A járvány olyan közvetlen veszély, aminek leküzdése érdekében hajlandóak vagyunk ahhoz hasonló radikális intézkedéseket meghozni, mint amelyekre a klímaválság elhárításához is szükség lenne. A két, egyaránt pusztító jelenséggel szembeni, egyéni és társadalmi szinten is mérhető félelemkülönbség egyik oka, hogy a politikai elit a járványba belebukhat, a klímaválság (nem) kezelésébe sokkal nehezebben. De más a legfontosabb nemzetközi szervezetek, a WHO és az IPCC szerepe és lehetősége is, ahogy a tudomány mozgástere is korlátozottabb a klímaválságnál: a döntéselőkészítő szerepet nehezíti hogy utóbbi nemcsak komplex, hanem úgynevezett makacs probléma is egyben, azaz leginkább rossz és rosszabb (azaz nehéz és áldozatokkal járó), és mégcsak nem is átmeneti megoldások között kell és lehet választani.
Bizonyára sokan elgondolkodunk most, a koronavírus pandémia globális és országos intézkedései közepette arról, hogy vajon miért működik a mozgósítás a járvány esetében, és miért nem működik, vagy hogyan működhetne hasonlóan az éghajlatváltozás ügye kapcsán. Csábító ugyanis azt gondolnunk, hogy egy hasonló mozgósítás működőképes lenne az éghajlatváltozás esetében is. Eljátszhatunk azzal a vízióval, hogy vajon az éghajlatváltozás politikája eljut-e egy ilyen állapotig a jövőben?
Félelemrezsimnek is hívhatjuk azt a gondolkodásunkra és cselekedeteinkre ható rendszert, amely így vagy úgy működik az egyik, s másik oldalon. Az ELTE Természettudományi Karán speciális kollégiumként futó Éghajlatváltozás: tudomány, társadalom, politika kurzus idei résztvevői azt kapták feladatul – immár a távoktatás keretében –, hogy szabadon választott dimenziók mentén összehasonlítsák az éghajlatváltozás és a koronavírus járvány kapcsán kialakult vészhelyzetet. Az alábbi táblázat e hallgatói munkák szintéziseként, azok kiegészítésével készült.
Az infografikát Jankó Ferenc táblázata alapján Lehoczky Annamária készítette.
Érdemes átgondolnunk a két jelenség okaiban az azonosságokat, de még inkább a különbségeket. A vírust, mint biológiai lényt a természet visszavágásának eszközeként is láthatjuk, s felmerül – ez a híradások elején kapott több figyelmet – hogy milyen antropogén (az emberi tevékenységre visszavezethető) okok vezettek a járvány kialakulásához, majd eszkalálódásához.
Külön csokorba rendeztük a félelemdimenziókat is. A lépték (térbeliség) dimenziójában jól látszik az a különbség, hogy a fizikai terjedéssel hogyan jutott egyre közelebb és közelebb hozzánk a vírus, bár szabad szemmel ugyanolyan láthatatlan, mint az éghajlatváltozás. A tesztek, a halottak révén elvitathatatlan jeleket hagy mindenütt, amelyek számszerűsítése a félelem rezsim egyik alapvető működési eleme. Az éghajlatváltozás jelei ellenben számos esetben vitatottak (ld. extrém időjárási események), az éghajlatváltozás “halottainak” vagy “menekültjeinek” számadatai merő spekulációknak tűnnek. Az időbeliségben is nagy különbség van: míg a vírus esetében abban bízhatunk, hogy néhány hét-hónap után minden lassan visszatér az eredeti kerékvágásba, az éghajlatváltozás esetében hosszútávú és maradandó változtatásokra van szükség.
Tudásunk viszont mindkét esetben rétegzett, a tudományos források szerepe a koronavírus esetében talán méginkább vitán felül áll, a tudás korlátai (pontosan hogyan terjed, mennyi ideig marad aktív a vírus felületeken, szerzünk-e immunitást a fertőződéssel stb.) nem akadályozzák meg a cselekvést, míg a klíma esetében sokszor a bizonytalanságok, a tudáshiány jelenik meg a nem-cselekvés ürügyeként. Bár mindkét esetben színesíti a képet a tudományon kívüli, eltérő tudásfajták szerepjátéka (személyes tapasztalatok, konteók stb.). Ezek eredményezik összességében azt, hogy a félelem akutabb módon működik a járvány esetében, és általánosan nagyobb, egyirányú reakciót vált ki az emberekben, hiszen ahogy említettük a halálozások is közvetlen módon, nem elsősorban statisztikailag és extrapolációs módszerekkel írhatók a vírus számlájára.
A hatás dimenziók vonatkozásában markáns különbségeket azonosíthatunk. Vajon miért áldozzuk fel viszonylag gyorsan, könnyedén a gazdaságot az egyik oldalon – igaz a mentőcsomagok formálódása már napirenden van –, s miért zajlik évtizedek óta huzavona a másik oldalon a gazdasági áldozatvállalásokról? A vírusba könnyedén kormányok bukhatnak bele, míg az éghajlatváltozás nehéz politikai terep, igaz bizonyos országokban az elmúlt években újra reneszánsza van a zöld pártoknak. Miért nehéz a társadalmi összefogás az egyik, és miért gyors a másik oldalon? Nehéz az egyéni érdekek csatornázása, a hosszútávú érdekek szinkronizálása a klíma esetében, míg a vírusnál a rövidtávú érdekek megkönnyítik az egyéni érdekek homogenizációját, közérdekké konvertálását.
Érdekes felismernünk az eltérő generációs konfliktust is a két ügyben, a fiatalok nagyobb veszélyeztetettségét a klímaváltozás, az idős korosztályokét a koronavírus kapcsán. A környezeti hatásokat, a megváltozó fogyasztói szokásokat – a koronavírus esetében is – már a sajtó is felismerte, ezek mindenképpen figyelemreméltó trendek, azonban kérdéses az, hogy mi fog átmentődni a poszt-Covid-19 időszakra a jelenlegi életmódváltás pozitív irányaiból?
Az utolsó blokk a problémakezelés dimenzióié. A leglényegesebb különbséget abban látjuk, hogy – miként azt egyre többen megállapítják a szakirodalomban – az éghajlatváltozás ún. makacs, rosszindulatú társadalmi problémaként írható le. Ennek jellemzői többek között, hogy nincs végleges, döntő megfogalmazása annak, hogy mi a probléma, vagyis az éghajlatváltozás problematikája túl komplex ehhez. Valójában nem is lehet azt várnunk – hamis illúzió – hogy valamikor végérvényesen megoldjuk majd a problémát (nincs leállási szabály), azt folyamatosan kezelni kell. Mint ahogy az egészségügyben mindig lesznek betegek, a társadalmi különbségek kapcsán mindig lesznek szegények. Viszont a járványügy esetében joggal reménykedhetünk abban, hogy ennek a járványnak egyszer – mert lesz pl. védőoltás – határozottan vége lesz.
A makacs problémák rendkívül komplexek, sokan, sokféleképp látják az ügyet, ami intézkedés valahol segít, máshol ronthat a helyzeten, jobb és rosszabb intézkedések közül kell választani, amelyek további problémákat generálhatnak. Ezzel függ össze, hogy a tudomány nem tudja betölteni döntéselőkészítő szerepét (ez lenne a lineáris tudomány–politika modell), aki az intézkedésekkel ugyanis nem ért egyet, könnyedén támadhatja az annak alapjául kikiáltott tudományt, kétségeket ébresztve.
A koronavírus járványt is hajlamosak lennénk makacs társadalmi problémának tekinteni – több szempontból az is –, azonban be kell látnunk, hogy inkább egy jól körülírható, megszelídíthető problémával állunk szemben, mert eléggé egyértelmű lesz az a pont, amikor megoldottuk, s jól mérhető és modellezhető az intézkedések hatása, hogy azok jónak bizonyultak-e vagy sem.
A tudomány területén még egy fontos különbség van. Az éghajlatváltozás esetében az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) elsősorban tudományos összegző, döntéselőkészítő munkát végez, s bár az utóbbi időben számos szakvélemény felvetette, politikai ajánlásokat egyelőre nem tesz. Ezzel szemben jól látható a WHO szerepe utóbbi területen.
Emellett még újra, a kezelésnél is előjön az időbeliség: az éghajlatváltozás ellen tett intézkedéseink csak hosszútávon fognak érvényesülni, s hatással lenni a klímarendszerre, míg a járványellenes intézkedések hatásának néhány hét, hónap alatt be kell következnie. Viszont ami némiképp közös: itt is, ott is bízhatunk a tudományban és a technológiában, a klímamérnökségben az egyik, a védőoltás kifejlesztésében a másik oldalon.
Rövid elemzésünk alapján nem lehetünk biztosak abban, hogy a járványkezelési praktikák egy az egyben átültethetők lesznek majd az éghajlatváltozás vészhelyzetekor. S ha már vészhelyzet, némiképp lemondóan állapíthatjuk meg, hogy a nem is olyan rég számos kormány, önkormányzat által deklarált klímavészhelyzet mennyire súlytalan, valódi tartalom és intézkedések nélküli egy húsba vágó járványügyi vészhelyzethez képest.
A kurzus résztvevői: Balatoni Szilárd, Belán Rita, Blunck Réka Johanna, Domján Kristóf, Garai Bálint, Keresztes Zsófia, Nagy Regina, Ötömösy Zsófia Mária, Papp Renáta, Pödör Gergő Imre, Striker Márton, Sándor Anett
Írta: Jankó Ferenc – geográfus (PhD), az ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének egyetemi adjunktusa, kutatási területe az éghajlatváltozás mint társadalmi probléma, az azzal kapcsolatos tudományos és közéleti viták, tudománytörténeti kérdések.
