A felelőtlenül tüzelők a környezetnek és az egészségüknek is befűtenek

2020.02.01.

A fűtési szezonban egyes kéményekből fekete füst gomolyog, ami kellemetlen szaggal teríti be a környéket. Ilyen esetben a tulajdonosok nemcsak megengedett tüzelőanyaggal fűtenek, hanem hulladékkal, műanyaggal, autógumival, építkezési hulladékkal is. A hulladékégetés azonban nemcsak a környezetet szennyezi, hanem életveszélyes is.

„A háztartási hulladékok égetése környezetvédelmi szempontból is veszélyes” – mondta Petrás József, a Fejér Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatóságának főosztályvezetője a Kossuth rádió Napközben című műsorában.

A háztartási hulladék mellett a műanyag vagy a különböző kezelt faanyagok égetésekor az egészségre káros anyagok kerülnek a levegőbe.

Petrás József kiemelte, hulladékégetés kapcsán azt javasolják, hogy a szomszédok első körben próbáljanak egymás között egyezségre jutni, ha azonban ez kudarcba fullad, a hulladékégető szomszéddal szemben panasszal lehet élni a kormányhivataloknál.

Fotó: MTI/Vajda János

Steiner Ferenc környezetvédelmi igazságügyi szakértő elmondta, a normális fatüzeléshez képest a nehézfémtartalmú anyagok égetésekor sokkal magasabb a mérgező anyagok koncentrációja a füstgázban. A nehézfém égetésekor ólom, míg PVC égetésekor klórgáz szabadulhat fel.

A  lakossági tüzelés 80 százalékban felelős a finom porok levegőbe juttatásáért.

„A levegő védelméről szóló kormányrendelet két helyen is szabályozza a hulladékkal történő tüzelés kérdését. Kimondja, tilos tüzelni hulladékkal, illetve olyan anyaggal, amely meghaladja a megengedett szennyezőanyag-kibocsátás minimális értékét” – emelte ki Steiner Ferenc.

A mérgező anyagok a fűtőberendezésben is komoly károkat okoznak, lerakódások keletkezhetnek, amelyek egy bizonyos hőfok elérésekor lángra lobbanhatnak, és ilyenkor nemcsak a berendezés éghet ki, hanem leéghet az egész lakás is.