Kalandozások nemzeti parkjainkban – Bükki Nemzeti Park III.
2022.10.25.A különböző faunahatások, a változatos geomorfológiai adottságok és a sokszínű vegetáció következtében fajgazdag állatvilág alakult ki: a Bükkben előforduló állatfajok számát ma minimálisan 22 000 körülire becsüljük.
Értékes ritkaságok az állatvilágból
A nagy kiterjedésű zonális bükkösökben él – számos más rovarfaj mellett – az alhavasi jellegű havasi cincér. A Bükk-fennsík töbörrétjeinek ritka lepkéi a bükki szerecsenboglárka, a szürkés hangyaboglárka és a bagolylepkék. A töbörrétek nyáron a kerepelő sáskáktól hangosak. A bogarak közül négy ritka védett futrinkafaj érdemel említést: a domború futrinka, az aranypettyes futrinka, a változó futrinka és a barlanglakó endemikus Gebhardt-vakfutrinka. A délies kitettségű bokorerdőkben, melegkedvelő tölgyesekben és száraz gyeptársulásokban melegkedvelő faunaelemekkel találkozunk, például a zörgőlepkével, vagy a szubmediterrán elterjedésű fűrészlábú szöcskével. A csigák közül jellegzetes kelet-kárpáti endemikus faj a kárpáti kék meztelencsiga.
A Bükki Nemzeti Park, illetve a hegységet övező Bükk-vidék gerinces-faunája a hazai átlagnál gazdagabb, sok veszélyeztetett természetvédelmi státuszú faj jelentős populációja él itt.
A halak köréből a patakok ritka lakója a Kárpát-medencei endemikus petényi márna. A hegység montán régiójában szórványosan előfordul a fokozottan védett alpesi gőte, a gyepi béka a hegylábakig mindenütt előfordul. A többi kétéltű fajhoz hasonlóan megmaradásukhoz a szaporodóhelyek megőrzésének kiemelkedő jelentősége van. A hüllők közül a lokálisan, csupán a hegység néhány pontján előforduló pannon gyík emelhető ki. A hüllővédelem általánosságban a melegkedvelő társulástípusok területi védelmével valósítható meg.
A madarakat a nemzeti park területén körülbelül 100 fészkelő faj képviseli. A hegység orniszának legnagyobb értékei a veszélyeztetett fajok jelentős állományából álló nappali ragadozómadarak. A kerecsensólyom és a parlagi sas kezdetben a hegyvidéken költött, ám a közelmúltban az alföldi területekre költöztek. A folyamatot valószínűleg a hegylábi táplálékforrás csökkenése váltotta ki. A leggyorsabb állataként ismert ragadozó madár, a vándorsólyom hazánkból a ’60-as években jellemző széleskörű DDT használat miatt kipusztult, ám a ’90-es évektől elkezdte visszafoglalni korábbi élőhelyeit és ma is költ a Bükkben. A nappali ragadozómadarak között meg kell említeni a békászósast és a kígyászölyvet is, amelyek az aktív védelmi intézkedéseknek köszönhetően szintén jelen vannak. A számos veszélyeztetett fajt őrző baglyok kárpáti-montán képviselői az uráli bagoly és a gatyáskuvik. A hegységből a ’70-es években kipusztult uhu egy visszatelepítési programnak köszönhetően immár évtizedek óta újra költ a Bükkben. A harkályok közül a legnagyobb hazai állománnyal rendelkező fehérhátú harkály emelendő ki. Az erdei énekesek egyik legritkább, az erdő természetességét jelző madara a kis légykapó. Egyik legveszélyeztetettebb faj a nemzeti parkban a császármadár rendkívül lecsökkent állománnyal. A telepített fenyvesekben számos olyan faj megtelepedett, melyeknek a környező magashegységek fenyő régiójában van az elterjedési centrumuk.
Az emlősök köréből a szinte összes hazai fajt magában foglaló denevérek emelendők ki. A fajgazdagság és az állomány viszonylagos nagysága az idős erdőtömböknek és a sok száz barlangnak köszönhető. Különös jelentősége van azon barlangok védelmének, ahol tömegesen telelnek és szaporodnak az egész Európában veszélyeztetett denevérfajok.
Farkasok és medvék nyomában
Nagyragadozók. A Szlovákiai hegyvidékekről ide kóborló mackók és az összetartó családjukról gondoskodó szürke bundás farkasok. Gyakran elhangzanak a kérdések: honnan, hogyan kerültek ide, és hogy élnek?
2004 novemberében majd’ 220 km/órás széllökésekkel söpört végig a vihar a Magas-Tátra déli oldalán és szinte letarolta az erdőket. 2014-ben pedig az Alacsony-Tátra erdeit ritkította meg az orkán. Ezek az élőhelyei azoknak a szlovákiai farkasoknak, amelyek az észak-magyarországi farkasok forráspopulációit is jelentik. Természetes, hogy az élőhelyi változások következtében a farkasok déli irányba terjeszkedve megtelepedtek hazánkban. Itt megfelelő élőhelyeket találva maguknak, jelenleg már rendszeresen családokat alkotnak, szaporodnak is. Annak ellenére, hogy rendszeresen vannak kölykök, a Bükk területén tartósan jelenlévő egyedek száma jelentősen nem változik. Ugyanis a kölyköknek csak mintegy a fele éli túl az első két évét, a többiek elsősorban a betegségek, tapasztalatlanságuk miatt szerzett sérülések következtében elpusztulnak. Visszatérve a kérdésre, hogy örülhetünk-e az ordasok bükki jelenlétének, egyértelműen igen a válasz. E karizmatikus nagyragadozó faj puszta jelenléte is kiemelkedő természetvédelmi értéket jelent, nemzeti büszkeségre is okot ad. A farkasok, mint csúcsragadozók megtelepedése egyértelműen pozitív hatással bír az erdei életközösségek egészségére. A farkasok a szelektív zsákmányolásukkal segítik a felelős vadgazdálkodást, és hozzájárulnak az élőhelyek természetes állapotának visszaállításához. Az elmúlt években megjelent és sok kárt okozó sertéspestis kapcsán kiemelendő, hogy a farkasok a beteg, legyengült vadakra vadásznak, amellyel jelentős mértékben mérséklik a fertőzések terjedését a prédacsoportokban. A beteg állatok zsákmányolása végső soron egészségesebb emberi közösségekhez is vezethet.
Egyre gyakrabban bukkan fel a médiában, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazagtóság működési területén barna medvét vagy annak nyomait látták. Ezeknek a híreknek a többsége a helyszíni ellenőrzések során ugyan valótlannak bizonyul, de időnként az is bebizonyosodik, hogy valóban medve járt a környéken. Ez persze nem is csoda, hiszen Szlovákia felől – mivel a medvék sem ismerik az államhatár fogalmát – egyre gyakrabban tesznek egy kis kiruccanást erdeinkbe, vagy azok környékére. Hogy mi hajtja őket hozzánk azt csak valószínűsíteni tudjuk, egy erős zavarás (pl. hajtóvadászat, vagy intenzív erdőművelés) a törzsterületükön, esetleg párkeresés vagy épp átmeneti táplálékhiány. A medvék itthoni szaporodására és tartós megtelepedésére nincsenek adatok, nálunk csak „vendégeskednek”. A barna medvék ugyanis alapvetően növényfogyasztók, vizsgálatok szerint az éves táplálékuk akár háromnegyedét gumók, gombák, termések, gyümölcsök alkotják. A maradék egynegyed pedig javarészt elhullott állatokból származik, de nem kell arra gondolnunk, hogy régi dögöket fogyaszt, ugyanis más ragadozók által elejtett friss zsákmányhoz is gátlás nélkül odasétál és „einstandolja” azt, hisz tudja, hogy ő a „főnök” az erdőben. Aktívan nagyon ritkán vadászik, leginkább csak akkor, ha komoly táplálékhiány lép fel a területén, mivel az erdei terméseket, gombákat gyűjtők mindent összegyűjtenek onnan.
A nagyragadozókkal, köztük a barna medvével való békés együttélés nem lehetetlen, konszenzusos alapon újra meg kell tanulnunk együtt élni velük, ez mindannyiunk közös érdeke. A bnpi.hu honlapon bővebb információ található arról, hogy mit tegyünk, ha farkassal/medvével találkozunk.
Írta: Bakó Botond, Kozma Attila, Szitta Tamás
A cikk borítóképét készítette: Barbalics Nándor (A szomjoltó)