Katica, katóka, kata, tehénke, bödebogár, bumbumbácsi – Magyarországon ennyi neve van a sokak által kedvelt hétpettyes katicabogárnak, kertünk egyik nagy barátjának. Bohács Ádám kertépítő technikus arra hívja fel a figyelmünket, hogy miért kellene mindenkinek minél jobban védenie ezt a hasznos kis bogarat.
A HÉTPETTYES KATICABOGÁR BEMUTATÁSA
A hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata) egész Európában elterjedt bogárfaj, szinte minden országban ismerik és szeretik. Ennek az az oka, hogy esztétikussága mellett elképesztően hasznos is.
Az európai kontinensen belül több beceneve is van, Magyarországon leginkább a katica, a katóka, a kata, a tehénke, a bödebogár, valamint a bumbumbácsi névvel találkozhatunk.
Érdekesség, hogy még Észak-Amerikába is betelepítették hasznossága miatt, Magyarországon pedig a 2011-ben elindított Év Rovara kampány első választottja volt.
JELLEMZŐI
Nevét – gondolom, már kitaláltátok – onnan kapta, hogy a piros szárnyfedőit összesen hét, fedőnként 3,5 fekete petty díszíti. A hétpettyes katicabogár feje és tora fekete, azonban mindkét testtáján található két fehér folt. Csápjai, csakúgy mint rokonaié, bunkós végűek. A kifejlett egyedek mindössze 6-8 milliméter hosszúságúak, alakjuk jellegzetes bogárhátú. A lárvák teste rücskös, hernyószerű, viszont jól kifejlett, hat ízelt lábbal rendelkeznek. Színe alapvetően szürke vagy fekete, amit sárgás foltok tarkítanak.
ÉLETMÓDJA
Szinte mindenhol találkozhatunk vele, ahol van növény és rajta élősködő tetű – éppen ezért is olyan hasznos ez a bogárfaj. A hétpettyes katicabogár tavasszal rakja le a levelek fonákjára a petéket (maximum 400-at), melyek egy héten belül ki is kelnek.
A ragadozó lárvák nagyon mozgékonyak, négy vedlés után bábozódnak be végül, de az utolsó lárvabőr még rajtuk marad védekezésképpen. A lárvák 10-30 nap alatt fejlődnek ki, hőmérséklettől és táplálékkínálattól függően, és 3-17 napot töltenek bábként. Ha a teljes átalakulás gyors, akkor esély van arra is, hogy egy hónapra rá egy második generáció jelenjen meg egy éven belül.
A kifejlett katicabogarak képesek átvészelni a telet. Az imágó nagyjából háromnegyed évig tartó élete során ragadozó. Érdekesség, hogy veszély esetén halottnak tetteti magát, és ha támadó érkezik, még odáig is elmegy, hogy elriasztásképpen vérfröcsköléssel reagál, ilyenkor egyébként akár 10 százalékos testfolyadékvesztésen is áteshet.
A cikk az agraroldal.hu-n olvasható tovább.