Nyüzsgő madárvilág a kora őszi pusztában

2019.09.15.

A nyár második fele száraz volt ugyan, de a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületének pusztáin mégis élénk madármozgás tapasztalható. A mezők lila színbe öltöztek, a fűben rágcsálók és rovarok nyüzsögnek.

Leggyakrabban a vonuló ragadozó madarak és énekesmadarak kerülnek szem elé, számukra ugyanis bőven akad táplálék: rágcsálókat és rovarokat is nagy mennyiségben találnak. Intenzív a hamvas rétihéják vonulása a térségben, emellett rendszeresen felbukkan egy-egy kígyászölyv, a kék vércsék pedig változó egyedszámban gyülekeznek a fészektelepeknél.

Ami az énekesmadarakat illeti, szép számban látunk hantmadarakat és rozsdás csukokat. Vonulnak a pityer- és billegetőfajok, a napokban a sárga billegetők között feltűnt egy meglehetősen ritkán látható citrombillegető.

Szeptember elején láttunk még vonuló havasi liléket is errefelé. Időnként felbukkan még néhány szalakóta, s javában vonulnak a fürjek és a vadgerlék. Néha egy-egy fekete gólya is megjelenik a térségben.

Bár a pusztai vizes élőhelyek kiszáradtak, de a csatornákban még van víz, így azok mentén kisebb számban vízimadarak, elsősorban gémfélék is megfigyelhetők. Vörös gémek, bölömbikák kutatnak élelem után a vízben és a csatornák partjain. A kisebb facsoportokban pedig találkozhatunk a pusztára kevésbé jellemző fajokkal, például szürke légykapókkal.

A cikk borítóképét készítette: Hargitai László („Kék madár„)