Klímaváltozás, növekvő népesség, elavult infrastruktúra, tudáshiány és pazarló hozzáállás. Ezek együttesen adják a vízhiányos városok problémáját, ami a közhiedelemmel ellentétben nem a jövő veszélye, ami csak a fejlődő országokban lesz jelen, hanem Los Angelestől Tokióig, Londontól Barcelonáig már most jelen van. Ha nem akarjuk, hogy elérkezzen az a bizonyos nulladik nap, amikor nem folyik ivóvíz a csapból, akkor már most azonnal lépéseket kell tennünk ennek az érdekében. Mert ha nem teszünk, akkor a század során az emberiség egyre jelentősebb hányada fog vízhiányos városokban élni. Ligetvári Krisztina elemzése.

A 2000-es évektől a városi lakosság szignifikáns növekedése figyelhető meg. Míg 1800-ban a Föld teljes népességének mindössze 3–5%-a volt városlakó, 2000-re ez az arány 47%-ra nőtt. 2018-ban már a világ populációjának körülbelül 55%-a városi településeken élt. 2030-ra pedig a teljes népesség legalább 60%-a, közel 5 milliárd fő, azaz háromból egy ember fog minimum félmillió lakosú városokban élni az ENSZ előrejelzése szerint. 2050-re ez az arány pedig várhatóan eléri majd a 86%-ot.

A világ népessége a település méretkategóriája szerint. Forrás: The World’s Cities in 2016, United Nations, Data Booklet

A népességrobbanás, összekapcsolódva az urbanizáció terjedésével, növekvő erőforrás- és nyersanyagszükségletet generál. A városiasodás jelenlegi formái a világ vízzel kapcsolatos gondjait csak növelik. Az olykor több tízmilliós lakosú, gyorsan növekvő megavárosok sokszor tervezés nélkül növekednek. Infrastruktúrájuk áttekinthetetlen, és képtelen kielégíteni az egészséges ivóvíz iránti igényeket.

Az összes vízzel kapcsolatos probléma leginkább ezekben a nagyvárosokban összpontosul, úgymint a felszín alatti vizek túlzott kihasználása, elszennyeződése, a járványok, az esővizek elvezetésének hiánya, árvizek. Jelenleg 700 millió városlakó él higiéniás ellátás nélkül, ami a legtöbb esetben rossz egészségi állapothoz vezet, 156 milliónak pedig kiépített vízforrás sem jut.

Az időszakos, szezonális vízhiánnyal szembenézni kényszerülő városlakók száma a 2000. évi 500 millióról, az UN-WATER előrejelzése szerint 2050-re 1,9 milliárdra fog emelkedni.

Fokváros: az első nagyváros, ahol eljöhet a „0. nap”

Dél-Afrika második legnépesebb települése, a több mint 4 millió lakosú Fokváros lehet az első nagyváros a világon, ahol a lakosságnak hozzá kell szoknia a tartós édesvízhiányhoz, és ennek nyomán a rendszeres, tartós vízkorlátozáshoz.

A 2018. év eleji események arra irányították rá a figyelmet, hogy ez lehet az első olyan hely a világon, ahol az édesvízhiány már nem csak további problémák alapjául szolgál, hanem a probléma maga az egy főre jutó napi édesvíz szükséglet eddig megszokott mennyiségű kielégítésének tartós korlátozása.

2018 februárjában már 50 liter/napra kellett korlátozni az egy főre jutó vízfelhasználást. A háttérben egy összetett, egymást a jelenlegi problémába húzó negatív kihíváshalmaz áll. A klimatikus folyamatok az elmúlt három évben kedvezőtlenül alakultak, igen kevés eső esett, így tartós szárazság alakult ki. Három évszázadban egyszer fordult elő ilyen a múltban, ami a rohamosan gyarapodó népesség fogyasztásának nagyarányú növekedésével párosult. Mindehhez elavult vízmenedzsment, infrastruktúra és technológia társult.

A kialakult helyzet felveti az eddigi éghajlati szimulációk pontosságának kérdését is, mivel a mostani szintet 2025-re prognosztizálták, azaz a vízválság sokkal előbb következett be, mint várták.

A 4 milliós nagyváros csak úgy tudta elkerülni, hogy teljesen kifogyjon az édesvíz tartalékokból, hogy a lakosoknak jelentősen korlátozniuk kellett vízfelhasználásukat. Ugyancsak újdonságnak tekinthető, hogy amennyiben a közeljövőben szeretnék elkerülni a hasonló kritikus helyzeteket, hosszú távon kell megtanulnunk takarékoskodni az édesvízzel. A városvezetés egy igen erős kampányt indított „0. nap” néven, annak érdekében, hogy a lakosság komolyan vegye a víztakarékossági irányelveket. Ez lett volna az a nap, amikor nem jön több víz a csapokból. Fokváros intézkedései, amellyel sikerült ismét kitolni a várható „0. napot”, víztakarékossági mintaként kell hogy szolgáljanak a hasonló problémákkal küzdő nagyvárosok számára, ha nem akarnak hamarosan ők is majdnem kiürült tározókat és elzárt csapokat.

Fokvárosi vízkrízis. A tározók tároló helyzete a Nyugat-Fokföld régióban. Forrás: CAPITALNEWS: For global water crisis, climate may be the last straw, February 13, 2018.

Nagy kérdés, hogy elég erős elrettentő például szolgál-e a dél-afrikai nagyváros esete, hogy ráébredjenek a világban az érintett városok vezetői, lakosai arra, hogy a fenyegető édesvízhiány már nem egy jövőbeli, valószínűsíthető, klímakutatások által jelzett fenyegetés, hanem megérkezett a mindennapjaikba.

Szokjunk hozzá a fogalomhoz: vízhiányos városok

Fokváros az egyik legérzékletesebb példája ennek a jelenségnek, de számos más városban is beindultak hasonló folyamatok. A klímaváltozás nyomán fellépő tartós szárazság hatására, az ivóvízhiány az érintett nagyvárosokban, már nem csak közvetett, vagy párhuzamos probléma – egyéb a városi lakosságot érintő kihívással együtt -, hanem önmagában egy, az alapvető létfenntartást veszélyeztető fenyegetés. Mindez pedig már nem csak a fejletlen régiókat érinti.

A következőkben a fejlett világ nagyvárosaiból hozunk példákat, ahol ugyanúgy vízhiány fenyeget.

Los Angeles: lenne víz, de elpazarolják, vagy elfolyik

A nagyvárosok vízellátása nem csak mennyiségi kérdés: az infrastruktúrát és a menedzsmentet is fejleszteni kell. Erre jó példa Los Angeles. Mennyiségi szempontból nem szenvedne hiányt California legnagyobb városa: Los Angelesnek van pár természetes vízforrása, a közhiedelemmel ellentétben alapvetően nem egy klasszikus sivatag, valamint édesvizének körülbelül a fele a Colorado folyótól folyik a Colorado River vízvezetékén keresztül. A problémát a vízmegtartás jelenti. Édesvizük nagy része elvész a rosszul karbantartott infrastruktúra miatt. A víz nagy része kifolyik a Santa Monica-öbölbe. További jelentős vízveszteségeket szenved el a város olyan természeti jelenségek következtében, mint például a párolgás, és a klímaváltozás következtében felerősödő aszály.

A városi lakosság – ami Los Angelesben is nagymértékben növekszik – pedig ott sem használja ki az alternatív lehetőségeket, mint például kutak igénybevétele, ahol erre lehetőség lenne, inkább a városi kiépített infrastruktúrára támaszkodik. Tehát, itt is felmerül a szemléletváltás szükségessége, mint vízmegtakarítási tényező.

Mindez mára oda vezetett, hogy a város 80%-ban vízbehozatalra szorul.

A meglévő infrastruktúra javítása, innovatív megoldások, szemléletformálás, és a vízforrások szennyeződésmentesítése lehetne a megoldás az import csökkentésére. Egy ilyen innovatív megoldás például, hogy 2015 végén árnyékoló gömböket kezdtek használni a tározókban, hogy ezzel segítsék a vízminőség ellenőrzését, és évi 300 millió liter vizet takarítsanak meg a párolgástól.

Árnyékoló gömböket görgetnek az Ivanhoe Tározóba, hogy elkerüljék a párolgást. Forrás: Plastic News

Amerika számos más nagyvárosa néz szembe potenciális vízhiánnyal a közeljövőben, úgy, mint: San Francisco, El Paso, San Antonio, Houston, Salt Lake City, Atlanta, Miami.

Az okok hasonlóak: éghajlatváltozás, hőmérséklet-emelkedés, tengerszint emelkedés, a szárazság rohamos növekedése, szélsőséges csapadékeloszlás, valamint az ebből következően kiszáradó tározók. Mindez összekapcsolódik a népesség rohamos növekedésével, valamint az emberek pazarló vízhasználatával.

Tokió: sokat tesz, de lehet, hogy ez is kevés lesz

A japán főváros kiváló példa arra, hogy mennyi mindent tehet egy városvezetés a víz mennyiségi és minőségi problémáinak kezelése érdekében. Ennek ellenére a város mégis komoly kihívásokkal néz szembe a közeljövőben. Tokió is fent van a BBC 11-es listáján, mint egyik legveszélyeztetettebb város, amely hamarosan kifogyhat az édesvízből.

Bár általában bőséges esőzések vannak, ezek az év mindössze 4 hónapjára, a monszun és a tájfun két rövid időszakára koncentrálódnak. Ha ezen időszakok bármelyikében átlag alatti csapadék esik, akkor a város az aszály kezdetével néz szembe, mert a vizet ebben az időszakban kell összegyűjteni. Tokió és külvárosai, ahol több mint 35 millió ember él, már minden évtizedben megtapasztal egy ilyen gyenge esős évszakot.

A probléma nem új keletű: 1961. októbertől 1965. márciusáig, – 42 hónapon át – Tokió kénytelen volt korlátozni a vízellátást. Ez az aszályos időszak a várost arra késztette, hogy növelje tárolási kapacitását. 750 olyan magán- és középület található a városban, amelyekben esővíz-gyűjtő és -felhasználó rendszerek vannak.

A Tokiói Ryogoku Kokugikan aréna teteje összegyűjti az esővizet az épület WC-jében történő felhasználás céljából. Forrás: Takepart Features

A város teljes vízvezeték rendszere 16 000 mérföld hosszú. A vízhálózat csövei hatékonyak, de a kormány még tovább szeretné csökkenteni a szivárgást, 3%-os maximum veszteségi szintre. Azonban, ha az előre jelzett elhúzódó aszályos időszakok bekövetkeznek, akkor valószínűleg az eddigi víztakarékossági intézkedések sem lesznek elegek. Mivel Tokió nagymértékben támaszkodik a felszíni vizekre (70%-ban folyók, tavak, és az olvadó hó jelenti a vízforrást), a város vizének mindössze 30%-a származik a földalatti víztartó rétegekből és kutakból, ezért az új ciklikus aszályok idején nincs elegendő alternatív forrás. A túl heves esőzések viszont elszennyezik a vizet, a vízminőség romlását eredményezve, ahogy ez 2017-ben meg is történt.

A vízkrízis a közeljövőben számos európai nagyvárost is elér, főképp a Földközi-tenger térségében. A következőkben európai példákkal folytatjuk, magyarországi kitekintéssel.

Barcelona: vízhiányos állapot, turistákkal súlyosbítva

A közel 1,6 millió lakosú katalán főváros egy természetes vízhiányos területen fekszik. Ehhez párosul a városba irányuló nagyarányú tömegturizmus, ugyanis évente több mint 10 millióan keresik fel a várost.

A több tényező egyidejű összeadódásából fakadó vízkrízis már itt is jelen van. Több egymást követő, súlyosan aszályos év következtében 2008-ban soha nem látott mértékű vízhiány lépett fel. A nyári évszak előtt a nagyváros víztározóinak telítettsége mindössze 25%-os volt. Felmerült a „0. nap” lehetősége, azaz, hogy a csapok kiszáradnak Barcelonában is, amit előzetesen csak az év októberére prognosztizáltak. A nyilvános figyelemfelhívó kampányok, és a szigorú felhasználási korlátozások mellett – mint például locsolási tilalom, szökőkutak leállítása – kénytelen volt a város Spanyolország más részeiből és Franciaországból vizet importálni.

Tanulva a kialakult helyzetből, azóta számos intézkedés történt. Sótalanító üzemet létesítettek, amely 2009 júliusában nyílt meg a város közelében. Ez az egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítmény Európában: napi 200 millió liter vizet szolgáltat, a város ivóvíz ellátásának majdnem egynegyedét. A víz újrahasznosításának terén is beruházásokat hajtottak végre, továbbá víztakarékossági tervet dolgoztak ki. A továbbiakban a rendszereket is korszerűsíteni kell, a 2008-as felmérés ugyanis rámutatott, hogy

naponta 800 000 liter vízveszteséget szenved el a város az elavult infrastruktúra következtében.

Mindezen intézkedések ellenére, a vízhiány továbbra is fenyegeti Barcelonát, mivel a Földközi-tenger térségére jelzett éghajlatváltozási prognózisokban szélsőséges hőmérsékletek és a csapadékszint változásai is szerepelnek. Jó példa erre a 2017-es év, amely ugyancsak egy száraz időszaknak bizonyult, és Barcelonának ismét a szomszédjaihoz kellett fordulnia, hogy ki tudja elégíteni a lakosság édesvízszükségletét. Felkészülendő az egyre gyakrabban előforduló aszályos időszakokra, a város szárazsági protokollt dolgozott ki a vízhiány hatékonyabb leküzdésére. Ez négy szárazsági szintet tartalmaz:

  • előzetes riasztás
  • riasztás
  • kivételes helyzet
  • vészhelyzet

A protokoll részletezi az egyes helyzetekben ajánlott víztakarékos tevékenységeket. A Földközi-tenger térségében Barcelona mellett számos nagyvárosnak az egyre növekvő hőmérséklet, és ezzel párhuzamosan a rohamosan fogyatkozó édesvízkészletek problémájának kezelésére kell felkészülnie.

Érdekes lesz megvizsgálni az idei évi vízfelhasználási adatokat a COVID-19 pandémiás helyzet következtében lecsökkent turistaforgalom fényében.

Korábban a turisták a teljes éves európai vízfelhasználás közel 9%-át kötötték le.

London: nincs is annyi víz, és az is elfolyik a törött csöveken

London valójában nem olyan esős, ahogy az a közhiedelemben él. Az átlagos éves csapadékmennyiség 557,4 mm. Összehasonlításképpen: Párizs (2089,1 mm), New York (1239,8 mm) vagy Sydney (1242,7 mm), vagy a száraznak tartott Mexikóváros (709 mm) is csapadékosabb, mint a brit főváros.

London jó példa a nagyvárosokban rohamosan növekvő népesség okozta ellátási gondokra, tehát a túlnépesedés és urbanizáció összefonódására. Lakossága 2050-re előrejelzések szerint eléri a 11 millió főt, és már most is a londoniak fogyasztják a legtöbb vizet az országban – napi 149 litert– ami 5%-kal magasabb az országos átlagnál. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, a város 2025-ben már ellátási problémákkal, 2040-ig pedig súlyos hiánnyal lesz kénytelen szembenézni.

A jelenlegi igények kielégítése már most negatív hatással van a környezetre, ami csak fokozódni fog a népesség gyors növekedésével. Ehhez még hozzáadódik, hogy az előrejelzések szerint az éghajlatváltozás hatására tovább csökken a rendelkezésre álló vízmennyiség a nyári hónapokban, amikor leginkább szükség lenne rá. A Thames Water becslése szerint, a vízellátás és -kereslet közötti különbség napi több mint félmilliárd literre nő, ha a város nem tesz megelőző lépéseket.

A veszély korántsem csak a jövő kihívása. 2012-ben már voltak ellátási gondok, amikor két nagyon száraz tél komolyan veszélyeztette a vízellátást. Locsolási tilalmat kellett bevezetni, lekapcsolták a szökőkutakat, mivel vízellátásuk elapadt – az intézkedést egész nyáron fenn kellett tartani – és már komolyabb korlátozásokon gondolkozott a városvezetés, amikor szerencsére megérkezett egy hevesebb esőzés. Ezen intézkedések bevezetésének egyik fő oka itt is a szivárgó csövek okozta nagy vízveszteség volt, amely ebben a kritikus időszakban már vállalhatatlan mennyiségű veszteséget okozott. A város változékony és egyre szélsőségesebb éghajlata, az elmúlt években erős nyomás alá helyezte a londoni vízellátást, és az öregedő csövek nem képesek megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással.

Mindez jól mutatja, hogy a londoni vízellátás jövője szempontjából nagyon fontos a hosszú távú tervezés, hogy a város az időjárási kitettség, a nagymértékben növekvő lakosságszám és az elavult csőhálózat, vízvezetékek miatti jelentős vízveszteség okán ne jusson Fokváros kritikus helyzetéig.

2015-2019 között több mint 26 000 cső tört el, aminek következtében csak 2018-ban 20 000 otthon maradt vezetékes vízellátás nélkül.

A BBC Londont is felvette azon 11 veszélyeztetett város listájára, ahol a folyamatban lévő vízválság társadalmi és gazdasági zavarokat okozott. Ezt megelőzendő 2019-ben a város vezetése elkezdte az Új Vízgazdálkodási Terv kidolgozását.

London – 2015-2019 között több mint 26 000 cső tört el. Forrás: BBC

A példákból jól látható, hogy a városi ivóvízellátási gondok különböző okokra vezethetők vissza, úgymint az egészséges, iható ivóvíz nem elegendő mennyisége, nem megfelelő minősége, a hálózatok rossz műszaki állapota, valamint a hatékony vízmenedzsment hiánya.

A fejlett régiók érintett nagyvárosaiban, alapvetően megvan az anyagi biztosíték a vízhiány elleni küzdelemre, és a hozzáférés javítására. De a városok vízügyi fenntarthatóságának jövője összefüggésben van azzal, hogy a város lakossága milyen gyorsan növekszik, és hogy milyen gyorsan tud pénzügyi forrásokat generálni a növekedéshez szükséges vízigény kielégítésére.

Míg Fokvárosban mind földrajzi, mind anyagi korlátok vannak, a fejlettebb, szerencsésebb geográfiai helyzetű városokban a krízisek a népességnövekedés ellenére megelőzhetők, de ehhez már most lépni kell, mert a vízhiány már nem csak jövőbeli szcenáriókban létezik, hanem rövidtávú nagyvárosi probléma.

A „0. nap” sok szempontból lehetőséget kínál Fokvárosnak, hogy tanuljon a fenti városok intézkedéseiből, valamint a felsorolt, és a további érintett fejlett régióban található városok számára is, hogy átgondolják, hogyan készülhetnek fel a kritikus időszakokra. Ehhez szükség van hosszú távú infrastrukturális beruházásokra, hatékony vízügyi menedzsment kialakítására, lakossági szemléletformálásra, valamint az előrejelző, megfigyelő rendszerek fejlesztésére.

Magyarországi helyzetkép: arzénes vizek és infrastrukturális problémák

Magyarországon egyelőre az édesvíz mennyiségével nincs gond, viszont a hálózatok műszaki állapota, valamint számos településen a víz minősége nem minden esetben kielégítő.

A közműves ivóvíz vizsgálati adatokból az utóbbi években kiemelt fontosságú az arzén ivóvízminőségi paraméter. A szervetlen arzén hosszútávon, az emberi egészség szempontjából rákkeltő és mérgező hatású, ami elsősorban ivóvízzel és táplálékkal kerülhet az emberi szervezetbe. A vizek arzéntartalma a vízadó geokémiai rétegek sajátosságai szerint természetes eredetűek. A geológiai eredet mellett, emberi tevékenység is szennyezheti arzénnal az ivóvízbázisokat. A termelt ivóvíz arzéntartalma elsősorban a Dél-Alföldön, főleg az artézi vizekben sokszor meghaladja a 10,0 µg/literes európai küszöbértéket, annak ellenére, hogy Magyarország sokat fordít a szolgáltatott közüzemi ivóvíz arzénszintjének csökkentésére.

Az arzén érintettségű települések közműves ivóvízvizsgálati adatai, 2017.

Az elsődleges veszélyeztető komponensektől – arzén, bór, fluorid, nitrit és ammónium – való mentesítésre, az ivóvízhálózat okozta ólomterhelés megszüntetésére, valamint a vas, mangán probléma felszámolására több ivóvízminőség-javító programot hajtott végre Magyarország európai uniós fejlesztési forrásokból. A projektek a tervek szerint a következő uniós pénzügyi ciklusban is folytatódni fognak.

Magyarország sokat tesz az ivóvízminőség javításáért, és az ország nagy részében gond nélkül iható a vezetékes ivóvíz, azaz a szolgáltatott ivóvíz minősége döntően kielégíti a közegészségügyi követelményeket. 2018-ban már csak 16 település volt, ahol a határértéket meghaladó arzén- vagy bórtartalom miatt nem javasolt a csapvíz fogyasztása. Azonban van még mit tenni, hogy lakosság egésze hozzájusson a csapból folyó egészségre nem ártalmas ivóvízhez, és ezeket a jó eredményeket folyamatosan fenn is kell tartani.

Az Európai Unió Víz Keretirányelve ökológiai állapotértékelést ír elő minden felszíni víztestre. A jogszabály egyik fontos célkitűzése volt a felszíni vizek jó ökológiai állapotának, illetve potenciáljának elérése 2015-re. A magyarországi felszíni víztestek 2015-ös ökológiai minősítése szerint a felszíni vízfolyások mindössze 6%-a érte el a jó vagy a kiváló állapotot, a felszíni vízfolyások teljes hosszához viszonyítva, a felszíni állóvizeknek pedig 72%-a érte el a jó vagy a kiváló állapotot a felszíni állóvizek összes felületéhez képest.

Általános jelenség, hogy a felszíni vizek, így a folyóvizek is, olyan jelentős mértékben szennyezettek, hogy az innen közvetlenül nyert víz csak költséges tisztítás és kezelés után lenne alkalmas arra, hogy ivóvízként lehessen felhasználni. Ezért Magyarországon a vízműkutak döntő része az úgynevezett védett vízadó rétegekre van szűrőzve, jellemzően 50 és 150 méteres mélységtartományban.

Infrastruktúra szempontjából korántsem állunk jól. Az ivóvízhálózat állapota szinte mindenütt hagy kívánnivalót maga után, emiatt a megtermelt ivóvíz nagy része elvész.

Egy 2017-es felmérés alapján a vezetékes víz negyede elfolyik az elöregedett víziközmű-hálózatból, azaz a kitermelt és a hálózatba betáplált víznek körülbelül a 25 százaléka elvész.

Az ivóvíz-szolgáltató csak a vízóráig felelős a hálózatért, ami azon túl, a házban, illetve a lakásban van, annak a karbantartása a tulajdonosok feladata. Így az egyik komoly probléma éppen a háztartási hálózatokban jelentkezik, amire egyik legérzékletesebb példa, hogy a 20. század első felében épült épületekben még sok helyen most is előforduló ólomcsövekből kioldódhat az ólom, akár olyan mértékben is, hogy meghaladja a hatályos jogszabályban előírt határértéket.

Írta: Ligetvári Krisztina – a hadtudományok doktora. Doktori (PhD) fokozatát a természeti erőforrások szűkösségéből, környezeti problémákból fakadó társadalmi konfliktusok biztonságpolitikai kutatásában szerezte.