Természetesen a gyöngyös hátú ürgék, akárcsak a pelék, cickányok vagy denevérek a hosszú, táplálékhiányos téli hónapokat valódi téli álomba, úgynevezett hibernációba merülve töltik.
Az életműködéseik ilyenkor oly mértékben lelassulnak, hogy gyakorlatilag egyfajta tetszhalott állapotba kerülve szívük percenként egyet-kettőt ver, testhőmérsékletük 2-3 °C -ra süllyed, ami azért emlősfajok esetében mindenképpen kirívó jelenség. Ezeknek köszönhetően életműködéseik és ezáltal energiafelhasználásuk a minimumra csökken, bízva abban, hogy ezáltal sikerül túlélni azt a bizonyos hat-hét ínséges hónapot.
Az ürgék már viszonylag korán, augusztus végén elvonulnak erre a bizonyos téli alvásra – az idősebb példányok kicsit előbb, míg a fiatalok később – és március végéig, április elejéig nem is mozdulnak földalatti járatukból. Azonban nem csupán az éhenhalás veszélye fenyegeti őket ebben a hosszú inaktív időszakban, hanem a téli esőzések, havazások, a tavaszi olvadások nyomán megemelkedett talajvízszint is végzetes lehet számukra. Hiába tömítik el a járatuk tetejét szeptemberben, az alulról feltörő vízzel szemben nem tudnak védekezni, így álmukba fulladhatnak meg az alvókuckójukban. Emiatt a tapasztaltabb példányok igyekeznek olyan „magaslatokra” elvonulni, ahol kisebb a veszélye annak, hogy a talajvízszint elérje az üregüket. Ezek a számunkra szinte láthatatlan „magaslatok” a síkvidéki legelőn, kaszálón egy ürgeállomány túlélését jelentik.
Munkatársaink az elmúlt napokban a Borsodi- Mezőség Tájvédelmi Körzet, a Bükk lábáig érő horizontú gyepterületeit járták be és a szélsőséges időjárási körülmények közepette szemlézték, hogy az ürgekolóniák eltömekelt járatnyílásai mennyire kerültek víz alá, azaz milyen eséllyel tölti meg tavasz érkeztével a tájat az ürgefüttyögés.
Mint a fényképeken is látszik bizony a Mezőség gyeptársulásainak nagy része a szokásos módon vízi birodalommá változott ezekben a hónapokban, de a helyiek által „hátaknak” nevezett „magaslatok” java része nem volt elárasztva, így remélhetőleg békésen szunnyadnak az ürgelukak lakói a mélyben.
A táj hangulata, minden látszólagos februári kietlensége dacára is lenyűgöző volt vörös vércsék és kékes rétihéják, parlagi sasok, gémek, kócsagok szelték a levegőt, szikrázott a napkorong az átmeneti tavacskák felszínén ezen az ember alig járta csodálatos vidéken.
Végezetül pedig:
Mit csinál az ürge télen?
Mélyen alszik, roppant mélyen:
a föld alatt két méterrel
-csoda, hogy tavasszal felkel.
Rágni jó és ásni jó!
Nem kell nekünk rádió,
a híreket úgyis tudjuk:
mindenütt csak lyuk, lyuk, lyuk, lyuk…
(Szabó T. Anna: Olyan fürge, az már kóros – így dalol az ürgekórus, részlet)
Írta: Bakó Botond – gerinces-zoológiai szakreferens
A cikk borítóképét készítette: Ivány Richárd (Vigyázz!)
