A megállapodás célként tűzi ki, hogy 2030-ig meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát. Az egyezményt aláíró országokban van a világ egybefüggő természetes erdőterületeinek 85 százaléka.
Száznál több ország részvételével megállapodás született kedden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülésén a világ erdőségeinek megóvásáról és a felelős termőföldhasználat előmozdításáról.
Az egyezményhez csatlakozó országok kedden közzétett listáján szerepel mások mellett Brazília, Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Kína. Az Európai Unió nevében aláírta az egyezményt az Európai Bizottság is.
A megállapodáshoz kapcsolódva többtucatnyi globális nagyvállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy a jövőben nem finanszíroz olyan beruházásokat és ipari tevékenységeket, amelyek közvetlenül kötődnek az erdőségek kiirtásához.
Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodást hivatalosan bejelentő keddi felszólalásában úgy fogalmazott: véget kell vetni annak a felfogásnak, amely szerint „az emberiség feladata a természet leigázása”.