Tudatos hulladékgazdálkodással a klíma- és ökológiai válság ellen – harmadik rész

2020.04.07.

Tudatos hulladékgazdálkodással foglalkozó cikksorozatunk első két részében végigjártuk, miért nem elegendő a környezetszennyezés, valamint a klíma- és ökológiai válság megoldására az, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot. A cikkek legfontosabb üzenete az volt, hogy bár nagyon fontos a szelektív hulladékgyűjtés és annak hatékonyságának fejlesztése, a valódi megoldás a hulladékválságra az, ha kevesebbet termelünk belőle. Sorozatunk utolsó részében rátérünk, hogyan is lehet csökkenteni a megtermelt hulladék mennyiségét és meglévő használati tárgyainkat minél tovább a körforgásban tartani, ezáltal jelentősen csökkentve az ökológiai lábnyomunkat.

Egyre népszerűbb a hulladékmentes (zero-waste) életmódra való törekvés, hiszen a megtermelt hulladék mennyiségének csökkentése a földi rendszer minden elemére jó hatással van, nem beszélve arról, hogy saját magunknak is csak használunk vele. Persze sokan zsigerből ellenzik az új keletűnek tűnő zero-waste mozgalmakat, pedig valójában arról van szó, hogy betartjuk a hulladékkezelés általános szabályait. A helyes hulladékkezelés hat lépcsőjéből öt valójában a hulladék mennyiségének csökkentését szolgálja:

  • Rethink – Gondold át!
  • Refuse – Utasítsd el!
  • Reduce – Csökkentsd!
  • Reuse – Használd újra!
  • Repair – Javítsd meg!
  • Recycle – Hasznosítsd újra!

Helyes hulladékkezelés esetén az utolsó lépcsőre szinte nincs is szükség. Bár a hulladékcsökkentés különböző lehetőségei szorosan összefüggenek, érdemes végig venni ezeket egyesével.

Rethink – Gondold át!

A helyes hulladékkezelés első lépcsője az, hogy végiggondoljuk, mivel is termelünk hulladékot az életünkben. A válasz elsőre könnyűnek tűnik: vásárlással. Kérdés az, mennyire tudatosan vásárolunk. Sokszor sajnos végig sem gondoljuk, milyen mennyiségű teljesen felesleges holmit veszünk, arra pedig már egyáltalán nem figyelünk, hogyan lehetne a vásárlásainkat környezettudatossá tenni. Ahhoz, hogy átgondoljuk mi az, amit tényleg meg kell vásárolnunk, végig kell gondolnunk a mindennapjainkat. Sokszor a felesleges hulladéktermelés ott indul, hogy éhesen megyünk a boltba, vagy például nem írunk listát.

Pedig ezek kivédésével visszafoghatnánk a felesleges vásárlásokat. Számtalan esetben eleve nincs is szükség semmire, elegendő lenne kicsit rendet rakni otthon, hogy belássuk: megvan mindenünk. Hiszen kinek van szüksége három csomag megbontott pirospaprikára és minek megvenni az akciós sarokcsiszolót vagy más egyéb szerszámokat,amikre három percre van szükség, ha sok esetben a szomszédtól is kölcsön kérhetjük sőt kölcsönözni is lehet? És tényleg attól lesz jó egy baráti összejövetel vagy szülinapi buli, ha eldobható tányérok és lufik díszítik a lakást? És még sorolhatnánk.

Refuse – Utasítsd el!

A tudatosság a kulcsa a következő lépésnek is. Nem könnyű szembe menni a fogyasztói társadalom diktálta életmóddal. Ennek oka többek között, hogy nagyon komoly munka van abban, hogy a gyártók, eladók meggyőzzenek minket a vásárlásról. A mindennapok során szinte minden percben szembejön velünk egy hirdetés, aminek célja, hogy fogyasszunk, vásároljunk minél többet és gyakrabban. Ezek jó része akciókkal társul. A reklámok mögött megbúvó túlságosan remek munkának köszönhetően még arról is meg vagyunk győződve, hogy nemhogy valóban elengedhetetlen volt az adott termék megvásárlása, de azt érezzük, túljártunk a cégek eszén hiszen az akciókra felfigyelve kétszer annyit kaptunk ugyanazért az árért, vagy csak kicsivel, de semmiképp sem kétszeres árért. Miközben pont, hogy sikerült kétszer annyi szemetet termelnünk, sok esetben többet költenünk, mint terveztük és vásárlásunkkal tovább erősítettük a környezettudatosságra fittyet hányó fogyasztói társadalmat.

Persze nem csak a hulladékcsökkentés lehet motiváció arra, hogy elutasítsuk bizonyos termékek megvásárlását. Motiváció lehet még az, hogy nem támogatunk bizonyos folyamatokat, amelyek a cégek háttértevékenységéhez kapcsolódnak. Lehet szó állatkísérletekről, a dolgozók kizsákmányolásárólkörnyezetszennyezésről stb. Mikor édességet majszolva szomorkodunk, hogy tűnnek el az esőerdők, többek között azért, hogy sok édesség egyik fő alapanyagát, a pálmaolajat előállítsák a helyükön, vagy megvásároljuk az 1000 forintos pólót, aminek az árából látszik, hogy készítője nem lett rendesen megfizetve, olyankor vásárlásunkkal azt mutatjuk, hogy valójában indirekt módon, de támogatjuk ezeket a tevékenységeket.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a termelés mögött megbújó társadalmi és környezeti károkat egy cég sem hirdeti.

Tudatossággal és tájékozódással elérhetjük, hogy valóban mi döntsünk a vásárlások során.

Reduce – Csökkentsd!

A felesleges termékek elutasítása egy fontos lépés a tudatos élet és helyes hulladékgazdálkodás felé. Azonban néhány dologra továbbra is szükségünk lesz, itt jön be a képbe „reduce”, vagyis a hulladék mennyiségének csökkentése. Az elengedhetetlennek ítélt termékek (ilyen például az élelmiszer) megvásárlásra során fontos, hogy amit lehet csomagolásmentesen vásároljunk. A csomagolási hulladék átlagos mennyisége az EU-ban 173 kg/fő/év. Ez hatalmas mennyiség, amit egy kis odafigyeléssel jelentősen lehetne csökkenteni. Egy teljes külön cikket kitenne, ha elkezdenénk sorolni a hulladékmentes vásárláshoz kapcsolódó ötleteket, de cikksorozatunk célja az, hogy felhívjuk a figyelmet a helyes hulladékgazdálkodás és hulladékmentes életmód fontosságára, hiszen aki ehhez keres segítséget az számtalan, célzottan a témával foglalkozó weboldalt és könyvet találhat.

A lényeg az, hogy álljunk meg egy pillanatra a rohanó hétköznapokban és gondoljuk végig, mi az, amit eddig teljesen feleslegesen csomagolással együtt vettünk meg. Ilyenek például bizonyos zöldségek, gyümölcsök. Azután következhet, hogy mi az, amit saját, otthonról magunkkal vitt tárolóban is elvihetnénk az üzletből, kikerülve az egyszer használatos csomagolásokat. Erre példa a pékáru, de akár bármiféle egyéb termék is, amit az eladó reflexből nejlonba vagy papírba csomagol, pedig, ha lenne nálunk egy vászontáska, vagy csak a két kezünkbe fognánk, akkor semmi szükség nem lenne extra csomagolóanyagra.

A következő szint, amit lépésről lépésre egyre jobban lehet csinálni, a teljes mértékben csomagolásmentes vásárlás. Ez elsőre komplikáltnak és költségesnek látszik, azonban függetlenül attól, hogy az esőerdők védelmében, az állatkínzás ellen fellépve vagy úgy általában a környezetünk védelme érdekében kerülünk el bizonyos termékeket (pl.: műanyag csomagolás, nem etikusan gyártott termékek, pálmaolajat tartalmazó termékek, a tapasztalat azt mutatja, sokat fogunk spórolni. Itthon is egyre több helyen nyitnak csomagolásmentes boltokat ahonnan saját, vagy a boltban egyszer megvásárolt tárolóedényekben vihetjük haza a termékeket és számtalan piacon megvásárolhatjuk ugyanígy az árut. Ráadásul ezeken a helyeken a helyi vállalkozókat és termelőket támogathatjuk, akik, ha tehetik, hazai termékekből dolgoznak.

Persze ezek a lehetőségek nem mindenki számára elérhetőek még, de kortól, nemtől és foglalkozástól függetlenül mindenkinek van lehetősége cselekvésre valamilyen mértékben. Ha pedig egyesek furcsán néznek ránk, amikor nem kérünk zacskót, vagy dobozba kérjük a csirkemellet a piacon, nem kell zavarba jönni, hiszen valójában mi képviseljük azt a – korábban teljesen természetes – életvitelt, ami egyben a klíma- és ökológiai válság megoldásának része lehet.

Repair – Javítsd meg!

Hosszan sorolhatnánk, mi mindent dobunk félre annak ellenére, hogy javítható lenne, ruhákon keresztül az elektronikai cikkeken át számtalan használati tárgyig. Miközben úgy érezzük, hogy az egészséges és környezettudatos étkezés a tehetősek kiváltsága, a reklámok hatására egyre gyakrabban cserélünk újra olyan dolgokat, amiket néhány éve-évtizede még teljesen természetes volt elvinni megjavíttatni, így halmozódnak a költségeink és a hulladék is.

Nem kell itt bonyolult dolgokra gondolni, megjavítunk valamit akkor is, ha felvarrunk egy gombot vagy egy régi szekrényt újra festünk. Előfordul persze, hogy egy mosógép vagy autó menthetetlenül elromlik (ilyenkor fontos, hogy a megfelelő hulladékkezelő telepen adjuk le), ezt kevesen tudják otthon orvosolni. Ilyenkor fontos mérlegelni, hogy mi a környezettudatosabb megoldás. Manapság már probléma lehet, hogy egyes termékek esetén nem lehetséges a javítás pl.: alkatrész hiány miatt, amivel a gyártók újabb vásárlásra kényszerítenek bennünket. Ez a helyzet remélhetőleg javulni fog, az Európai Unió is azon dolgozik, hogy a körforgásos gazdálkodás legyen meghatározó ami többek között a termékek hosszú távú használatát, javíthatóságát foglalja magába. Természetesen lehet találni igazán jó műhelyeket, garanciákat, tartósabb termékeket, úgyhogy érdemes nyitott szemmel járni.

Reuse – Használd újra!

Az újrafelhasználás lényege, hogy a már meglévő tárgyak életét meghosszabbítsuk. Erre számtalan megoldás létezik egyszerűtől a több kreativitást igénylőkig. Egy igen kézenfekvő példa, hogy a kiürült befőttesüveget kimossuk és megtartjuk, hiszen jól fog jönni a csomagolásmentes boltokban történő bevásárlás során. De a régi ruhákból, ágyneműkből készíthető bevásárlótáska, üvegekből váza, flakonokból öntözőkanna, stb. A lényeg, hogy mielőtt eldobunk valamit, gondoljuk át, használhatnánk-e még bármire, esetleg más tudna-e vele valamit kezdeni. Sok magyar és nemzetközi dizájner döntött úgy, hogy hulladékból készít például ékszereket ezzel is hozzájárulva egy környezettudatosabb jövőhöz.

Recycle – Hasznosítsd újra!

Cikksorozatunk első két részében tárgyaltuk, hogy miért csak részmegoldás az újrahasznosítás és a közhiedelemmel ellentétben miért nem bízhatunk minden esetben abban, hogy az elméletben újrahasznosítható hulladék nem szeméttelepeken vagy természetes környezetünkben köt ki.
Ahogy haladunk a hulladékmentes életmód felé, bár jó esetben egyre kevesebb hulladékot termelünk, nagy valószínűséggel lesz olyan termék, ami hulladékként végzi a háztartásunkban. Ezek esetén fontos, hogy felmérjük az újrahasznosítás lehetőségeit, hogy a hulladék a megfelelő telephelyeken végezze, növelve ezzel az újrahasznosítás valószínűségét.

A helyes hulladékgazdálkodás 6R betűje tovább bővíthető néhány ponttal, amik főleg arra világítanak rá, milyen fontos, hogy a hulladékcsökkentés és hulladékmentes életmódra való törekvés ne teher legyen, hanem lépésről lépésre váljon a mindennapjaink részévé.

Replace – Cseréld környezetbarátra és tartósra!

A környezettudatos életmód esetén is át lehet esni a ló túlsó oldalára akkor, ha mondjuk a műanyagmentességet célozzuk meg és ezért kidobálunk olyan dolgokat, ami műanyagból van, pedig még sokáig használható lenne. Ha viszont valamiből mindenképp újat kell beszerezni, ami például korábban egyszer használatos, vagy műanyag volt, akkor érdemes új alternatívát keresni, például fa vécékefe a műanyag helyett, vagy tartós fém borotva az eldobható helyett. Ha tehetjük, válasszunk helyi és minőségi alternatívát, amit nem kellett átutaztatni a fél világon és hosszabb ideig tudjuk majd használni.

Használt ruha boltok is egyre nagyobb számban találhatóak meg szerte az országban, ahol sok esetben jobb minőségű és egyedibb darabokat találhatunk, mint a tömeggyártásra szakosodott fast fashion boltokban. Ha használt ruhát választunk a további hulladéktermelés helyett már meglévő termékeket tartunk továbbra is körforgásban. Számtalan más terméket pedig akár mi magunk is elkészíthetünk, óriási divatja van manapság már a házi tisztítószereknek, sminkeknek, de akár ruhaneműknek, bútoroknak is. A házi készítésű termékek elkészítéséhez ma már igen profi workshopokon (csináld magad műhelyeken) vehetünk részt.

Remember – Emlékezz!

A helyes hulladékgazdálkodásra és a hulladékmentes életmódra való törekvés során elengedhetetlen, hogy szokásainkon változtassunk. Hétről hétre egyre több olyan dologra tudunk figyelni, ami apróságnak tűnik, de mégis jelentősen csökkenti majd a felhalmozott hulladékunkat. Egy idő után majd nem kell emlékeztetni magunkat arra, hogy papírba, és ne pedig műanyagba csomagolt tojást vegyünk, sőt a piacra már eleve vászonzsákokkal, dobozokkal és tojástartóval megyünk és abba kérjük a termelőtől az árut. A hulladékmentes életmód felé vezető úton gyakran fogunk hibázni, de önmagunk gyötrése sem megoldás.

Ilyenkor emlékeztetnünk kell magunkat a sok apró megtehető lépésre, majd egy idő után azt vesszük észre magunkon, hogy tudatosabb vásárlóként egészségesebben és kreatívabban élünk, táplálkozunk, öltözködünk, vásárolunk.

Respect – Tiszteld!

Tiszteljük a természetet és ne úgy tekintsünk környezetünkre, mint egy végtelen erőforrás tárházra, ami azért van, hogy minket éltessen. Legyünk tisztában jelentőségével és mindennapjaink során gondoljuk végig mely cselekedetünknek milyen hatása van. Hiszen, ha eszünkbe jut, hány ezer liter víz szennyeződött be az új póló előállítása során, amit “meg kellett vennünk” vagy, hogy hány hektár esőerdőt égettek fel a kedvenc kozmetikumaink és tisztítószereink előállításához, hogy pálmaolajat állítsanak elő, vagy hogy hány száz évig kering majd a föld-rendszer elemei között a műanyag, amiből a pár óráig hordott halloween maszkunk előállították, talán más döntést hozunk majd a vásárlás során.

Restore – Állítsd helyre!

A helyes hulladékgazdálkodás és a hulladékmentes életmódra való törekvés könnyedén a mindennapjaink részévé válik, ha a saját szemünkkel látjuk mi történik a hulladékkal nem megfelelő feldolgozás esetén. A természet helyreállításával, szemétszedéssel kapcsolatos programokat könnyedén lehet szervezni óvodákban, iskolákban, de akár munkahelyeken vagy bármilyen nagyobb közösségben is. A nemzeti parkok és önkormányzatok, kerületek is szerveznek a természeti kincsek megőrzésével kapcsolatos eseményeket, de mi is kezdeményezhetünk hasonló programokat.

Természetesen a leírt hulladékgazdálkodással kapcsolatos R-ek sorrendje, száma attól függően változhat, épp hol olvasunk erről cikket és kinek a tollából született meg az írás.

A helyes hulladékgazdálkodás és a hulladékmentes életmód lényege mindenkor ugyanaz marad: minél kevesebbet vásároljunk és mindent próbáljunk a lehető legtovább a körforgásban tartani így csökkentve minimálisra a háztartásunkban keletkező hulladék mennyiségét.

Ne felejtsük, hogy minden vásárlásunk során szavazunk. Szavazunk arról, mely termékeket és gyártó cégeket támogatjuk a pénzünkkel. Ahhoz, hogy mindennapjaink során a gazdaságot fenntarthatóbb irányba tereljük és a saját életünket is környezettudatosabbá alakítsuk, a következő lépésekre figyeljünk:

És ha nekünk már jól mennek a fentiek, segítsük ezekben a lépésekben családunkat, barátainkat.

Írta: Szabó Amanda Imola – Meteorológus-éghajlatkutató, doktorandusz az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékén és a Másfél fok egyik állandó szerzője.