30 évvel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Környezet és Fejlődés Bizottsága 1987. évi „Közös jövőnk” tanulmányában, amely mérföldkőnek tekinthető a környezetvédelem történetében nagy hangsúlyt kapott, hogy mennyire fontos környezetünk megóvása ahhoz, hogy a fejlődést hosszú távon fenntarthassuk. A fenntartható fejlődés azt jelentette, hogy olyan módon kell a jelen szükségleteit kielégíteni, hogy az ne veszélyeztesse a jövendő nemzedékeket saját igényeik kielégítésében. A következő időszak legnagyobb kihívásának tekintették azt, hogy a piaci erők a környezet minőségét védve és állandóan javítva működjenek. Ehhez elengedhetetlennek tartották a valódi teljesítményeken alapuló értékelést, a gazdasági eszköztár mértéktartó használatát és az ezzel összhangban lévő szabályozást.
Ez a tanulmány mérföldkövet jelentett a környezetvédelem történetében, hiszen a célok megvalósításához az üzleti világ teljes körű együttműködését igényelték. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (International Chamber of Commerce, ICC) felismerve a jelentés időszerűségét és fontosságát vállalati képviselők részvételével munkabizottságot szervezett a fenntartható fejlődés vállalati alapokmányának megalkotására, mely felhívás 1991 áprilisában jelent meg a II. Környezetgazdálkodási Ipari Világkonferencián. Ez az okmány 16 környezetgazdálkodási alapelvet tartalmazott, amelyek alapvetően fontosnak bizonyultak a gazdálkodók számára ahhoz, hogy a fejlődés fenntartható legyen.
A Magyar Gazdasági Kamara (MGK) képviselői is részt vettek ezen a konferencián és hazatérve több nyilvános fórumon ismertetve, valamint a nyomtatott és az elektronikus sajtóban az alapokmányt közzétéve felhívták a vállalatokat és azok szövetségeit, hogy alkalmazzák az alapelveket és adjanak nyilvánosan is hangot annak, hogy támogatják azokat.
A kezdeményezések már ismertek voltak hazánkban és több vezető üzletember tett lépéseket mind saját vállalatánál, mind pedig az akkor alakult szakmai szervezetek, érdekképviseletek keretein belül hogy ilyen átfogó szemlélettel teljesítsék a környezetgazdálkodással összefüggő feladataikat. A MGK létrehozta saját Környezetvédelmi Bizottságát, melynek vezetője alelnöki funkcióval helyet kapott az MGK vezetőségében és képviselhette a magyar környezetgazdálkodási törekvéseket az ICC illetékes Környezetvédelmi Bizottságában.
A magyar kormány környezetvédelmi miniszterének tanácsadó testületében a tudomány, az MTA küldöttei és a környezetvédelmi mozgalmak választott képviselői mellett a vállalatok környezetgazdálkodással foglalkozó munkatársai is egyenlő arányban foglaltak helyet és képviselhették az üzleti szférát. Rendszeresen tartott összejöveteleiken tartott beszámolókból igazolást nyert, hogy a környezetvédelem számára a gazdasági növekedés biztosítja a legkedvezőbb feltételeket, másrészről csak a sokoldalú, dinamikusan fejlődő, rugalmas és nyereséges vállalat képes kifejteni azokat a vezetésbeli, műszaki és pénzügyi erőfeszítéseket, amelyek hozzá tudnak járulni a környezetvédelmi kihívások megoldásához. A piacgazdaság körülményei között lehetőség nyílt a környezetgazdálkodásra vonatkozó vállalkozói kezdeményezésekre.
Ezt a felívelő és előnyös tevékenységet szakította meg és részben lelassította a 2008 évben bekövetkezett világgazdasági válság, melynek következményeit a környezetgazdálkodásban is tapasztalhattuk. A fejlődés megtorpant és előtérbe kerültek azok a szociális problémák, melyek eredetileg ugyan szerepeltek a három alappillérben, de idővel háttérbe szorultak a környezetvédelem és a gazdasági szféra harcában. Megítélésünk szerint ez a jelentős változás sejthető abból is, hogy a fenntartható fejlődés (sustainable development) mellől mintha elmaradt volna a fejlődés szó és ma már világszerte inkább fenntarthatóságról (sustainability) beszélnek.
Az eredeti három alappillérből (gazdasági, szociális és környezeti) most mintha visszatértünk volna a szociális jólét elérésének gondolatához, a méltányos életfeltételek lehetőségének biztosításához. Az új szemléletmód az életminőség szélesebb körű (nem csak a jövedelmi viszonyok) elemzésével foglalkozik. Hazánkban külön örvendetesnek tartom a gyerekek felé fordulást és azon belül a fenntarthatóságra nevelést, melyet egyre többen a jövő útjának tartanak. A felnőtteknél az egészséges életmódra törekvéshez társulnak az ember által alakított környezet és a kevésbé érintett természet védelmére vonatkozó tevékenységek és az idősebb nemzedék sem maradhat ki a rendszeres mozgás népszerűsítését szolgáló programokból. A fenntarthatóságra törekvés kiszélesült az eddig megteremtett életfeltételek megőrzésével, megtartásával, melyre építhetünk és ez új lehetőséget biztosít a folytatásra.
Magyarországon a fogyasztás-központú szemlélet terjedése, a jólét fogalmának főleg anyagi javakra összpontosítása társadalmi szintű gondokat okoz, ezért szükség van a gazdasági, szociális és környezeti kölcsönhatásokat jobban figyelembe vevő lépésekre, átfogó intézkedésekre. Az elmúlt évtizedben tapasztalt gazdasági fellendülés a magyar társadalom jelentős hányadában a jövedelem növekedését eredményezte, a mindennapok életminőségében végbemenő kedvező változások értékelésével még nem mindig jár együtt a környezetünk tudatos és szervezett munkával végzett megőrzése. Az infláció és a munkanélküliség csökkenése az egyének szintjén javuló odafigyelést eredményezett, de a vállalatoknál a gazdálkodásban érezhető előnyös változások mellett még nem mondható teljes körűnek a természeti erőforrások fenntartható használata. A szemléletmódban bekövetkező változás már érzékelhető, de még nem teljesen tudatos, ezért a fenntarthatóság igénylése legyen mindannyiunk számára fontos közös feladat!
Prof. Dr. Biacs Péter az EOQ MNB Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Szakbizottság elnöke
Prof. Dr. Molnár Pál az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke
