Az óvodában is jól jön a komposztláda

2020.01.16.

A Tigáz Zrt. „Töltsük újra a természetet!” elnevezésű programját Kelet-Magyarország öt városában indította el, hogy megmutassa: kis tudatossággal bárki segíthet a környezet megújulásában.

Naponta egy kilogramm szemetet termel egy átlagember, de ez akár harminc százalékkal is csökkenthető, ha a kidobásra ítélt hulladék szerves része nem a kukába, hanem a komposztálóba kerül – hívja fel a figyelmet a vállalat játékos, edukációs élményprogramja, amelyet Eger, Debrecen, Hajdúszoboszló, Miskolc s Gödöllő egy-egy óvodájában tartanak.

A program célja,  hogy az óvodások – és rajtuk keresztül a családjuk – tapasztalatok révén szerezzenek ismereteket a komposztálásról, s megismerhetik a természet ciklikusságát, újratermelő erejét.

Az óvodákban komposztládákat raknak ki, ezeket pedig az ovisok a nevelőikkel közösen töltik meg és gondozzák majd. A kihelyezett komposztálók májusra már kész humuszt is termelnek, amelyből – családi önkéntes napon – kiskertet és virágágyást hoznak létre a pedagógusok, a gyerekek és a vállalat dolgozói.

A program szakmai partnere a Humusz Szövetség. Urbán Csilla, a szövetség elnöke elmondta: játékosan mutatják be a komposztálást, és magyarázzák el a gyerekeknek, hogyan van mindez a természet hasznára. A kicsik számára az is érdekes lehet, hogy a folyamatban fontos szerepet játszanak az élőlények, például a giliszták.

Egy működő komposztláda – Fotó: pxfuel.com

Gálné Szekeres Mária, a Szivárvány Óvoda vezető helyettese a Heolnak elmondta, szeretnének egy zöldségeskertet kialakítani az új intézményben, amihez elengedhetetlen a jó minőségű humusz. „Szeretnénk helyben megtermelni legalább egy részét annak, amit elfogyasztunk” – tette hozzá.

Végh Zsófia, a Tigáz kommunikációs vezetője úgy fogalmazott, az a céljuk, hogy megmutassák: a megújulásra való képesség mindenütt tetten érhető.