Erdők, mezők, szántók: olcsó és hatékony eszközök a klímaváltozás ellen, mégsem költünk rájuk eleget
2022.06.08.Forrás: Másfél fok; Írta: Lehoczky Annamária – Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.
Az IPCC legújabb jelentése szerint a mező- és erdőgazdálkodási gyakorlatok javításával, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával 2050-ig évente 8-14 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből gazdaságosan (vagyis tonnánként 100 USD-nál alacsonyabb költségek mellett) – ez több, mint ha globálisan azonnal kivonnánk az összes belső égésű motorral szerelt autót a forgalomból. Sőt, az intézkedések közel fele ennél is olcsóbb, tonnánként 20 USD-nál is kevesebbe kerülne, és többségük azonnal felskálázható volna. Az EU-28 erdői (2015-ös adatok alapján) az unió teljes éves kibocsátásának nagyjából 13%-át elnyelik, és megfelelő ösztönzőkkel az évi 569 millió tonna szénelnyelő potenciál 78%-kal növelhető volna. A mérséklés második legfontosabb lába, hogy mit termesztünk ezeken a földeken: kiterjedtebb, de nem kizárólagos növényi alapú táplálkozással és fenntarthatóbb termelési gyakorlatokkal tovább csökkenthetőek a kibocsátások. Az energianövényekkel ezzel ellentétben óvatosan kell bánni, mert rossz alkalmazással árthatnak is. A pénz már most is rendelkezésre áll a mezőgazdasági és erdészeti támogatási rendszerben, csak nagyon rosszul költjük el őket.
A globális klímaváltozást okozó üvegházgáz-kibocsátások közel egynegyede élelmünk termeléséhez és a természetes ökoszisztémák használatához – sok esetben helytelen kezeléséhez, pusztításához – kötődik. Ha azonban okosabban és jobban bánnánk az erdőségekkel, a talajjal és a többi ökoszisztémával, akkor azok óriási segítséget tudnának nyújtani a klímaváltozás mérséklésében – hangsúlyozza az IPCC legfrissebb jelentése (Hatodik Értékelő Jelentés, III. Munkacsoport).
Az ökoszisztémák már eddig is csendben lassították a klímaváltozást, ugyanis az emberiség által kibocsátott szén-dioxid közel harmadát kivonták a légkörből – ezzel időt nyerve nekünk. Az IPCC szerint, ha az ökoszisztémák megfelelő mértékben lépést tudnak tartani a felmelegedéssel, akkor a klímaváltozás mérsékléséhez szükséges intézkedések akár 20-30%-át biztosítani tudná a mezőgazdaságot, erdőgazdálkodást és egyéb fölhasználattal kapcsolatos tevékenységeket magába foglaló szektor. Ráadásul ennek jó része gazdaságosan teljesíthető volna:
a földhasználat javításával, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával 2020 és 2050 között évente 8-14 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből tonnánként 100 USD-nál alacsonyabb költségek mellett. Sőt, az intézkedések közel fele ennél is olcsóbb, tonnánként 20 USD-nál kevesebbe kerülne.
Összehasonlításképp, a különböző, még nagyrészt gyerekcipőben járó high-tech szén-kivonó megoldások (pl. szén-dioxid közvetlen megkötése a légkörből gépek segítségével) ennél sokszorosan drágábbak lennének az átlagosan 100-300 USD/tonna feletti költségükkel. Erősen kérdéses az is, hogy ezek megfelelő ütemben és mértékben felskálázhatók lennének-e – vonta le a következtetést az IPCC.
Ezzel szemben a földhasználattal és ökoszisztémákkal kapcsolatos megoldásokat már évtizedek óta ismerjük, és sok helyütt gyakoroljuk is. A legtöbb gazdaságos megoldás már most készen elérhető, és felskálázása már rövid távon lehetséges volna.
Mely intézkedésekben van a legnagyobb potenciál?
Az IPCC az olyan mérséklési megoldásokat tekinti gazdaságosnak, amelyek tonnánként 100 USD-nál kevesebbért távolítják el a szén-dioxidot a légkörből. Ezt tekinthetjük annak az árnak, amit a társadalom még hajlandó kifizetni a klímaváltozás mérséklését célzó intézkedésekért. Tehát ez a költséghatár megmutatja, hogy a fizikailag lehetséges mérséklési potenciálból mennyi az, ami reálisan megvalósítható.
A 2020-2050 közötti időszakra vonatkoztatva az erdők és más természetes ökoszisztémák állapotát javító intézkedések adják a gazdaságos mérséklési megoldások legnagyobb hányadát. Potenciál szempontjából ezt követi a mezőgazdasági gyakorlatok javítása, a harmadik helyen pedig a kereslet és az igények megváltoztatása áll.
Átfogó ágazati tanulmányok szerint az erdők, tőzeglápok, part menti vizes élőhelyek, szavannák és gyepek védelmével, helyreállításával és jobb gazdálkodással átlagban évente 7,3 milliárd tonna szén-dioxid (CO2-ekvivalens) kibocsátást tudnánk megelőzni és/vagy megkötni a légkörből. Ez olyan, mint ha 1,6 milliárd benzin-hajtású személygépkocsit kivonnánk a forgalomból (ami valójában kicsivel több, mint az összes gépjármű az utakon világszerte).
Mivel az erdőirtások a felelősek a szektorból származó kibocsátások közel feléért, így annak megelőzése bír a legnagyobb mérséklési potenciállal. Bár az erdőirtás mértéke 2010 és 2019 között globális átlagban csökkent, a szén-dioxid-tárolás és a biológiai sokféleség szempontjából kulcsfontosságú trópusi erdőkben összességében nagyobb volt a veszteség, mint a nyereség, míg a mérsékelt övi és boreális erdők enyhén gyarapodtak. A Föld legfontosabb szénraktárai közé tartozó mangrove-erdők pusztulása különösen súlyos volt az elmúlt néhány évtizedben.
Az IPCC jelentés azt is számba vette, hogy mik az erdőirtások mozgatórugói, és az eddig tapasztaltak szerint mik azok az intézkedések/körülmények, amik sikeresen visszafogták a pusztítást. Ahogy az alábbi ábra mutatja, a magasabb mezőgazdasági árak, a mezőgazdasági és városi területek, valamint az utak közelsége következetesen magasabb szintű erdőirtással jártak. Ezzel szemben a bűnüldözés megerősítése, a területek védelem alá vonása, a helyi közösségek pénzügyi jutalmazása az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartásáért, valamint az őslakosok jelenléte következetesen alacsonyabb szintű erdőirtáshoz vezettek.
2015-ben az EU-28 erdőinek mérséklési potenciálját évi 569 millió tonna szén-dioxidra becsülték a szén-dioxid megkötése és tárolása, valamint a biomassza nyersanyagként és energiaként való hasznosításának köszönhetően (ezzel magasabb kibocsátású alternatívákat helyettesítve), ami az EU teljes éves kibocsátásnak nagyjából 13%-a.
Uniós és tagállami szintű ösztönzőkkel és az intézkedések megfelelő kombinációjával az (akkori) EU-28 erdői évente további 441 millió tonna (+78%) szén-dioxid kibocsátást tudnának mérsékelni 2050-ig.
Sok múlik azon, hogy mit eszünk, és azt hogyan állítjuk elő
Az IPCC összesítése szerint a mezőgazdaságra és állattenyésztésre vonatkozó megoldások adják a mérséklési potenciál második legnagyobb hányadát: gazdaságosan átlagosan évente 4,1 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátást tudnánk megelőzni/kivonni a légkörből a talaj szénmegkötésének megőrzésével és fokozásával a szántóföldeken és legelőkön, agrárerdészettel, a bioszén (biochar) alkalmazásával a földeken, valamint a rizstermesztés, az állattenyésztés és a tápanyag-gazdálkodás javításával.
Ezek az intézkedések azért is sürgetőek, mert a mezőgazdaság és állattenyésztés metán és dinitrogén-oxid (a szén-dioxidnál sokszorosan erősebb üvegházhatású gázok) kibocsátása egyre növekszik. A metán elsősorban a kérődzők bendőjéből, az állatállomány trágyájából és a rizsföldekről szabadul fel, míg a dinitrogén-oxid a nitrogénműtrágyák és állati eredetű trágya (túlzott) alkalmazásakor.
A mérséklési potenciál harmadik legnagyobb hányadát a kereslet oldali intézkedések adják, mint például a „fenntartható, egészséges étrendre” való átállás, az élelmiszer-pazarlás csökkentése, valamint a fa és más növényi alapanyagok jobb felhasználása. Ezek gazdaságosan átlagosan évente 2,2 milliárd tonna szén-dioxid mérséklési potenciállal rendelkeznek.
A „fenntartható, egészséges étrend” az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint elősegíti az egyének egészségének és jólétének minden dimenzióját, alacsony környezeti terheléssel jár, hozzáférhető, megfizethető, biztonságos, méltányos és kulturálisan elfogadható. Ehhez kapcsolódik a kiegyensúlyozott étrend fogalma, ami elsősorban növényi alapú élelmiszerekre (gabonák, hüvelyesek, gyümölcsök és zöldségek, diófélék és magvak) épül, és olyan állati eredetű táplálékot tartalmaz, amit fenntartható és alacsony kibocsátású gyakorlatokkal állítottak elő.
Csak óvatosan a bioenergiával
Az ún. bioenergia szén-megkötéssel és -tárolással (Bioenergy with carbon capture and storage, BECCS) technológia lényege, hogy a kifejezetten erre a célra termesztett növényeket (és növényi hulladékot) erőműben energiatermelés céljából elégetik, a keletkező szén-dioxidot pedig megkötik és a föld alatt eltárolják. Az IPCC szerint 2020 és 2050 között átlagosan évente 5,9 milliárd tonna szén-dioxidot lehetne eltávolítani a légkörből ezzel a módszerrel, azonban ebből mindössze 1,6 milliárd tonna az, ami gazdaságosan (100 USD/tonna alatti áron) elérhető lenne.
Ráadásul ez a technológia még korai fejlesztési stádiumban van, és nagyskálájú kivitelezése számos társadalmi-környezeti aggályt felvet – figyelmeztet a jelentés. A nem megfelelően végrehajtott energetikai célú növénytermesztés negatív hatással lehet a biológiai sokféleségre, a talaj termelékenységére, a vízháztartásra, ráadásul területet vehet el az élelmiszertermeléstől, veszélyeztetheti a helyiek megélhetését és földtulajdonjogi konfliktusokhoz is vezethet.
Ha rosszul hajtják végre őket, akkor a környezeti károkon túl a helyi lakosok is károsulhatnak, és összességében csökkenhet mind a természet, mind a közösségek ellenállóképessége a klímaváltozással szemben.
A rossz fa rossz helyen, és a kiterjedt monokultúrás energiafaültetvények sokszor több kárt okoznak, mint hasznot, ezért az IPCC körültekintésre int a bioenergia skálázása kapcsán.
A felskálázás legnagyobb korlátja a finanszírozás, pedig lenne elég pénz
A fenti, jelentős mérséklési potenciállal rendelkező intézkedések évtizedek óta jól ismertek, de felskálázásuk továbbra is borzasztó lassan halad. Ebben a finanszírozás, az elszámoltathatóság és az intézményi kapacitás hiánya jelentik a fő akadályokat az IPCC szerint.
A világ jelenleg évente 0,7 milliárd dollárt költ a földhasználathoz kapcsolódó mérséklési intézkedésekre – ez jóval kevesebb, mint az évi 400 milliárd dollár, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a szektorban elérhető mérséklési potenciált kihasználjuk.
Ugyanakkor ez a becsült finanszírozási igény nem haladja meg a jelenlegi mezőgazdasági és erdészeti támogatások összegét, tehát annak előteremtése nem lehetetlen.
Ehhez a támogatások fokozatos átirányítására lenne szükség. Ezt hatékony szakpolitikai intézkedésekkel és a helyi szükségletekhez illeszkedő, átfogó befektetési tervekkel (pl. a nemzeti klímavállalások, azaz NDC-k részeként) lehetne felgyorsítani. Az érintettek (földtulajdonosok, gazdálkodók, befektetők, stb.) bevonása az intézkedések kidolgozásába és végrehajtásába elengedhetetlen ahhoz, hogy azok hosszútávon sikeresek legyenek.
Az Európai Zöld Megállapodás is jelentős hangsúlyt fektet a mező- és erdőgazdálkodás fenntarthatóságának javítására, elismerve, hogy a klímaváltozás mérséklését célzó földhasználattal kapcsolatos intézkedések csak úgy lehetnek sikeresek, ha azok összhangban vannak a természetvédelmi és talajvédelmi törekvésekkel, képesek biomasszát biztosítani a megújuló energia és épület szektornak, valamint bevételt a lakosoknak. A természetalapú megoldások jó példával szolgálnak erre.
A szektor tehát nemcsak élelemmel, nyersanyagokkal és számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatással látja el az emberiséget, de hatalmas, viszonylag gyorsan megvalósítható mérséklési potenciált is kínál viszonylag alacsony költségek mellett. Azonban az IPCC arra is figyelmeztet, hogy a klímaváltozás fokozódásával a természet szénelnyelő kapacitása jelentősen csökkenhet, ezért
a fenti intézkedések semmiképp sem helyettesíthetik a gazdaság gyökeres átalakítását, ezek ürügyén nem halogatható a többi szektorban az azonnali és nagymértékű kibocsátás-csökkentés.
