Elkészült Magyarország első állatvédelmi kódexe – lehet csatlakozni hozzá

2021.10.05.

A kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából.

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora emlékeztetett: az Állatvédelmi Kódex egységben született meg az Állatorvostudományi Egyetem, a tudományos élet képviselői, a legkülönbözőbb kormányzati szervek és a civil szféra tagjai, az önkéntes állatvédők támogatásával.

A rektor hangsúlyozta, hogy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett.

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Ahhoz, hogy a benne leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre.

Biácsi Alexandra állatorvos bemutatja a sajtónak a Nyíregyházi Állatpark héthetes hím vörös macskamedvéjét (Ailurus fulgens) 2021. augusztus 4-én. A vörös pandaként is ismert állatok a Himalája, illetve Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000–4800 méteres magasságban. Jelenleg alig tízezer egyed él vadon, számuk az utolsó ötven évben körülbelül negyven százalékkal csökkent az élőhelyük elvesztése és az orvvadászat miatt – Fotó: MTI/Balázs Attila

„Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is.

A februárban elindított, tizenhárom kérdésben tartott állatvédelmi konzultáció során több mint 262 ezren mondták el a véleményüket. Ez egy olyan legitimáció, amellyel mindannyian közösen tudunk dolgozni” – nyilatkozta.

Ovádi Péter arra buzdít minden állatvédelemmel foglalkozó állami, szakmai és civil szervezetet, hogy csatlakozzanak az Állatvédelmi Kódexhez, lépjenek fel közösen az állatok jóllétét előtérbe helyező szövetség mellett, hiszen az állatvédelem közös ügy.

Az Állatvédelmi Kódexet az alábbiak írták alá:

  • az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére
  • a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos (az Agrárminisztérium részéről),
  • az Országos Rendőr-főkapitányság,
  • a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal,
  • a Magyar Állatorvosi Kamara,
  • a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • a Fővárosi Állat- és Növénykert,
  • az Országos Magyar Vadászati Védegylet,
  • a Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft.,
  • a NOÉ Állatotthon Alapítvány,
  • az Állatmentő Szolgálat Alapítvány,
  • a Hangya Közösség,
  • az Ebugatta.hu,
  • a Kutyabarat.hu,
  • valamint a Hunland Trans Kft.

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege ide kattintva érhető el.