Párizs háztetőin elkezdtek növényeket termeszteni

2019.08.27.

Amikor a spanyol–francia származású Anne Hidalgót 2014-ben Párizs első női polgármesterévé választották, bejelentette, hogy zöldebbé teszi a várost. Két évvel később el is indult egy projekt azzal a céllal, hogy Párizs a fenntartható élelmiszer-előállítás mintavárosává váljon.

A cél, hogy 2020-ra 100 hektáron (140 focipályányi területen) hozzanak létre zöld felületeket épületek tetején, harmadukra városi kerteket képzeltek el. A CNN-nek nyilatkozó alpolgármester, Penelope Komites szerint egy új városi modellen dolgoznak, és már sok más város követi a példájukat.

Az eddig elfogadott 75 tervezet mellett nemcsak a tetőkön fogtak növénytermesztésbe a városban, hanem például egy korábbi vasútállomás épületében létrehozott kávézóban 1000 négyzetméteren gazdálkodnak. Az ott termesztett több mint 150-féle növényt a kávézóban használják fel, a maradékokat az ott élő csirkék és kacsák eszik meg. A helyi mézet az egyik legjobbnak választották meg egy nemzetközi versenyen.

A hajdani vasútállomáson kialakított kert – Fotó: Simon Lemarchand

A tervek szerint 2020-ra Európa legnagyobb városi kertészete is elkészül a városban, a világ egyik legjelentősebb rendezvényközpontjában, a Porte de Versailles-ban lesz majd látható.

Az egyik, jelenleg átépítés alatt álló pavilon tetején hozzák létre a 14 ezer négyzetméteres kertészetet, amely a legnagyobb lesz Európában, a tetőn létrehozott gazdálkodások közül pedig nem lesz ennél nagyobb a világon. A tervek szerint 30 növényfajt termesztenek majd, és napi 1 tonna zöldség és gyümölcs beérését várják nyaranta.

A kávézó belseje – Fotó: Facebook/La REcyclerie

A terményeket a környéken fogják értékesíteni, a pavilonban lesz egy háromszáz fős étterem, ahol a kertben termesztett alapanyagokból készülnek az ételek. Vegyszert nem fognak használni, s a helyiek is kapnak kisebb parcellákat zöldségtermesztésre.

A termesztés aeroponikus módszerrel fog történni, vagyis a növények gyökérzete nem termőföldben, hanem szabadon fejlődik speciális tárolókban. 95 százalékkal kevesebb vizet fog igényelni a termesztéshez, hogy a tápanyagokat vízpermet vagy vízköd formájában veszik fel a zöldségek a levegő keringtetésével.