Meglepő újdonsággal jön a Fujifilm X-Pro3

2019.09.25.

A Fujifilm megszellőztette új távmérős stílusú kamerájának néhány fontos jellemzőjét: az X-Pro3 titánium vázzal, rejtett LCD-vel és felturbózott hibrid keresővel érkezik.

fujifilm x-pro3A tokiói Fujifilm X Summit rendezvényen mutatták be az X-Pro3-at, egyelőre csak fejlesztési bejelentésként. Azaz pontos részleteket még nem közöltek, de mégis meglepően sok információt adtak a hamarosan érkező kameráról. A legfontosabb a megnövelt felbontású, nagyobb kontrasztú és szélesebb színtartományt megjeleníteni képes elektronikus kereső, amely továbbra is a Fujifilm egyedi hibrid megoldását követi. Azaz ugyanúgy tud tisztán optikai vagy tisztán elektronikus képet adni és leghasznosabb üzemmódként az analóg képre tetszőleges adatot vetíteni. A kereső képfrissítési frekvenciáját is megnövelték az elődmodellhez képest, de pontos adatot nem közöltek.

fujifilm x-pro3

fujifilm x-pro3A legérdekesebb újdonság azonban a kamera hátán található. A LCD-képernyőt ugyanis rejtve szerelték fel hátulra. Azaz alaphelyzetben befelé van fordítva, ha használni szeretnénk, le kell hajtanunk azt. A meglehetően konzervatív megoldás oka, hogy a Fujifilm véleménye szerint a fotósok sokkal jobban járnak a kereső használatával, mint ha a hátoldali képernyőn keresgélnék a részleteket. Ugyanakkor szükség esetén ott a képernyő, csak ki kell hajtani. Cserébe azonban igazán egyedi megoldást kapunk a kamera hátulján. Egy kis négyzet alakú információs kijelzőt, amelyen stílusos módon jeleníthető meg az épp beállított filmszimulációs mód, az érzékenység és még néhány további információ. Már csak azért is, mert az idén új taggal bővül a filmszimulációs módok listája, mégpedig a Clasic Negative beállítással, amelyhez a Fujifiml Superia film karakterét vették alapul.

fujifilm x-pro3Újdonság, hogy a kamera a hagyományos feketére festett külső mellett két további burkolatkialakítással is forgalomba kerül. A mostantól titániumvázzal készülő X-Pro kamera így a festett fekete mellett DURA Black és DURA Silver színekben is az üzletekbe kerül. A Fujifilm közölte a bejelentés dátumát is, október 23-án így minden további kiderül az X-Pro3-ról.