Smallrig Pulzus

2021.12.09.

Egyszerűen muszáj rajta tartania mindenkinek az ujját, aki a mai világban terméket gyárt, ráadásul a globális piacon játszik. Itt ugyanis nagyon nagy előnyre lehet szert tenni a konkurenciával szemben, ha időben, vagyis rendkívül gyorsan reagálunk valamire. Ez különösen a kiegészítők piacára jellemző, hiszen aki előbb tud adni hozzá akksit, vakut, vagy bármit, aminek passzolnia kell, behozhatatlanul veri el a piacot.

A Smallrig ezért nagyon figyel, egyetlen percre sem engedi el a gyeplőt, hiszen rengeteg terméke és nagy presztízse van, amit egy kényelmesebb, lassabb reakció tönkre tehet. Így most is kapnak az alkalmon és jól reagálnak, most éppen a Sony Alpha 7 IV-re, illetve Nikon Z9-re. Persze nem csak róluk fog szólni a cikk, de azért a fókusz mégis csak itt van.

Elsőként nézzük is a 3738-at, melyet a Nikon Z9-re szabtak és tartalma alapján egy teljes alukeret, illetve egy hordfül, mindezt ARRI Locating csatlakozással a fülön és annak homlokfelületén. A készlet 4+1 elemből áll és december végétől elérhető, ahogyan maga a Z9 is!

Jöhet is az Alpha 7 IV, mert amellett, hogy végre kapható, ez most jelenleg a legfelkapottabb váz a Nikon mellett. Elsőként vegyünk is mindjárt egy szettet hozzá, ami a 3669-es cikkszámot kapta a gyártótól. Tartalma egy keret, egy ARRI Locating hordfül, valamint egy dupla ¼”-es menettel csatlakoztatható oldalsó fogantyú, illetve egy kábelrögzítő. Fontos infó, hogy az oldalfül szabadon felszerelhető bármelyik (jobb-bal) oldalra is!

Az előbbi szettből a keret persze külön is megvásárolható, 3667-es cikkszámon, ahogy a többi kiegészítő is, de ők nem kapcsolódnak specifikusan az A7 IV-hez. A típushoz elérhető még egy klasszikus Arca-kompatibilis baseplate (3666), ami DJI RS2/RSC2 rögzítést ad instant a váznak, valamint egy L-plate is (3660), ami ugyanezt nyújtja, de két tengelyen, tehát nevéből adódóan vertikális rögzítést is megenged!

Persze a Canon sem maradhat le, még ha nem is annyira forrók a termékei, de ha valaki R5-öt vagy R6-ot használna BG-R10 markolattal, akkor január végén már választhat magának keret is hozzá, 3464-es cikkszámon!

Ezek voltak a kimondottan gépvázhoz kötött újdonságok, most pedig – a teljesség igénye nélkül – végig szaladunk néhány egyéb újdonságon.
Elsőre itt is van a Mini Matte Box új verziója, amely még könnyebb lett és Lite névvel egészült ki, mely tovább csökkentett súlyára utal, ami mindössze 108 gramm (3575). Képes a klasszikus 4×4.56” és 4×4” lapszűrők mellett hagyományos kör alakú szűrők fogadására is és akár az előzőek kombinált használatára is!

Egyik kedvenc videós brand-ünk, az Atomos is kap néhány kiegészítőt a Smallrig-től. Szilikon védőtok és kijelzőfólia érhető el januártól a Ninja V-hez, valamint a Shinobi 7-hez is! Utóbbi, mivel elég friss a piacon – idén jelent meg – keretet is kapott (3456).