca végén túl azonban egészen más, fekete hegyek állnak, amelyek múltját nem a földkéreg évmilliókkal ezelőtti magmájában, hanem a Magyar Vasötvözetgyár Rt. kohójában kell keresni, néhány évtizeddel ezelőtt. Salgótarján szénben gazdag vidéke több mint száz éve ideális helyszín volt a nehézipar számára: a város keleti és nyugati oldalain összpontosuló szénbányák az itteni központi területen, Zagyvaróna határában láthatták el legegyszerűbben a gyárak számára nélkülözhetetlen szénerőművet. Ehhez pedig célszerű közelségben álltak a gyárak, köztük az ötvözőanyagokat előállító óriási üzem.
Salakhegyek közt
A Mátrában bányászott ólom- és cinkércekkel teli kohók lecsapolásából származó, felesleges salak hatalmas futószalagokon érkezett a terület szélén álló meddőhányókhoz, ahonnan a mélybe hullva egyre nagyobb kópokat formázott. A harminc évvel ezelőtti változások nyomán bezárt gyár berendezései mára szinte teljesen eltűntek, egyedül a szállítószalagok oszlopainak alsó, vasbetonból készült szekciói emlékeztetnek az egykori gyárra. És persze maguk a hatalmas salakdombok, amelyek az érintetlennek ható, idilli völgyben mára kisebb turistalátványossággá nőtték ki magukat.
Holdbéli formák: kétségtelenül látványos, de beletúrni talán nem a legegészségesebb
A két domb egyikét már szinte teljesen magáévá tette a természet, a nyugati párján viszont az erózió látszik győzedelmeskedni: a víz újabb és újabb rétegeket mos le az anyagból, szinte évről évre változó formákat rajzolva a fedetlen „kőzetbe”. Az itteni csúcs az elmúlt néhány évben látványosan ellenállt mindennek, az ég felé meredő, meredek tömböt formálva, amelyet az erre járók szfinxnek neveztek el. Mára ez a forma már ledőlt, de az újabb mintázatok változatlanul igazán látványosak. Persze nem árt tudni, hogy amit itt látunk, hivatalosan nem más, mint veszélyes ipari hulladék, amely minimum alapos körültekintést, hazatérés után pedig legalább kéz- és ruhamosást igényel, és kisgyerekkel nem feltétlenül kívánatos célpont. Mások számára viszont minden bizonnyal különleges látványt nyújt az ipar eme bizarr emléke.
A magasból feltárul az egykori szállítószalag helye
Bár jelzett út nincs a környéken, a hely szinte kínálja magát egy rövid, egy kilométeres sétára a zagyvarónai Zagyvafő utca felé. A salakkúpok fölötti dombtetőkön a vidékre egyébként nem jellemző, lankás, hullámzó táj fogad: néhány pillanatra akár az ösküi terepasztal-dombok között is érezhetjük magunkat. A nagyobb kirándulásra vágyók innen akár tovább is mehetnek a Zagyva forrása felé, onnan pedig már valóban csak pár méter a Medves-fennsík, újabb tucatnyi túra kiindulópontja.
A távolban Zagyvaróna és a salgói vár
A környék legmagasabb pontjáról, a salgói várból visszatekintve pedig már mi is csak annyit fogunk látni, mint néhány évtized múlva talán bárki itt a helyszínen: a természet által visszafoglalt telephelyet, ahol gépek helyett ismét a fák és a mezők határozzák meg a tájat.
