Fosszilisből megújulók, de hogyan? Bevezető az energiaváltás egy lehetséges folyamatába

Annak érdekében, hogy jóval két Celsius fok alatt tartsuk a globális átlag-hőmérséklet emelkedését – ahogy azt a Párizsi Megállapodásban a világ országai névleg vállalták –, elsősorban az energiaszektorból származó szén-dioxid-kibocsátásunkat kell visszafognunk. Radikálisan. Csakhogy nem is olyan egyszerű az átállás a jelenlegi centralizált, fosszilis alapú rendszerről – amely nagyerőművek konstans energiatermelésére épít, és amiben kevés a rugalmasság – egy teljesen decentralizált, megújuló alapú rendszerre.

Ahhoz, hogy megértsük, mit jelentene mindez a gyakorlatban, fontos először tisztázni, hogy milyen is az új fenntartható rendszer, ami felé törekszünk!

Először is, ideális esetben, nagy hányadban megújulóenergia-technológiákon alapszik, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy az energiahálózat alapját temérdek kisebb termelőegység adja, amelyek egymást kompenzálják, kiegészítik, erősítik. Így, ha egy ponton nem süt a nap, vagy nem fúj a szél, de a másik ponton túltermelés van, úgy a hálózat nem omlik össze, az energiatermelés kiszámítható és többé-kevésbé állandó tud maradni.

Másodszor, fontos újdonság a rugalmasság és az igény szerinti energiatermelés. A cél tehát az, hogy a rendszer képes legyen kommunikálni mind a termelési pontok között, mind a felhasználókkal, hogy azoknak épp milyen mennyiségű villamosenergiára van szükségük, az igényekhez igazítva a kapacitását, hiszen az energiahatékonyság alapvető elv a fenntartható energiatermelésében. Ez az úgynevezett smart grid rendszer, magyarul okos hálózat.

Fontos azonban, hogy az okos viselkedés ebben a rendszerben nem csak a hálózat sajátja, hasonló szintű alkalmazkodást vár el a felhasználóktól is, akik a remények szerint a termelési és fogyasztási fluktuációhoz igazítják majd felhasználási szokásaikat, ezzel is segítve a rendszer kiegyenlítését.

Sőt mindezen túl, arra is lehetőségük nyílik, hogy az energiaszükségletük egy részét maguk állítsák elő, ezáltal addigi teljesen passzív és kiszolgáltatott fogyasztói szerepüket egy aktív ’prosumer’ (a szó az angol „consumer” – fogyasztó és a „producer” – termelő szavak összekapcsolásából származik, egyfajta „termelő-fogyasztó”) státuszra változtatva.

Mi a különbség a ‘fogyasztó’ (consumer) és a ‘termelő-fogyasztó’ (prosumer) között? Grafika: Sarah Harman Forrás: U. S. Department of Energy https://www.energy.gov/eere/articles/consumer-vs-prosumer-whats-difference

Az így kialakult rendszer pedig már nem egy felülről, centrálisan megszabott és előirányzott előállítási struktúra, hanem rengeteg termelési és fogyasztási egység szimbiózisa, amely magát a rendszer döntési mechanizmusát is befolyásolja és demokratizálja, egyenlően fontos szerepet szánva minden egyes egységnek. Ez a tudatos és demokratikus áramtermelés természetesen teljesen új gondolkodásbeli és viselkedésbeli mintákat is megkíván, amelyek alapjaiban változtatják meg a jelenlegi világunk kereteit. Egyrészt fel kell ismernünk, hogy erőforrásaink végesek, a villamosenergia-ellátás nem korlátlan természetes adottság, hanem olyasvalami, amiért mindenkinek meg kell dolgoznia, és amit tudatosan és mértékkel szabad csak tervezni. Másrészről egy „okos” decentralizált rendszer demokratizálja az együttműködést, azonos döntési jogkört biztosít az egyes egységeknek, és folyamatos lehetőséget teremt a csatlakozásra, új kis egységek és szerepkörök kialakítására.

Ahhoz, hogy a fenti rendszer valóban működőképes lehessen, nagy számú új energiatermelő egységre van szükség: nagy tengeri és szárazföldi energiaparkokat üzemeltető cégekre; egyéni termelőkre, akik napelemet tesznek a házuk tetejére; lakóközösségekre, akik összefogva helyben termelik meg a saját szükségleteiket; virtuális közösségekre, akik ugyan nem egy helyen laknak, mégis közösen hoznak létre megújulóenergia-projekteket. Létrejöhetnek kisléptékű termelői- és fogyasztói együttműködések is, ahol egy lakóközösség összehangolja fogyasztási szokásait egy szomszédos irodaparkkal. Hiszen míg az irodákban napközben magas az energiafogyasztás, a lakosok inkább a délutáni, esti órákban használnak energiát, ha közösen termelnek áramot, azt a leghatékonyabb módon lehet felhasználni.

A cél egyre világosabb, eléréséhez azonban radikális változásra van szükség mind egyéni, mind társadalmi szinten, jelenlegi fogyasztási szokásaink lecserélésre, új szerepkörök kialakítására, az energiatermelés demokratizálására és egy teljesen új technológiai rendszer kiépítésére. Ezek ahhoz szükségesek, hogy Európa 2050-re alapvetően karbonsemlegessé válhasson, az átalakulás pedig elengedhetetlen, ha tevékenyen és hatékonyan akarunk fellépi a klímaváltozás elleni harcban.

Szerencsére nem kell teljesen a nulláról kezdenünk. A fejlett, megújuló alapú technológia már nagyrészt rendelkezésre áll, sokan felismerték személyes szerepüket az energiatermelésben, egyre több egyéni és közösségi termelő jelenik meg a piacon. Fontos, hogy az Európai Unió is zászlajára tűzte az energiaátállás minden téren és szinten való támogatását „Clean Energy Package” javaslatával. A legfőbb kihívás, hogy az átállás valóban aktív támogatásban részesüljön a tagállamokban is, hogy a fosszilis energiához kapcsolódó helyi látszatérdekek ne gátolják a folyamatot, és hogy az egyéni és közösségi energiatermelés is szabad utat kaphasson támogató politikák bevezetése és az adminisztrációs nehézségek csökkentése révén. Leginkább a tudatunk átállítása szükséges, legfőképpen itt Kelet-Közép- és Kelet-Európában, annak beismerése, hogy szükséges részt vállalnunk a szemléletváltásban, és nyomást kell gyakorolnunk a kormányainkra, hogy ehhez teremtsék meg a megújulókra való átálláshoz szükséges kereteket és feltételeket.

Szerző: Dr. Dóci Gabriella, éghajlatpolitikai tanácsadó