A Körös-Maros Nemzeti Park részterületein idén is több száz szalakótapár költött. Többségük mesterséges odúkban, de az utóbbi években egyre gyakrabban bukkanunk rá természetes fészkekre is.

Kis-Sárréten ebben az évben némiképp növekedett a szalakóta-állomány. Összesen 44 költőpárt regisztráltunk, ebből 34 nemzeti parki területen, 10 pedig Natura-2000-es területen költött. Tavaly a párok száma 42 volt. Az állomány jelentős része az általunk kihelyezett mesterséges odúkban költ, két pár viszont természetes fészket választott. A fiókák nagy része kirepült, az elmúlt napokban már csak két odúban találtunk fiatal madarakat.

 

Vésztő-Mágoron a nemzeti parki területeken, mesterséges odúkban összesen 3 pár költött, a tavalyi 2 párral szemben. Ezen kívül a közeli Natura-2000-es területen két párt találtunk természetes odúban. Mostanra minden fióka kirepült. Sikertelen költéssel idén itt nem találkoztunk.

A Kígyósi-pusztán a költőpárok számában nem tapasztaltunk változást, most is mintegy 65-re tehető. Az első fiókák már június végén kirepültek, de még július közepén is találtunk néhány odúban fiókákat. Ebben a térségben csak mesterséges odúkban költenek (80 darabot helyeztünk ki), természetes faodúban fészkelést nem találtunk.

Csanádi pusztákon örvendetes módon megnövekedett a költőpárok száma, ugyanakkor a fiókák száma alacsony. Míg a korábbi években 50-55 pár volt jellemző a környéken, számuk idén már elérte a 75-öt. Mivel az odúk számát nem növeltük tovább, így amikor az előző évi fiókák visszatértek, akkor kelési helyükhöz közel, természetes fészket kerestek maguknak. Korábban csak tanyaromok hasadékaiban találtunk költőpárokat, idén viszont már öt pár természetes faodúban költött.

A fiókák jelentős része már kirepült, de néhány odúban még július közepén is voltak 5-8 napos madarak. A költési eredmény a párok számának növekedése ellenére gyengébb, a szokásos négy helyett általában csak 2 fiókát nevelnek a párok.

Cserebökény térségében 200 mesterséges odút helyeztünk ki, ebből 166-ban szalakóták költöttek. Többségük május közepétől kezdett költésbe, így a fészekaljakban nagyjából azonos korú, jellemzően 4-5 fióka cseperedett fel. Hat helyen hatfiókás fészek is előfordult. Az odúk többségéből július közepéig kirepültek a szalakótafiókák. A legutóbbi ellenőrzéskor néhány olyan fészket is találtunk, amelyben még tojások, illetve néhány napos madarak voltak. A természetes odúkban költő szalakóták felmérése folyamatos, eddig hat ilyen odút vagy revírt sikerült megtalálni. Érdekesség, hogy idén Cserebökényben két „vércseládában” is szalakóták költöttek sikeresen (ez két éve fordult elő először, akkor egy vércsék számára kihelyezett ládában költöttek).

Kardoskúton a kihelyezett odúk 75 százalékában költött szalakóta, ami igen jó aránynak tekinthető. Összesen mintegy 40 pár nevelte fel átlagosan 4-5 fiókáját, melyek a hónap közepén már ki is repültek.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon a kihelyezett 70 mesterséges odúból 33-ban találtunk szalakótát, 4-5 tojásos fészekaljakkal. Két természetes odúra is rábukkantunk, egy fűzfában illetve egy nyárfában. A kirepülési arány jó volt, csupán egy odúban találtunk egy már tollasodó, elpusztult fiókát. A térségben nem volt széthúzódó a költés, már minden fióka kirepült.

Maros-ártérben a korábbi évekhez hasonlóan idén is mindössze három szalakótapár költött, valamennyien mesterséges odúban. Fiókáik július közepéig kirepültek a fészekből.

A fotókat Őze Péter készítette.

A cikk botítóképét készítette: Hargitai László (Sikló reptetés)