Az év madara 2022: ezúttal a színek jegyében szavazhatunk

2021.07.07.

A 2022-es Év madara szavazás jelmondata: „Sokszínű természet”. Az MME ezzel nemcsak a madárvilág változatos megjelenésére szeretné felhívni a figyelmet, hanem a biodiverzitás, a biológiai sokféleség, sokszínűség fontosságára is. Az online szavazás július 25-én 12 órakor zárul le.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az Év madara programját, amelynek célja, hogy

megismertesse azokat a madárfajokat, amelyek védelmében a lakosság fontos szerepet kaphat.

Mint írják, a biológiai sokféleség azt fejezi ki, mennyire gazdag természeti környezetünk.

Az élőlények összessége és fizikai környezetük állandó kölcsönhatásban áll egymással – ez a kölcsönhatás hozza létre az ökoszisztémákat, melyek nélkül az emberi élet is elképzelhetetlen lenne.

A biodiverzitást azonban számos veszély fenyegeti világszerte. Az emberi tevékenység következtében már több növény- és állatfaj kihalt vagy kerül ma is a kihalás szélére. A biológiai sokszínűség megszűnése azzal is együtt jár, hogy az egyes ökoszisztémák kevésbé képesek megújulni, és a természeti rendszerek sérülékenyebbé válnak a külső hatásokkal szemben.

„Éppen ezért őrizzük meg a színeket! Három feltűnően színes fajt bocsájtunk most szavazásra a lakosság körében, amelyből egy a biológia sokféleség nagykövete lesz 2022-ben” – olvasható az MME felhívásában.

KÉKBEGY

Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező, rejtett életmódú, nehezen észrevehető faj. A nádasok szegélyzónájában fordul elő leginkább, a homogén, sűrű nádállományokat elkerüli. Kedveli a csatornapartokat, halastavakat, bányatavakat. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Vonuló, a telet Afrikában tölti. Hazai fészkelőállománya 1200– 2000 párra tehető (2014–2018).

Kékbegy – Fotó: mme.hu/freepik

ZÖLD KÜLLŐ

Gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is. Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít, és akár több évig is használ. Hazai fészkelőállománya 15 000–17 000 párra tehető (20142–018), és növekedést mutat.

Zöld küllő – Fotó: mme.hu/Orbán Zoltán

VÖRÖS GÉM

Nagy méretű gázlómadár. Laza telepeit nagy kiterjedésű nádasokban alakítja ki. Fészkét nádból építi, fészekalapjait más fajok is felhasználhatják. Költőhelyétől sokszor jelentős távolságra is eljár táplálkozni, kedveli a széki sásosokat. A halak mellett kétéltűeket, vízi rovarokat, rákokat is fogyaszt. Vonuló, április és szeptember között figyelhető meg hazánkban. Nyugat-Afrikában telel. Hazai fészkelőállománya 630–810 párra tehető (2015–2018).

Vörös gém – Fotó: mme.hu/freep

Az internetes szavazási lehetőség 2021. július 25-én 12 óráig érhető el az MME weboldalán található cikk végén, a SZAVAZÁS fejezetcím alatt.

A cikk borítóképét készítette: Horváth Tibor (kékbegy)