A téli madáretetés az egyik leggyakoribb és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk. Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? Íme, az agrarszektor.hu válaszai.

Mikor kezdjük el az etetést?

Ha szeretnénk etetni a kertbe vagy a lakásunk erkélyére látogató madarakat, azt az első tartós fagyok beköszöntétől a megszűnésükig tegyük, nagyjából december elejétől március második feléig. A költési időszakban, a fiókák kikelése után semmiképp se etessünk. A fiókák nem tudják az eleséget megemészteni, és ez a pusztulásukat okozza!

Mivel etessük a madarakat?

Az olyan kis testű madarak, mint amilyen a kék cinege, a széncinege, a vörösbegy, a zöldike, a csuszka, a tengelic vagy éppen az erdei pinty, szívesen fogyasztják a különféle magvakat. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a napraforgómag. A kereskedelemben, piacokon is kapható magkeverék általában napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből áll.

Egyes madárfajok a földön keresgélnek, mások az etetőn táplálkoznak.

A legegyszerűbb a talajetető, lényegében a kert levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk az eleséget. A tálcás etető lehet például egy sekély faláda vagy egy műanyag virágalátét is. Egyedül az a fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről, és fúrjunk néhány milliméter átmérőjű lyukat az etető aljára, amit megfelelően rögzítsünk.

Az ablak- és ablakpárkány-etetők jó megoldást jelentenek azon madárbarátoknak, akiknek nincs kertjük. A kerttulajdonosok dúcetetőt helyezhetnek ki, amelynek előnye, hogy nagy mennyiségű maggal is feltölthető. A függő etetőből számos változat kapható az üzletekben, de magunk is elkészíthetjük őket egy műanyag palackból vagy lopótökből.

Madarak, amelyeket télen etethetünk – Forrás: Sugar Cloud/24.hu

Népszerű a madarak körében a cinkegolyó, amelyet hengeres vagy spirális cinkegolyótartóban tudunk kihelyezni fák, bokrok magasabb ágaira akasztva. A cinkegolyóhoz hasonlóan nagy energiatartalmú élelem a saját készítésű madárkalács is, mely marhafaggyúból, magokból és szotyolából áll.

Készítsünk madárkalácsot!

2-3 dl megolvasztott marhafaggyúhoz kétmaréknyi magot kell keverni, majd a keveréket egy tejfölös vagy joghurtos pohárba tölteni, és madzagot lógatni bele, majd fellógatva helyezzük ki a fákra és bokrokra.

A rigók és a meggyvágók szívesen keresgélnek a talajon, számukra, almagerezdeketalmacsutkákat is szórhatunk a talajra. Az almagerezdekből a cserjék ágaira is szúrhatunk.

Gondoljunk a madarakra is, amikor növényeket választunk a kertbe!

Válasszunk olyan cserjéket és fákat, amelyek termése élelemmel látja el a kert madarait. Ilyen a tűztövis, a madárbirs, a galagonya, a házi berkenye, a lucfenyő stb.

Mivel ne etessük a madarakat?

  • Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és könnyen a pusztulásukat okozhatja.
  • Romlott, penészes vagy sózott eleséget szintén ne adjunk a madaraknak, az is végzetes lehet.
  • Ellenőrizzük tehát rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra! A felhalmozódó maghéjak miatt úgy tűnhet, hogy még van elegendő eleség az etetőben, ami gyakran nincs így.

Itassunk is, ne csak etessünk!

A madarak számára a folyamatosan rendelkezésre álló ivó- és fürdőhely talán még a könnyen elérhető téli élelemnél is nagyobb vonzerőt jelent. Elég hozzá egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátét, amit feltöltünk langyos vízzel. Más teendőnk a jég eltávolításán és az itató újratöltésén kívül nincs vele.

A cikk borítóképét készítette: Gönye Csaba Ádám (Balettiskola)