Elképesztő magyar sikerek Az Év Európai Természetfotósa pályázatán

2019.10.28.

Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Pálvölgyi Krisztina / TM; Fotó: www.gdtfoto.de, Potyó Imre, Facebook / Naturart

Idén a magyarok elképesztő számú díjat zsebelhettek be lenyűgöző fotóikért a legjobb európai természetfotósokat díjazó német pályázaton. A díjátadóra a magyarok egy egész delegációval érkeztek, hogy átvegyék elismeréseiket. Hazánk legjobb természetfotói önálló kiállításon mutatkozhattak meg, Daróczi Csaba pedig sikeres előadást tartott a több száz fős nemzetközi közönségnek. Mutatjuk a győztes képeket és a pályázat meghökkentő, abszolút első fotóját is.

Most már kimondhatjuk, hogy a 2019-es év az egyik legsikeresebb éve lett nemzetközileg a magyar természetfotósoknak, a GDT Az Év Európai Természetfotósa október 25-én este tartott díjkiosztójával ugyanis véget ért az idei nemzetközi természetfotópályázat-szezon. Legalábbis a legnívósabbakat tekintve. A magyar Az Év Természetfotósa pályázat eredményhirdetése viszont még hátravan, nemzetközi szinten pedig még a világ legviccesebb természetfotóit várhatjuk izgatottan.

A GDT-n részt vett magyar csapat (állók balról jobbra): Daróczi Csaba, Potyó Imre, Fáth Péter, Radisics Milan, Barbalics Nándor, Géczy Dorottya, Szakács Ildikó és Vizúr János (guggolva balról jobbra): Füssy-Nagy Regő, Zsila Sándor

De lássuk, miért is érkezett olyan nagy létszámú magyar csapat az idei német GDT fotópályázatának díjátadójára és az ezzel egybekötött háromnapos nemzetközi természetfotó-fesztiválra, amelyet idén is a lüneni Heinz-Hilpert-Theater-ben tartottak. Természetesen a legfőbb ok, hogy több díjat és elismerést kaptak magyar fotósaink. Mivel tavaly sajnos egy magyar kép se jutott be a legjobbak közé, ezért idén hatalmas meglepetés, hogy 6 hazai díjazottja is van a pályázatnak. Közülük a legfiatalabb kapta a legnagyobb elismerést, ugyanis Füssi-Nagy Regő a 15-17 évesek ifjúsági kategóriájában második helyezést ért el Aranymező című képével.

Füssi-Nagy Regő: Aranymező – Ifjúsági kategória, 15-17 évesek, 2. helyezett

Füssi-Nagy Regő a díjátadó színpadán

Regőnek nem ez az első komoly elismerése, idén az olasz Asferico pályázatán ő nyerte meg az ifjúsági kategóriát, tavaly pedig ő lett Az Év Ifjú Természetfotósa Magyarországon. Idén már két önálló kiállítása is nyílt, a budapestit november 24-ig lehet megnézni a Fiktív Gasztró Galériában, Sárospatakon pedig az Újbástya Rendezvénycentrumban csodálhatjátok meg a 18 éves Regő fotóit.

A felnőtt kategória magyar díjazottjai előtt nézzük meg a GDT pályázatának abszolút győztes képét, amely lehet sokakat meg fog hökkenteni elsőre, csakúgy, mint a nemrégiben bemutatott csaknem teljesen fekete fotó, amely a spanyol MontPhoto pályázat Madarak kategóriájának győztes képe lett. Nos, a spanyol Eduardo Blanco Mendizabaltól is valami hasonlót láthatunk. A szellem című fotóján egy ibériai hiúz sziluettjét vehetjük ki, amely a világ legritkább macskaféléje, Európában pedig a legveszélyeztetettebb ragadozónak számít. Ezzel a képpel így Eduardo kapta meg a 2019 Európa Legjobb Természetfotósa címet.

Eduardo Blanco Mendizabal: A szellem – A GDT pályázatának abszolút győztes fotója

A fotó meghökkentő és zseniális, és csak a szerencsén múlt, hogy az a kis plusz rákerült, amitől olyan különleges. Eduardo az andalúziai Sierra de Andújar nemzeti parkban találkozott ezzel a példánnyal, és rengeteg képet készített róla, de csak ezen az egyen csillant be a szeme.

Az abszolút győztes Eduardo Blanco Mendizabal a díjátadón, mögötte a titokzatos hangulatú nyertes fotója a kivetítőn

A pályázat Madarak kategóriájának győztes fotója mondhatni inverze az előző hiúzos képnek. A német dr. Siegmar Bergfeld nagy kócsagot ábrázoló fotója szintén zseniális lett.

dr. Siegmar Bergfeld: Nagy kócsag – Madarak kategória 1. helyezett

A GDT pályázatára 1000 fotóstól 16 000 kép érkezett be, ezekből választották ki a 8 kategória legjobbjait. A német versenyen első és második helyet díjaztak, valamint kategóriánként még 8-8 képet emeltek ki, és adtak érte Highly Commended elismerést. A magyarok a Tájképek kategóriában remekeltek a legjobban, itt hárman kerültek be a legjobb 10 közé. Palcsek István Jó reggelt ősz! című sejtelmes hangulatú drónfotója méltán kapott Highly Commended díjat.

Palcsek István: Jó reggelt ősz! – Tájképek kategória Highly Commended elismerés

A következő magas elismerést kapott fotó készítője Barbalics Nándor. Az Árnyalatok című gyönyörű, festői hangulatú kép az egyik kedvencünk a mezőnyből.

Barbalics Nándor: Árnyalatok – Tájképek kategória Highly Commended elismerés

A harmadik díjazott magyar fotós a Tájképek kategóriában Radisics Milán lett, akinek ez a Barranco del tollo című drónnal készült képe csak egyik darabja annak a rengeteg drónfotóból álló sorozatának, amelynek a Water.Shapes.Earth címet adta. A levegőből készült képeket tartalmazó projekt célja, hogy a fotók által bemutassa, milyen fontos a földi életben a víz jelenléte, hogy hogyan alakítja az a földfelszínt. Egészen az olvadó jégtől a kiszáradó folyó- és tómedrekig láthatjuk a víz nyomát, a több képből összeállított drónfotók pedig hihetetlen látványvilágot varázsolnak elénk. De természetesen a projekt célja az is, hogy felhívja a figyelmet az egyre komolyabb problémákat okozó éghajlatváltozásra is.

Radisics Milán: Barranco del tollo – Tájképek kategória Highly Commended elismerés
A száraz repedések és a búzamezők absztrakt mintái a dombos területet keresztül szelve felfedik, hol folyt egykoron a patak, és hol rakta le hordalékként a termő táptalaj alapjait. Készült: Botorrita, Zaragoza, Spanyolország

A tájképek kategória győztese a francia Guillaume Bily lett gyönyörű Szivárványköd című fotójával. A meseszerű kép méltán kapta meg az első helyet.

Guillaume Bily: Szivárványköd – Tájképek kategória 1. helyezett

Az Egyéb állatok kategóriában Potyó Imre kapott magas elismerést ezért a milliónyi kérészt ábrázoló képéért. Elsőre olyan, mintha hóesést látnánk, de ez bizony a 2018-as nyár legnagyobb dunavirágrajzása Gödön.

Potyó Imre: Nyári hóvihar – Egyéb állatok kategória Highly Commended elismerés. „Egészen káprázatos, sok milliós kérészfelhőben komponálhattam ezen a forró estén. A kép 8 másodperces expozíció eredménye.”

Potyó Imre és párja, Farkas Alexandra Imi dunavirágos képe mellett

Bár a dunavirágok rajzása egy gyönyörű, de egyben szomorú esemény is röpke életük miatt, az Egyéb állatok kategória győztes fotója látványban még sokkolóbb. A spanyol Ignacio Medem Seghers 101 krokodil című fotóján egy szerencsétlenül járt vízilovat készül eltüntetni a sok hidegvérű ragadozó. Ez a kép egyébként már több nemzetközi pályázaton is feltűnt, és több díjat is nyert.

Ignacio Medem Seghers: 101 krokodil – Egyéb állatok kategória 1. helyezett

A természet műterme kategória egy igazi csemege a fotósoknak, hiszen ebben szabadon kísérletezhetnek formákkal, színekkel, nem kell ragaszkodniuk a megörökítendő téma felismerhetőségére. Itt is kapott Highly Commended elismerést egy magyar, mégpedig Ravasz Balázs Sejtosztódás című képéért. Ezt a fotót nemrég láthattuk az olasz BioPhotoContest pályázatán is, ahol szintén magas elismerést kapott érte.

Ravasz Balázs: Sejtosztódás – A természet műterme kategória Highly Commended elismerés

A kategóriának van még egy magyar díjazottja, a már a Tájképeknél is remekül szereplő Barbalics Nándor itt is Highly Commended elismerést kapott ezzel a már szinte liómetszetnek tűnő fotójával.

Barbalics Nándor: Jégfenyő – A természet műterme kategória Highly Commended elismerés

Ebből a kategóriából most itt nem a győztes képet, hanem egy szintén magasan értékelt fotót mutatunk még meg. De a szerzője ugyanaz. A spanyol Fran Rubia Bánat című képe nem szorul túl sok magyarázatra. Nem kell tudnunk, valójában mi is van a fotón, hiszen a formai mondanivalója ennél sokkal fontosabb.

Fran Rubia: Bánat – A természet műterme kategória Highly Commended elismerés

Az összes díjazott a színpadon

A GDT pályázatából kiállítás is nyílt a fesztivál helyszínén, ahol a nyertes és a legjobb képek lettek falra függesztve. De egyéb fotókiállítások is helyet kaptak, amelynek köszönhetően Ravasz Balázs másik képével is találkozhattak a látogatók, ugyanis a BioPhotoContest pályázat első helyezett képeit is kiállították, Balázs pedig Jégvilágok című fotójával ott kategóriagyőztes lett. Ide kattintva ezt te is megnézheted.

A GDT kiállításán A természet műterme kategória képei, középen Ravasz Balázs Sejtosztódás című fotója

A cikk elején említett nagyszámú magyar résztvevő másik oka, hogy a GDT fesztiválon külön kiállítóteret kapott a Magyar Nemzeti Múzeumban tavaly bemutatott naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kiállítás is, amely a 2018-as Word Press Photo kísérő eseménye volt.

Sokan kíváncsiak voltak a magyar természetfotósok képeire

bbek között Daróczi Csaba és Potyó Imre képei is benne vannak a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kiállítás anyagában

A 25 év legszebb magyar természetfotóit bemutató albumot is be lehetett szerezni a GDT fesztiválján

A GDT fesztivál utolsó napján pedig Fáth Péter, a naturArt elnöke mutatta be a Magyar Természetfotósok Szövetségét, majd ezután Daróczi Csaba Ha nincs szerencséd légy kreatív címmel tartott előadást németül, amelyre közel 700-an voltak kíváncsiak. Többször megtapsolták, és sokan odamentek hozzá gratulálni az előadás után. A természetfotózás két fontos tényezőjéről beszélt, a szerencséről és a kreativitásról. Szerinte, ha valaki nem elég szerencsés, mert például nem tud annyi időt eltölteni a természetben fotózással, hogy ezzel növelje a jól elkapott szerencsés pillanatok esélyét, akkor legyen kreatív, hogy különleges fotókat tudjon készíteni. A képek egyediségét hangsúlyozta, mert így nagy valószínűséggel nem lesz utánozható. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy sokszor már fejben meglegyen az elkészíteni kívánt fotó, ő például így készíti képeit.

Daróczi Csaba 700 fős közönség előtt tartott előadást

Az október 25-től 27-ig tartó természetfotó-fesztiválon rengeteg előadáson, fotóbörzén, workshopon lehetett részt venni, és jelen volt nagyon sok fotótechnikai kiállító is. A fesztivál utolsó estjén pedig egy pazar díszvacsorát adtak a pályázat díjazottjainak és a fesztivál meghívott vendégeinek.

A fotóbörze helyszíne

A GDT történetében egyébként volt már több nagy hazai siker. Például 2015-ben Máté Bence lett a pályázat abszolút győztese ezzel a csillagos égboltos vaddisznós képével.

Máté Bence: Tejút – A GDT pályázat abszolút győztes fotója 2015-ben

2016-ban Szabó Ilona vehette át az Ember és természet kategória 2. helyéért járó elismerést Arthur nevű kutyájával. Extrém szelfinek mondható hattyús képe a szerencsének köszönhető, bár a helyzet inkább veszélyes volt, mint vidám, a támadó hattyú ugyanis a kis kutyára akarta rávetni magát.

Szabó Ilona: Elemi ösztön – A GDT pályázat 2016-os Ember és természet kategóriájának 2. helyezettje

2014-ben Forrásy Csaba Kék keringő című képe lett győztes Egyéb Állatok kategóriában, a fotón keringőbogarak láthatók

2012-ben Somodi Ferenc kapott első helyezést békás képéért az Ember és természet kategóriában, amelyet ide kattintva nézhetsz meg. Ugyanebben az évben Kerekes M. István pedig második lett A természet műterme kategóriában Jin-Jang fotójával. Kattints ide a fotóért!

Végül mutatunk még nektek pár fotót a 2019-es pályázat győztes és legjobb képeiből, de ha az összesre kíváncsi vagy, akkor ide kattintva látogass el a GDT oldalára, amit nagyon ajánlunk, ugyanis elképesztően jó lett idén a felhozatal ebben a versenyben is.

Ingo Arndt: Kiegyenlített meccs – Emlősök kategória 1. helyezett. Ez a fotó a Wildlife Photographer of the Year pályázatán is első lett ebben a kategóriában

Florian Smit: Ikarosz – Madarak kategória Highly Commended elismerés

Manuel Plaickner: A tó világa – Vízalatti világ kategória 1. helyezett. Ez a kép is a Wildlife Photographer of the Year pályázatáról lehet ismerős, ott a Kétéltűek és hüllők viselkedése kategóriában lett nyertes

Ann Toon: Szurikáták mozgásban – Emlősök kategória 2. helyezett

Klaus Tamm: Fogadásra készen – Egyéb állat kategória Highly Commended elismerés

Nicolas Reusens: Evolúció – Egyéb állat kategória Highly Commended elismerés

Marco Steiner: Alien – Víz alatti világ kategória 2. helyezett

Dorin Bofan: Rendíthetetlen – Növények és gombák kategória 1. helyezett

Miguel Ángel Rubio Robles: Kezeim – Ember és természet kategória 1. helyezett

Alena Shevtsova: Kristályfa – Növények és gombák kategória Highly Commended elismerés

Jasper Doest: Találkozás Bobbal – Ember és természet kategória Highly Commended elismerés

Carlos Pérez Naval: A canopy pályán – Fiatal természetfotósok kategória 14 éves korig 1. helyezett. Carlos képe a Wildlife Photographer of the Year pályázatának 11-14 évesek kategóriájában is bejutott a legjobbak közé