A nyári időszakban könnyen összefuthatunk a hazai lábatlan hüllőkkel, akár vízparti nyaraláson vagyunk, akár az erdőben túrázunk, vagy épp kertészkedéssel töltjük az időt. Pánikra és gyűlöletre azonban nincs ok siklófronton. Sőt, vigyázzunk rájuk!
A lényeg dióhéjban
A rettegés és az ismerethiány öl – siklókat és gyíkokat egyaránt. Bár a félelmünknek lehet evolúciós alapja, ez arra nem indok, hogy elvegyük az életüket.
Hazánk biztonságos a kígyókat tekintve. A legtöbben sosem találkoznak olyan kígyóval, amelynek van mérge, a legtöbb kígyószerű állat sikló vagy lábatlan gyík.
Hagyd őket élni! A kígyók élnek, sokat köszönhetünk nekik, fontosak ökológiai szempontból, és ha ez mind nem elég, mindegyikük védett, néhányuk pedig fokozottan védett. Elpusztításuk, bántalmazásuk büntetendő.
Rézsikló. Fotó: Pribéli Levente
Ösztönös félelem, kezelhető utálat
Bár hazánkban a veszélyes kígyóval való találkozás esélye annyira kicsi, hogy a kígyóktól való félelem megalapozatlan, valójában teljesen érthető, hogy sokan tartanak vagy akár rettegnek tőlük. Evolúciós múltunkban gyökerezhet a kígyóktól való félelem, amely azonban mára hazánkban okafogyottá vált (de például a Homo sapiens kialakulásának helyén egészen más a helyzet). Két dolgot viszont mindenképp ki kell emelni. Egyrészt akárhogy is fél valaki a kígyóktól, ez nem jelenti azt, hogy elpusztíthatja őket! Másrészt pedig a zsigeri ellenérzésen túl a kígyók megítélésének kétségkívül vannak kulturális összetevői és ismerethiányból fakadó elemei. Másképp fogalmazva a rossz PR és a tudatlanság állhat a háttérben. Ez utóbbiakon igyekszünk jelen cikkünkben segíteni.
A rézsikló valójában gyíkféle. Fotó: Pribéli Levente
Kígyó!? Sikló!
Nem árt tudni, hogy Magyarország legnagyobb részén kizárólag ártalmatlan sikló és egy első pillantásra kígyónak tűnő, de valójában gyíkféle, a lábatlangyík fordul elő. A lábatlangyík teste hengeres, tömzsi benyomást kelt, feje nem különül el a test többi részétől, és farka hirtelen ér véget. Vízpartokon a kockás sikló és a vízisikló a leggyakoribb, de utóbbi el is távolodhat a víztől. Erdei környezetben az erdei sikló és a lábatlangyík kerülhet elénk leginkább, míg a rézsikló a nyíltabb élőhelyek faja. Kertekben, hétvégi telkeken, nyaralóknál természetesen bármelyik felbukkanhat a tágabb környezettől függően. Egyiküknek sincs méregfoga, sem mérge, teljesen ártalmatlanok! Rajtuk kívül él még hazánkban kaszpi haragossikló, melynek nevéből is sejthető, hogy nem érdemes piszkálni. Mérge nincs, de harapása kellemetlen. Arra azonban nagyon kicsi az esély, hogy találkozzunk vele, mivel az ország alig néhány pontján él (pl. a Budai-hegység egy-egy pontján, Szársomlyón), és különleges élőhelyekhez (főleg sziklagyepekhez) kötődik.
Vízisikló. Neve ellenére néha a víztől távolabb is találkozhatunk vele, és a jellegzetes világos nyakszirtfoltjairól könnyen felismerhető (bár ezek a fiatal erdei siklón is lehetnek hasonlóak). Fotó: Pribéli Levente
Viperák
Az utóbb említett fajhoz hasonlóan rendkívül valószínűtlen, hogy viperára bukkanunk, de két viperafaj Magyarországon is előfordul. Az egyik a rákosi vipera, a másik pedig a keresztes vipera. Mindkettő nagyon ritka. Utóbbi foltszerű elterjedésű, Somogy és Zala megyében, valamint az ország északkeleti csücskében fordul elő. A rákosi vipera jelenleg ismert élőhelyei a Kiskunsági és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területére esnek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ritkaságuk, életmódjuk és különleges természetközeli élőhelyekhez való kötődésük miatt még célzott kereséssel sem könnyű rájuk találni, a véletlen találkozás esélye tehát a legtöbb ember számára elenyésző. Összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyünk van arra, hogy közúti baleset áldozataivá válunk, vagy életmódunk teszi tönkre az egészségünket, minthogy itthon viperával egyáltalán csak találkozunk. A lényeg tehát az, hogy ha valamilyen kígyónak tűnő állatot látunk, szinte biztosan ártalmatlan siklóról van szó.
Mit tegyünk, ha mégis kígyószerűséggel hoz össze a sors?
Először is: semmiképp ne zargassuk, ne próbáljuk ütögetni az állatot! Egyikük sem tekint minket zsákmányának, tehát legfeljebb önvédelemből haraphatnak belénk, de legtöbbször elmenekülnek. Legtöbbjük még azelőtt, hogy mi egyáltalán észrevennénk. Ha mégis kígyónak tűnő állatot látunk, néhány dolog segíthet a pontosabb felismerésben. Amennyiben egy métert is meghaladó testhosszú (tehát ránézésre hatalmas) állatot látunk, siklóról lehet szó. A rákosi vipera általában 40–50 centiméterre, míg a keresztes 90 centiméterre nő meg legfeljebb. Nyilván a kisebb állatok nagy része is sikló, csak vagy eleve kisebbre növő faj (pl. rézsikló), vagy egy fiatalabb egyed. A siklók farka egyenletesen keskenyedik el, míg a viperáké tömzsibb, hirtelen vékonyodik el a farokvég felé (de figyelem, a lábatlangyík még tömzsibb!). A siklók kerek pupillájával szemben a viperáké függőleges rés, de aki fél a lábatlan hüllőktől, valószínűleg nem akar elég közel kerülni ahhoz, hogy ezt megfigyelhesse. Ha tudunk, készítsünk képet az állatról, amelyet a herptérképre feltöltve pontos meghatározást kaphatunk, és adatunk a fajok hazai helyzetének alaposabb megismerését is segíti.
A rézsikló ártalmatlan.
Élni hagyni
A siklóknak és a viperáknak sokat köszönhetünk, számos olyan élőlényt fogyasztanak, amelyek ellen az emberek gyakran mérgekkel próbálnak védekezni. Zsákmányolnak rágcsálókat és rovarokat is. Az is igaz, hogy esznek más hüllőket, kétéltűeket, sőt, madarakat is, de mint nemrég alaposan kifejtettük, a „kártevő” címke rájuk aggatását kár lenne erőltetni. Nemcsak ragadozóként szabályozzák más élőlények állományát, hanem zsákmányként is fontosak. Ritka, fokozottan védett ragadozómadaraink egyike, a kígyászölyv például kifejezetten a lábatlan hüllőkre specializálódott. Más élőlények, például a szőrmés ragadozók és egyéb ragadozómadarak is esznek kígyóféléket. Fontos tagjai tehát az ökológiai rendszereknek. Ha pedig másért nem, már csak azért se bántsuk őket, mert hazánkban minden kétéltű- és hüllőfaj, tehát a siklók is védettek: elpusztításuk, bántalmazásuk büntetendő, és a vonatkozó jogszabály szerint a büntetés szabadságvesztésig is terjedhet.
