December közepe óta vendégeskedik három énekes hattyú (Cygnus cygnus) a Kis-Balaton déli csücskében. Hazánkban rendszeres, kisszámú telelő, illetve őszi és tavaszi átvonuló. Kevésbé ismert tény, hogy ez a dekoratív vízimadár a 18. század közepéig fészkelő faj volt Magyarországon, a Tiszántúl mocsaraiban.
Megjelenésében, termetében a hazánkban nála már jóval gyakoribb bütykös hattyúra (Cygnus olor) hasonlít, ám csőre hosszú, ék alakú, sárga színű, a csőrhegy fekete. Hosszú nyakát leginkább egyenesen tartja, háta laposabb, nem olyan „boltozatos”, mint a bütykös hattyúé. A hófehér tollazatú felnőtt példányok nyaka tavasszal és nyáron gyakran halványbarna színezetű. Hazánkban leginkább november és március között, sok esetben bütykös hattyúk társaságában figyelhető meg. A Kis-Balatonon általában egy példány bukkan fel ebben az időszakban.
Egyre növekvő elterjedési területe Eurázsia északi részén, Izlandtól a Bering-szorosig húzódik, dél felé terjeszkedik, legjelentősebb állománya Fennoskandináviában található. Finnország nemzeti madara. A világállomány változását jól reprezentálja a finn fészkelők számának alakulása: az 1950-es évekre csaknem kipusztult, mára azonban hozzávetőleg 10 ezer párra emelkedett az ott költő énekes hattyúk száma.
Magyarországon is hasonló okokra vezethető vissza az állomány hanyatlása, mint az északi országokban: az állandó zavarás, a vadászat, az élőhelyek szűkülése hazánkban is a faj eltűnéséhez vezetett. Vonulóként sem volt gyakori, a 20. század második feléből alig 100 adata keletkezett, mígnem 1997-től egy telente visszatérő, egyre növekvő létszámú család tűnt fel a Ráckevei-Dunán. A csapat azonosítását egy gyűrűzött tojó tette lehetővé. Létszámuk az évek során a másfél tucatot is elérte, majd a csapat mérgezés áldozata lett. A következő reménysugár 2004 áprilisában csillant, amikor két felnőtt példányt észleltek egy potenciális fészkelőhelyen az Ipoly mellett, majd 2005-ben ugyanazon pár sikeres költését is bizonyították. A rákövetkező években napjainkig a megtelepedett pár több fészekaljat is nevelt, 2018-ban pedig újabb költő párral gazdagodott a terület.
A hím és a tojó vízinövényekből, közösen építi hatalmas, 1–3 méter átmérőjű fészkét álló- és folyóvizek szegélyzónájában, nádasok szélén, lápon, illetve a szárazföldön. Az úszófészek a vizek aljzatát is elérheti. A hazai fészkelők jellemzően májustól vezetik szürke pelyhes fiókáikat. Költési időszakban rendkívül érzékenyek a zavarásra. Dallamkürtre emlékeztető, kellemes, trombitáló hangjuk itt hallgatható: https://www.xeno-canto.org/620200
Szöveg: Fejes Éva – ökoturisztikai munkatárs, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, Kis-Balaton Látogatóközpont
Fotók: Bődör Bence, Gál Szabolcs
A cikk borítóképét készítette: Osvald Olivér (Énekes hattyú)
