Forrás: Turista Magazin; Szöveg: Lánczi Péter; Fotó: Lánczi Péter
Pomáz és Szentendre között elterülő gyümölcsöskertek felett látványos sziklafalak magasodnak, melyek a Visegrádi-hegység déli peremét jelentik. Ez a környékbeliek által jól ismert, távolról is kiválóan látszó orom a 366 méteres Kő-hegy, ami voltaképpen egy nagy kiterjedésű fennsík déli letörése, és amely számos lenyűgöző élményt tartogat az ide felkapaszkodóknak.
Akár az országúton vagy a szentendrei hévvel közlekedünk erre, menet-jövet végigkísér minket a kő-hegyi sziklák pompás látványa, melynek tetején nem csupán fantasztikus panorámát, de hazánk egyik legjobb turistaházát és egy lenyűgöző helyekre elvezető tanösvényt is találunk. Mindkét településről és több turistaúton is felkapaszkodhatunk eme sokoldalú élményt tartogató magaslatra, amit hétvégenként szinte megszállnak a kirándulók. Aki nem igazán szereti a nagy turistaforgalmú helyeket, az se mondjon le a Kő-hegy felfedezéséről, hiszen egy borúsabb őszi hétvégén vagy esetleg hétköznap szinte csak a miénk ez a hegytetőn elterülő változatos táj, aminek megismeréséhez a legjobb választás a mindössze 4 km hosszú, a menedékháztól induló Kő-hegyi tanösvény.
A Kő-hegy hatalmas sziklafalai Szentendréről és Pomázról is kiválóan látszanak
Rajtunk áll, hogy miután felkaptattunk a Kő-hegy csúcsához – amit Pomáz felől a helyenként igen meredek zöld jelzésű úton, vagy Szentendre irányából, a jóval kényelmesebb sárgán érhetünk el –, egyből megjutalmazzuk magunkat a menedékházban valami frissítővel, vagy előbb végigjárjuk az egyébként könnyű, kevés emelkedőt tartogató körtúránkat, aminek akár megkoronázása is lehet egy turistaházazás, ami nem mellesleg az év minden napján fogadja a szállóvendégeket. A házról bővebben majd később, előbb nézzük meg, mit rejt a környék sziklás, erdős rengetege.
A sárga T betűt követve fedezzük fel a hegy érdekességeit
Igazából mindegy, hogy a Kő-hegyi tanösvényt melyik irányból kezdjük meg, azzal együtt is, hogy a terepen kihelyezett infótáblák számozottak. A rend kedvéért, mi maradunk ennél a sorrendnél, és a sárga T jeleket a sárga sávval azonos úton kezdjük el követni északnyugati irányban.
A tanösvény négy kilométer hosszú, és öt állomásból áll
A lankás ösvény szinte észrevétlenül vezet el minket a Kő-heggyel szomszédos Cseresznye-hegy nyergébe. Oly kevés a szintkülönbség a két magaslat között, hogy nem is csoda, ha azt egy tömbnek érzékeljük. Az elnevezések is inkább a plató két oldalának eltérő jellemzőiről kapták a nevüket. Ebből már sejthetjük, hogy utunk során a Cseresznye-hegy oldalában láthatunk cseresznyefákat, ami elegyfa, azaz más fák által uralt erdőben, nem túl nagy számban, de jellegzetesen előforduló fát jelent. A leggyakoribb fa itt a molyhos tölgy és a csertölgy, melyek nem igazán nőnek magasra a sovány talaj miatt. Ezért is szoktuk inkább bokorerdőnek nevezni az ilyen körülmények közt kialakult erdőket. A molyhos tölgy levelének fonákja molyhos, a csertölgy kérgének repedései pedig cserszínűek, azaz sárgásvörösek. Ebben a sűrű, helyenként csalitosnak tűnő rengetegben sok helyen egybefüggő barkócaberkenye telepeket is látni, de megtaláljuk itt a tatárjuhart, a vadkörteféléket és a szelídgesztenyét is.
A hegy északi oldalán hatalmas bükkökkel is találkozunk
Egyre sűrűbb erdőben és egyre nagyobb lejtéssel oldalazunk a Cseresznye-hegy oldalában. Elhaladunk egy fa mellett, amin fehér alapon három piros pontot láthatunk. Ez a jel nem más, mint a Várak a Pilisben elnevezésű túramozgalom kódja, tehát olyan terepen járunk, ahol a nyitott szemmel járók bronzkori földsáncokat is felismerhetnek. A kő-hegyi várral és a környékén található sáncokkal kapcsolatban megoszlanak a kutatók véleménye. Egyesek szerint ezek a régi szőlőbirtokok határvonalainak emlékei, míg mások körülkerített bronzkori lakótelepek falait vélik felfedezni bennük. Tény, hogy mindkét elképzelésnek vannak bizonyítékai, így könnyen elképzelhető, hogy az igazság kettős.
A Csepel-forrás környezetében zöldellő zsurlók törik meg az őszi rozsdás színeket
A tanösvény kis kitérőt tesz a Csepel-forráshoz, miután elértük a turistautak elágazását. A forrást még valamikor az 1930-as években a Csepeli (Weiss Manfréd) Vas- és Fémmű kiránduló munkásai foglalták és nevezték el. Csepelnek Árpád vezér lovászát hívták, akinek szállásterülete a ma róla elnevezett szigeten volt. Nem ez az egyetlen forrás ezen a tagolt, hegyes-völgyes környéken, errefelé több helyen is felszínre tör a víz. A Csepel-forrásból eredő erecske az alattunk futó Sás-völgybe, onnan pedig az Anna-völgyben húzódó Bükkös-patakba torkollik, ami Szentendrén keresztül éri el a Dunát. A paddal és asztallal ellátott pihenőhelyet zöldellő óriás zsurlók díszítik, melyek szeretnek víz közelében lenni, csak úgy, mint a sás, ami itt szintén megtalálható. Ezt a kis erdei kertet meredek partfalak és hatalmas bükkfák fogják közre, ettől még hangulatosabb, még intimebb ez a hely, amely kiváló a piknikezésre.
A Vasas-szakadék fentről nézve
Visszatérve a korábban már érintett kereszteződésbe, a sárga barlangjelzést követve, alig pár métert gyalogolva érjük el a környék és egyben a hegység egyik kuriózumát, a fantasztikus látványt nyújtó Vasa-szakadékot. A nem csupán lenyűgöző, egyben veszélyes mélységet is elénk táró szakadékot semmiképpen sem felülről akarjuk megcsodálni, a biztonság érdekében maradjunk a turistaúton, és onnan fedezzük fel grandiózus falait.
A szakadék bejáratánál jól megfigyelhető, hogyan csúszott meg a hegyoldal
Szűk falai között szinte eltörpül az ember
Belépve a szakadék szűk, 20 méteres falai közé közelről is megvizsgálhatjuk a Visegrádi-hegységet felépítő andezit különböző fajtáit, típusait. Még a laikusoknak is egyből feltűnhet, hogy több rétegből álló kőfalak között sétálnak, ahol szemcsésebb és keményebb, darabosabb, illetve durvább kőzetek települtek egymásra. A vulkáni tevékenység hatására létrejött rétegek, más-más módon alakultak ki. A homokszürkének tűnő, puhább réteg a vulkánból kiáramló és leülepedő porból és hamuból áll. Ezt tufának (andezittufának) hívják. Ha nagyobb kőzetdarabok is elegyedtek a porhoz, akkor már agglomerátumról (andezitagglomerátumról) beszélünk, ami jól megkülönbözhető az előbb említett tufától. A megolvadt kőzetet lávakőzetnek nevezik, ami sokszor igen látványos, homogén formákat hozott létre a megszilárdulás során. Ezeknek a folyamatoknak nincs köze a szakadék kialakulásához, ehhez valami másnak is történnie kellett.
A Vasas-szakadék északi végén a föld alatt folytatódik a hasadék
Napjainkra a csapadék és a szél már jelentősen lekoptatta a sok millió évvel ezelőtt itt működött vulkánok csúcsait, amelyek akár 2000 méteresek is lehettek. A földkéreg mozgásai során törések jöttek létre, melyeket a víz munkája tovább mélyített. Idővel a víz elérte a puhább andezittufát, ezzel pedig meggyengült a felső, keményebb rétegek alátámasztása, és a lejtőn megcsúszó kőtömeg szétnyílt, hátrahagyva a mai szakadékot, avagy hasadékrendszert. Azért beszélhetünk rendszerről, mert a szakadék kialakulása nemcsak a felszínen ment végbe, de a föld alatt is létrehozott járatokat, hasadékbarlangokat. Magának a Vasas-szakadéknak a végpontjában is láthatunk egy ilyen föld alatti folytatást, illetve kicsivel feljebb, a hegyoldalban több barlangüreget is felfedezhetünk. Itt találjuk a Visegrádi-hegység negyedik leghosszabb természetes módon kialakuló barlangját is.
A közelben több térképen is feltüntetett barlangot találunk
A Vasas-szakadék nevét feltehetőleg a korábban már említett, a környéken gyakran kiránduló vasipari munkások adták, de olyan elképzelés is van, miszerint a vörösesbarnássá színeződött vízzel és levegővel érintkező kőzetfelszín miatt hívják így ezt a roppant látványos szurdokot. Egy bizonyos, a hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye lenyűgöző érték, amit egy Kő-hegyi kirándulás során szinte bűn lenne kihagyni.
Utunk során a hegyoldalból keleti irányba is kitekinthetünk
A sárga barlangjeleket követve, helyenként kilátással a Szentendre fölötti magaslatokra, majdhogynem teljesen leereszkedünk a Sás-völgybe. A tanösvény jelzései viszont egy kis nyiladékban jobbra fordítanak minket, majd kezdetben enyhén, később valamivel erőteljesebb emelkedéssel egy meredek falú árok felett vezetnek vissza a Kő-hegy már meghódított sziklapárkányához.
Mély árok mentén kaptatunk vissza a kiindulópontunkhoz
Ezen az úton a már említett molyhos és cseres tölgyesek mellett kocsánytalan és magyar tölggyel is találkozhatunk. Évszaknak megfelelően a hegyoldalban láthatunk árvalányhajat, harangvirágot, dunai szegfűt, nagy pacsirtafüvet, agárkosbort, hogy csak párat említsünk a sok közül, igaz, ilyenkor, késő ősszel aligha lelünk rá ezekre a pompás növényekre.
A hegytetőn szőlőnek már nyoma sincs, teljes egészében az erdő vette át a helyét
Sűrű erdőben érünk fel a Kis-Kő-hegy és a Kő-hegy közt húzódó nyeregbe. Nem is oly régen ezt a környéket még nem fák, hanem hatalmas szőlőültetvények borították. Ennek nyomai a terepen fellelhető kősáncok és teraszok, valamint a hegy lábánál még elvétve található szőlőskertek. A helyi szőlészet és borkultúra elterjedése a törökök elől a Balkánról idemenekülő rácoknak (szerbek) és dalmátoknak (horvátoknak) köszönhető. Az itt termelt, sajátos eljárással készített kiváló vörösbort messze földre is szállították, híre sok neves magyar borral vetekedett. Mint ahogy más hazai vidékek szőlőjét, a kő-hegyi ültetvényeket is a 19. század végén tomboló filoxéria pusztította el.
A Kő-hegyi menedékház több szempontból is kiváló pihenőhely
Visszaérkeztünk a Czibulka János szentendrei patikusról elnevezett menedékházhoz. Ez az épület az egyike az utolsó klasszikus hegyi turistamenedékeknek, amit még a 1930-as években emeltek, és ami funkciójában ugyanazt szolgálja, mint régen. A Czibulka szervezésében megépült házban étel, ital és szállás várja a turistákat, mindemellett pedig igazi „hütteélmény”, amit hazánkban igen kevés helyen lehet megtapasztalni. Persze azért nem az alpesi turistaházak hangulatára kell gondolnunk, hiszen azt a fajta idillt a magyar viszonyok nem teszik lehetővé, de a természetjárás családias hangulatát itt is átélhetjük.
Egykoron Petőfi is innen szemlélte a környéket
A Kő-hegy egyik nevezetessége a hegytető agyagos horpadásában kialakult tó. Hajdanán csónakázni is lehetett a mocsári növényekkel tarkított víztükrön, de napjainkra már csak hóolvadás után találunk benne némi vizet. A régi partvonalra az idős fűzfák utalnak, manapság már a tómederben is fák nőnek. Ettől a szinte már feledésbe merült kő-hegyi érdekességtől nem messze sokkal pazarabb látványt nyújt a Petőfi-kilátó, ami azért lett elnevezve a híres költőről, mert ő maga is ezekről a sziklákról szemlélte 1845-ben az alattunk elterülő tájat.
A kilátóból rálátunk „Napóleon kalapjára” is
Itt, a kilátónál találjuk „Napóleon kalapját”. A Kő-hegy Pomáz felé eső jellegzetes andezitszikláját nevezik így, ami a környezeti hatásoknak kevésbé ellenálló kőzetrétegek folyamatos kopásával jött létre. A kalapos kőoszlopon kívül többek között rálátni innen Pomáz házaira, a szemközti Kevélyek vonulatára, valamint a Dunára is.
Fotó: turistautak.openstreetmap.hu
Ide kattintva nagyban is megnyithatod a térképet
Miután végigjártuk a tanösvényt, kipihentük magunkat a menedékházban, és még a Petőfi-kilátó panorámáját is megcsodáltuk, rajtunk áll, hogy melyik úton, illetve melyik településre ereszkedünk le. Érdemes egy másik ösvényt választanunk, mint amin feljöttünk a hegyre, hogy minél többet lássunk a környékből. A kényelmesebb bejárás szempontjából javasolt Szentendrén kezdeni a túrát, majd a zöld úton Pomázon befejezni, de természetesen távolabbi úti célokat is kitűzhetünk magunknak, ha még több varázslatos helyszínt akarunk megismerni, amiben egyébként a Visegrádi-hegység, illetve a Pilis jócskán bővelkedik.
