Különös látogató az Abaligeti-barlangnál

2021.05.20.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Abaligeti-barlangnál dolgozó kollégái egy különös látogatóra figyeltek fel a barlang előtt elterülő tó melletti sétányon. A látogató nem váltott jegyet, nem jelezte szándékát, hogy részt venne a barlangi túrákon, sőt a Denevérmúzeum interaktív kiállítását sem szeretné megnézni.

Ül a sétány melletti vaskorláton, és folyton csak halászik. Ugyanis ez a különös látogató egy jégmadár. Kedvenc leshelye a tóparti vaskorlát, és a víz fölé hajló ágak. Innen lesi a vizet, és ha egy apró hal a felszín közelébe téved, már csobban is a víz, és a jégmadár a hallal a csőrében emelkedik ki a víz alól. Zseniális halász a gyönyörű színekben pompázó madár. Halfogási technikáját a barlang előteréből, pár méter távolságból figyelhetik meg kedves vendégeink, míg az óránként induló barlangi túrákra várakoznak.

A jégmadár (Alcedo atthis) hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Szöveg és fotó: Völgyi Sándor

A cikk borítóképét készítette: Dósa László (Jégmadár)