Az Év Vadvirága szavazás: mocsári békaliliom, agárkosbor vagy csillagőszirózsa?

2022.02.01.

A címért idén is három jelölt verseng. A Vadonlesők Közössége TE a napokban indította el a szavazást, a voksokat március 1-jéig lehet leadni. A döntés nem könnyű, hisz mindhárom jelölt csodaszép.

Az Év Vadvirága mozgalom célja a hazánkban honos ritka vagy ritkulóban levő növényfajok megismertetése, védelme és a hozzájuk kötődő problémák feltárása, bemutatása. Az év vadvirága címet elnyerte már többek között a szépséges leánykökörcsin, a kedves kikeleti hóvirág és az impozáns szibériai nőszirom, tavaly a vetési konkoly lett a győztes.

Idén az alábbi három virágból lehet választani:

MOCSÁRI BÉKALILIOM (HOTTONIA PALUSTRIS)

Liget- és láperdőkben, nádasokban, magassásosokban előforduló, különleges megjelenésű hínárnövény. Tövig szeldelt levelei a víz alá merülten úsznak, virágzata pedig a vízből kiemelkedik, ezen jelennek meg fehér vagy kissé pirosló virágai, amelyek április–május során nyílnak.

Hazánk legtöbb tájegységén előfordul, de mindenütt ritka vagy szórványos. Gyakoribb a Dráva mellékén Somogyban és Baranyában, a Hanságban, a Turján-vidéken, a Dél-Nyírségben, míg teljesen hiányzik az Alföld jelentős részéről.

Jelenléte mindig jó állapotú, természetes élőhelyekre utal, de alkalmanként másodlagos víztestekben is megjelenik. Élőhelyeinek rendszeres kiszáradása és leromlása veszélyezteti. Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.

AGÁRKOSBOR (ANACAMPTIS MORIO)

Félszáraz gyepekben, hegyi- és homoki réteken, lápréteken gyakran igen nagy számban előforduló alacsony, mindössze 10–20 cm magas talajlakó orchidea. Hazánk legtöbb tájegységen sokfelé előfordul, középhegységeinkben még viszonylag gyakori, de Külső-Somogyban, a Tiszántúlon és Nyírség nagy részén hiányzik vagy ritka. Latin nevét (morio = bolond) arról kapta, hogy a gyakran óriási egyedszámú állományokban mindig van néhány szokatlan megjelenésű, eltérő virágszínű (leggyakrabban a rózsaszín különböző árnyalatában pompázó vagy fehér) egyed. Tavasszal, áprilistól májusig virágzik. Régebben a kosbor nemzetségbe sorolták, Orchis morio néven vált ismertté.

Megjelenése természetes, féltermészetes, hosszabb ideje bolygatatlan élőhelyekre utal. Védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.

CSILLAGŐSZIRÓZSA (ASTER AMELLUS)

Sztyepprétek, felhagyott szőlők és gyümölcsösök, félszáraz gyepek, erdőszegélyek, karsztbokorerdők növénye. Az év nagy részében leveles hajtásaival szinte teljesen beleolvad környezetébe. Látványos, virágait nyár végén és ősszel hozza, amikor az élőhelyein a többi növény már elvirágzott vagy elszáradt. A magyar csillag nevét és a tudományos Aster nevét is sugaras, csillagszerű virágzatáról kapta. Elsősorban a középhegységekben fordul elő, ritkábban a dombvidékeken, míg alföldi területeinkről szinte teljesen hiányzik. Védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.

A szavazatokat a Vadonlesők Közössége TE honlapján, ide kattintva lehet leadni.

Fotók: wikipedia.org; A borítókép első és második képét készítette: Gór Ádám