Még 2017-ben Magyarország mésztelen és meszes homokterületein is kimutatták az Észak-Amerikában őshonos homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) jelenlétét, melyet a nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is neveznek. Az MTA és a Debreceni Egyetem kutatói már akkor valószínűsítették, hogy a faj jelentősebb terjedési és megtelepedési kapacitással rendelkezik.
Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Debreceni Egyetem (DE) Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoportja, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai – közölte az MTA az MTI-vel.
A homoki prérifű erőteljes csomókat képző, sekély gyökérzetű évelő növény. Nagyon jellegzetes a fajra a levélhüvely peremén található, sűrű és elálló fehéres szőrkoszorú, valamint hogy virágai ritkán bomlanak ki teljesen. A fajnak igen apró, alig egy milliméteres, könnyen terjedő magjai vannak, amelyek nagy valószínűséggel tartós magbankot is képeznek. A homoki prérifű jól tűri a taposást és a szárazságot is.
A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, korábbi parlagokon és elsődleges homoki gyepekben előfordulva, valamint Debrecen belterületén, fajszegény, leromlott gyepekben megtelepedve, ahol gyakorlatilag egynemű, más növényfajt alig tartalmazó összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez.
A tapasztalatok alapján a fajt a legelő állatok nem, vagy alig fogyasztják, ami tovább segíti a terjedését.
Homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) – Fotó: flickr.com
Az idei év nyarán az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Montana Tech University munkatársainak bevonásával a két kontinensre kiterjedő kutatási projektbe kezdett, melynek célja a növény termőhelyi körülményeinek és környezeti igényeinek feltárása.
Emellett a növény társulási és terjedési képességeit, szaporodásbiológiáját és magbankképzési sajátságait is vizsgálják, és igyekeznek behatárolni azokat az élőhelyeket és élőhelytípusokat, ahol az elkövetkezendő években a spontán megjelenésére számítani lehet.
Mivel a faj kifejezetten a száraz és meleg termőhelyekhez alkalmazkodott, további terjedését a klímamodellek által előjelzett szárazodás és hőmérséklet-emelkedés is segíteni fogja.
A cikk borítóképét készítette: Daróczi Csaba („Színek és formák„)
