Az ember és a ragadozó közti konfliktus a világ számos ragadozójára nézve igen nagy veszélyt rejt, a gepárd esetében megoldást jelenthet egy új tanulmány eredménye.
E konfliktusok egyik szereplője a gepárd, ám a nemrégiben felfedezett szociális és kommunikációs hálózatuk segíthet feloldani a konfliktust, és ezzel javíthat a faj túlélési esélyein. A Science foglalta össze a német kutatók által végzett felmérés eredményeit, amelyről a PNAS tudományos folyóiratban számoltak be.
Egyes fák és sziklák a gepárd számára amolyan „nagymacska-bár” jelleggel bírnak, itt találkoznak az állatok egymással, jelet hagynak a hímek a többi hímnek, illetve a párválasztásban is fontos szerep jut e helyszíneknek. Voltaképp kommunikációs központoknak tekinthetőek ezek a helyszínek, s a kutatásból úgy tűnik, a gepárdok megmentésében is nagy szerep hárulhat rájuk. A kutatás megmutatta, mennyire fontos megérteni egy-egy vadállat viselkedését, még mielőtt a védelmére hozott intézkedésekről döntenének.
Az 1980-as évektől fogva, Tim Caro viselkedésökológusnak köszönhetően tudjuk, a gepárdoknak igen különös szociális rendszerük van: a magányosan élő nőstények hatalmas terület urai, s ezek körbefogják az egyes hímek által birtokolt kisebb területeket. A hímek közti vetélkedés a saját területeikért igen heves, gyakran szövetséget kötnek más, nem rokon hímmel, hogy közösen védjék meg a territóriumot. Néhány, saját területtel nem rendelkező, kóborló hím is járja a környéket, s igyekszik elorozni valamely másik hímtől annak a saját territóriumát. Ismert volt már ekkor az is, hogy a jelzéseiket, szagjeleiket a hímek egyes fák vagy sziklák oldalában hagyják.
A mostani német kutatást vezető Jörg Melzheimer kiderítette, hogy ezeknek a helyszíneknek speciális szerepük lehet a gepárdok életében. Kutatótársaival 2007-2018 között Namíbiában 106 felnőtt gepárdra szereltek fel jeladós nyakörvet, olyan területen, ahol rengeteg szarvasmarhatartó gazdaság is volt, s megfigyelték az állatok mozgását, szokásait. Az így kapott adatokból kiderült, hogy a territoriális hímek az idejük kb. felét az említett fáknál, szikláknál töltötték el, s rendszeresen megjelölték azokat a vizeletükkel. A territórium nélküli, kóborló hímek is rendszeresen felkeresték e helyszíneket, ők azonban csak szimatoltak, saját jelüket nem hagyták ott. A nőstények is elnéztek időről időre a „nagymacska-bárokba” és akkor hagytak szagjeleket, ha épp termékenyek voltak.
A legtöbb ilyen helyszín valamely hím territóriumának közepén volt, és „olyan volt, mint egy népszerű bár, ahol a gepárdnak nagyobb esélye van párt találni” – tette hozzá Melzheimer.
A helyszínek pedig időben állandóak maradtak, még akkor is, ha új tulajdonosa lett egy területnek, ugyanazt a fát vagy sziklát használták tovább. Ennek pedig a faj megőrzése szempontjából hatalmas jelentősége van!
