A cseh versenyző lett idén az Európai Év Fája

2020.03.20.

Az elárasztott falu őreként emlegetett cseh résztvevő, a Cseh–Morva-fennsíkon egy sziklanyúlványon élő erdei fenyő győzött az Európai Év Fája versenyen.

A hivatalos nevén chudobíni fenyő 47 ezer 226 szavazattal lett az első az internetes választáson, amelyen összesen 285 ezer szavazatot adtak le. Ez az első eset, hogy csehországi versenyző győzött a fák vetélkedésében, a magyar résztvevő, a kaposvári Szabadságfa 16 ezer vokssal a nyolcadik lett 16 ország egy-egy különleges fája között – derül ki a verseny honlapjáról.

A győztes versenyző magányosan áll a nyugat-morvaországi víri víztározóban, a duzzasztógát bal partján egy sziklás nyúlványon.

Becenevét Chudobín faluról kapta, amely a Svratka folyón 1947 és 1957 között létesített duzzasztógát építése miatt víz alá került. A környező települések lakói megfogadták, hogy annyi fát ültetnek, ahány szavazatot a chudobíni fenyőre leadnak.

A kaposvári Szabadságfát, a Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán álló kocsányos tölgyet 1929. április 18-án ültették az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve, a csemete az Írott-kőről került Kaposvárra, a gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. A pályázatban kiemelték, hogy a fa az évek múltával csodálatos koronát növesztett, s mivel ott él, ahol az iskolai ünnepségeket tartják, több ezer berzsenyis diák életének vált a részévé. A Szabadságfa tavaly októberben 4431 szavazattal lett a Magyarországi Év Fája cím birtokosa.

A közösségi alapú környezetvédelmi és helyi fejlesztési projektek támogatásával foglalkozó, brüsszeli székhelyű Environmental Partnership Association (EPA) által

már tízszer meghirdetett versenyen Magyarország eddig négyszer nyerte el az Európai Év Fája címet valamely különleges történetű fájával.

Tavaly a 135 éves, csavart törzsű pécsi havi-hegyi mandulafa győzött.