Sorban érkeznek északról a telelő madárfajok

2023.10.20.

A Körös-Maros Nemzeti Park tájaira megérkeztek az északon költő, de nálunk telelő madárfajok első csapatai. Szép számban vannak már csörgő és fütyülő récék, kék galambok, kékes rétihéják és gatyás ölyvek is.

A Biharugrai-halastavakon október második hetében már több száz északi vadludat, döntően nagy liliket láttunk. Hasonló nagyságrendben érkeztek csörgő és fütyülő récék. Kisebb darucsapatokat is megfigyeltünk. Ha hűvösebbre fordul az időjárás, bizonyára nagyobb tömegben is felbukkannak majd.

Gatyás ölyv. Fotó: Balla Tihamér

A kék vércsék és a barna rétihéják elvonultak már, ugyanakkor megérkeztek a nálunk telelő kékes rétihéják és vándorsólymok első példányai.  Utóbbiak gyakran megjelennek a városokban is, ahol galambokat zsákmányolnak. Felbukkantak az első, nálunk telelő kis sólymok, s szép számban itt vannak már a gatyás ölyvek is.

A partimadarak közül a havasi és a sarlós partfutók csak rövid ideig állomásoznak a dél-alföldi tájakon, aztán délebbre vonulnak. A kék galambok viszont télire is itt maradnak. Október második felében még csak kis számban voltak jelen, de később akár ezres csapatokba is verődhetnek. Jellemzően a külterületeken mozognak, a településekre nem jönnek be.

Nagy őrgébics. Fotó: Marik Pál

Az enyhe idő miatt a fenyőrigók október első harmadában még nem érkeztek meg. Megjöttek viszont a réti pityerek első hírnökei. A süvöltők még váratnak magukra. A pintyfélék közül október első napjaiban megérkeztek a csízek, ők az égereket és a nyírfákat keresik, azok termését fogyasztják.

A cikk borítóképét készítette: Lóki Csaba (Hajnali partfutók)