Nő a világ növényiolaj-termelése

2019.10.16.

Az elmúlt öt évben évente átlagosan 6 millió tonnával nőtt a világ növényiolaj-termelése. 2013-ban 160 millió tonna növényi olajat állítottak elő világszerte, 2018-ban már 190 millió tonna volt a termelés, az idén pedig még tovább növekszik majd ez a mennyiség.

A legdinamikusabban a monokultúra problémái miatt sokszor napirenden lévő pálmaolaj termelése növekedett, ugyanis az olajpálma terméséből állítják elő a legtöbb (mintegy 73 millió tonna) növényi olajat a világon, amely az összes termelés 38,5 százalékát teszi ki.

A szójaolaj adja az éves olajtermelés 29,5 százalékát, ami 56 millió tonnának felel meg, és a növényi olajok közül a pálmaolaj után ennek növekedett legnagyobb mértékben az előállítása.

Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Az elmúlt három évben egyedül a világ repce­olaj-termelése stagnált, csupán 28 millió tonna körüli éves termelési volumennel, pedig a repceolaj a harmadik legnagyobb mennyiségben előállított növényi olaj a világon. A legkisebb volument 19,5 millió tonnával a napraforgóolaj képezi, amelynek a termelése 2013 óta folyamatosan nő. Kétszer gyorsabban nőtt az előállítása, mint a repceolajé, így annak komoly konkurensévé lépett elő.

A repceolaj legnagyobb felhasználója Európa, de Kína, India és a fejlődő világ is keresi. A legnagyobb exportőr pedig Kanada, és feljövőben van Ausztrália is. Napraforgóolajból pedig Ukrajna és Oroszország exportja bővül folyamatosan.

Ezt az írást és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/41. számában olvashatnak.