Dél-Borsod kevésbé ismert emlősei II. – A güzüegér
2021.08.18.Ha valaki a legapróbb vagy éppen jelentéktelennek látszó dolgokat is összegyűjti, arra azt mondják, „güzül”. Így magyarázza a Magyar nyelv értelmező szótára a „güzül” ige jelentését.
Biztosan használtuk már mi is ezt a kifejezést, amikor egy, föltűnően sokat és számunkra fölöslegesen is sokat tevékenykedő embertársunkat jellemeztük. Talán az alábbiakban érthetővé válik, hogy nem véletlenül kapta ez a kb. 13 g súlyú, házi egérhez nagyon hasonló rágcsáló a güzüegér nevet.
Másrészről a kis rágcsáló tudományos neve is jellegzetes halomépítő tevékenységére utal: „spicilegius” miszerint a „spica” gabona, gabonakalász, „legere”– összegyűjteni, vagyis ezek az apró jószágok gabonát, vagy éppen más magvakat gyűjtenek jellegzetes, talajjal fedett halmokba. A güzüegeret a nagyon hasonló házi egértől és a többi, Európában is előforduló egérfajtól leginkább az időszakos társas együttélése, és ez a maggyűjtő, halomépítő tulajdonságai különböztetik meg. És persze a házi egértől mindezen kívül még az is elválasztja, hogy nem keresi az ember közelségét, hanem egész évben „Isten szabad ege alatt tanyázik”.(Pannon Enciklopédia)
A güzüegeret (Mus spicilegus) Petényi Salamon Felsőbesnyő környékéről írta le 1882-ben. Ez az egyetlen emlős, melyet először magyar kutató Magyarországon írt le, azonban sokáig csak alfaji szinten különböztették meg a házi egértől, ezért az ökológiájára vonatkozó régebbi leírások összemosódnak a házi egérével (Mus musculus). Különálló fajként alig több mint húsz éve ismert. A güzüegér megjelenésében nagyon hasonlít házi rokonához, de bundája homogén szürke, vöröses színárnyalat nélkül. A farka vékonyabb és rövidebb, mint a házi egéré, hasa kontrasztosan világosabb, a mellső végtagjai is fehérebbek (Bihari 2004).
A güzüegér több szempontból is érdekes egérfaj. Főként éjszakai aktivitást mutat, jól fut és mászik, a farkát egyensúlyozó és támasztószervként használja. Míg a házi egér aktivitása elsősorban a felfedező viselkedésben nyilvánul meg, addig a güzüegér fáradhatatlan ásási tevékenységet mutat. Mindkét faj vizeletnyomokkal jelöl; de ebből a szempontból érdekes, hogy a güzüegér esetében az emberi szaglással egyértelműen érzékelhető, jellegzetes „egérszag” nem ismerhető fel. A halmokban lakó güzüegér aktivitási sugara 150-260 m², bár ezek a területek az egyes példányoknál általában átfedhetik egymást. Kültéri tartási körülmények között megfigyelték, hogy a güzü a házi egérhez képest más fajokkal szemben békésebben viselkedik. A vizsgálatok során a kézzel megfogott példányai nem használják a fogaikat, hanem „békések” maradnak, míg a házi egér védekező harapásokkal próbálja távol tartani vagy elriasztani a bizalmaskodó közeledést. A güzü nem húzódik be télire emberi települések környékére, miként a házi egér, ezért fokozottabban ki van téve a kedvezőtlen környezeti hatásoknak.
A güzüegér téli viselkedése is egyedülálló az egérfélék között. Együttes telelésükhöz ugyanis feltétlenül szükséges a csökkentett agresszió, melyet az tesz lehetővé, hogy a telet így együtt töltő állatok ivarérése a csoportban blokkolt a következő tavaszig, amíg elhagyják a halmot és párba állnak. Így a többi egérfélékhez képest ivarérettségüket későn, fél éves korukban érik el, amit laboratóriumi kísérletek is alátámasztanak (Feron et al. 2003; Groó et al. 2013).
Ahogy egyre inkább őszbe hajlik a nyár, és a mezőgazdasági területekről betakarítják a termést, szem elé kerülnek a güzüegér jellegzetes halmai. Augusztustól kezdve a 4-14 egérből álló csoportok (főként 1-2 alomból származó fiatal egyedek és néhány felnőtt egyed) jellegzetes halmokat kezdenek összehordani.
A güzüegerek halmait a nem művelt területeken is megtalálhatjuk. De ott, ahol kisebb munkával tudnak építkezni – ugyanis kevésbé kötött a talaj a mezőgazdasági művelés miatt – a halmok nagyobb számban láthatók. Éppen ezért előfordulása elsősorban a mezőgazdasági területekhez kötődik. A güzü növényhasználata ennek ellenére főleg a gyomnövényeket érinti, ezért nem minősül kártevőnek (Bihari 2004).
A halmok mérete az építésben részt vevő állatok számától függ, általában 100-200 cm átmérőjűek és legfeljebb 50 cm magasak. A halomépítés 2-3 hetet vesz igénybe, és a hozzá szükséges magvakat 140 m2-es körzetből gyűjtik be. A halom nem egy egyszerű földtúrás, hanem réteges szerkezetű, komplex építmény, amihez rengeteg, kb. 200 liter földet hordanak össze az egerek. Fészeképítésre elsősorban egyszikűeket, táplálkozásra és halomépítésre pedig főleg kétszikű növényeket használnak (Szenczi et al. 2011).
Ezzel összefüggésben, az áttelelő egerek száma értelemszerűen magasabb a nagyobb átmérőjű és nagyobb tömegű halmok alatt (Szenczi et al. 2011).
A halmok belsejében átlagban 3-15 liter közötti az összegyűjtött magvak mennyisége. Az egerek ezt – a megfigyelések szerint – legfeljebb 140 m²-es körzetből szállítják. Egyes halmok tartalma eltér a területen termesztett gazdasági növényfajokétól. Például a Hejő-mentén a betakarított kukorica- és napraforgó-táblákon föltárt halmok kakaslábfű- (Echinochloa sp.) és libatopfajok (Chenopodium sp.) terméseit tartalmazták, míg a Borsodi-Mezőségben feltárt, vörös cirok tábláiban lévő halmok szinte teljes egészében cirokkal voltak föltöltve.
A güzük telelőfészke a halom alatt lévő földben, kb. 90 cm mélyen helyezkedik el, az egerek ebben csoportosan telelnek át (Sokolov et al. 1998).
Az egerek tevékenysége a halomépítés befejezése után is folytatódik. Így a halom alatti alagutak, tárolókamrák és fészekkamrák szerteágazó rendszere folyamatosan bővül és újjáépül. Egy hektárnyi területen gyakran 1-20 (nagyon alkalmas élőhelyeken 60-100) güzüegérhalom található, ami alatt általában 5-6, esetenként akár 14 egér is telel.
(Magyarázat: Earthen mound – halom; Stored plants – raktározott növényi részek; Exit tunels – felszínre vezető járatok; Blind tunels – vakon végződő járatok ; Tunel to plant stores?- A raktározott növényekhez vezető járat?; Nest – lakófészek)
A halmok, mint azt már említettük, több tucat liternyi, talajréteggel borított növényi anyagot tartalmaznak, amely a feltételezések szerint táplálékot nyújt, amikor más növények nem állnak rendelkezésre. (Sokolov et al. 1998). Szenczi és munkatársai azonban úgy gondolják, hogy a megépített halom egyfajta szigetelő szerepet tölt be a talajfelszínen és csökkenti a hőmérsékleti szélsőségeket a halom alatti egérfészek felett, másrészről nemcsak szigetel, hanem szárazon is tartja az alatta lévő talajfelszínt, így védve a telelő állatok fészkét.
A halmokban elrejtett növényi anyag összetételét összehasonlítva az egerek tényleges táplálkozásával, nem találtak bizonyítékot arra, hogy a halmok téli táplálékraktárként szolgálnak. A kutatás során vizsgált egerek székletének összetétele arra utalt, hogy főként kétszikűeket fogyasztottak. Ez annak a lehetőségét is kizárta, hogy a kizárólag fűből készült fészekanyagot használták táplálékként. (Szenczi et al.)
A téli táplálékellátás kulcsfontosságú a güzüegerek túléléséhez, és úgy tűnik, hogy a halmot építő egerek a halmot körülvevő növényzetből, nem pedig magából a halom töltéséből szerzik be az eleséget. A fészekből a halom ezen részébe vezető alagutak hiánya is arra utal, hogy a halomtöltést kisebb valószínűséggel használják táplálékforrásként. A táplálékként vagy halomtöltésként használt kétszikű növények az elhagyott földterületeken a kezdeti szukcessziós szakaszokhoz kapcsolódó, gyakori gyomok közül kerültek ki. Ezek a megfigyelések azonban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a halom a tél későbbi szakaszában vagy kora ősszel, amikor a halom körül kevés a rendelkezésre álló táplálék, táplálékraktározó funkciót töltsenek be. (Szenczi et al.)
De a halomban fölhalmozott magvak nemcsak a telelő güzük, hanem a területen élő növényevő vadak pl. őzek tápláléka is a hideg teleken. A mezőségi élőhelyeken több szétkapart halom arról tanúskodott, hogy tartalmát más növényevők is megdézsmálják időnként, a feltárt szabadon hozzáférhető tartalékon aztán magevő madarak is megjelennek.
Márciustól kezdve a halomlakó güzüegerek telelőhelyeiket ismét elhagyják; a tavaszi és nyári hónapokban egyszerűbb, földbe vájt üregekben élnek. Az ekkorra ivarérett egyedek szaporodási időszaka március-áprilistól októberig tart. Ez idő alatt 4-5 alom születik, egyenként 4-7 kölyökkel. A vemhesség körülbelül 20-24 napig tart, a fiatal güzüegerek csak 16-19 nap után nyitják ki a szemüket, de ezután már önállóak.
Az IUCN vörös listájának nyilvántartása szerint a güzüegerek jelenleg még nagy kiterjedésű területen élnek. Populációi Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Görögország, Magyar Köztársaság, Moldova, Montenegro, Észak-Macedonia, Románia, Oroszország, Szerbia, Szlovák Köztársaság, Szlovénia és Ukrajna területén találhatóak, de az állomány összességében az élőhelyeik zsugorodása miatt csökkenő tendenciát mutat.
Írta: Barati Sándor – természetvédelmi területfelügyelő