Monofág fajoknak alapvetően az egyetlen ismert táplálékot fogyasztó fajokat nevezik. Számos ilyen rovarfaj található hazánkban is. Ez az életmód jellemzi a kis apollólepkét, amelynek hernyója a keltike fajokon fejlődik. A csalánoknak több ilyen fogyasztója is akad: a kis rókalepke, az atalantalepke, valamint több karcsúbagoly-, és medvelepke faj.
A fokozottan védett atracélcincér is beéri egyetlen tápnövénnyel, de kötődése nem korlátozódik kizárólag a táplálkozásra. Szinte teljes élete a védett kék atracélhoz kötődik.
Az áprilisban előbújó nőstények megtermékenyítésük után egy-két apró lyukat rágnak a növény szárára, és ezekbe helyezik el ugyancsak egy, vagy kettő petéjüket. A petéből még kora nyáron kikelő lárvák a növény gyökere felé rágják magukat. Ezt elérve késő nyáron, vagy ősszel bebábozódnak, és még a tél előtt kifejlődnek az imágók. Így telelnek át, majd a talaj felmelegedésével, és a növény virágzásával körülbelül egy időben bújnak elő rejtekükből. Ilyenkor is az atracélon töltik idejük nagy részét. Zavarásuk esetén tovább repülnek, vagy ha erre már nem marad idejük, – vagy hűvösebb időben erejük, – akkor egyszerűen levetik magukat a földre, ahol halottnak tettetik magukat egy ideig.
A hímek egyik atracélról a másikra szállva keresik a nőstényeket. Ha sikerrel járnak, általában a növényen történik a párzás is, így biztosítva évről évre a faj fennmaradását.
Szöveg és fotó: Bodó János
