Veszélyeztetett, ritka madár bukkant fel a kardoskúti Fehér-tónál

2024.10.25.

Október 14-én egy Magyarországon rendkívül ritkán látható madárfajt, lilebíbicet figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a kardoskúti Fehér-tónál.

Ez a faj olyannyira ritka, hogy világállományát is mindössze 6000 példányra becsülik. Klasszikus közép-ázsiai faj, amely a XX. század elején még Ukrajnától egészen Mongóliáig költött. Az 1930-as években azonban az ottani földek nagy részét mezőgazdasági művelésbe vonták, így élőhelye beszűkült. Napjainkban már csak Dél-Oroszországban és Kazahsztánban vannak költőterületei. Keleti állományai Pakisztánban és Indiában telelnek, a nyugati állományok pedig az Arab-félszigeten, Szudánban és Eritreában töltik a hideg évszakot. Utóbbiak jutnak el időnként Magyarország területére, azon belül is leggyakrabban a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére.

Fotó: Mészáros Csaba

Mivel a lilebíbic sztyepphez kötődő faj, ezért a rövidfüvű élőhelyeket kedveli. A kardoskúti Fehér-tó környezete sokban hasonlít kazahsztáni élőhelyéhez, ezért is jelenik meg itt időnként. Az utóbbi években minden őszi vonuláskor felbukkantak a tónál lilebíbicek, sőt előfordult, hogy a tavaszi vonuláskor is láttunk egy-egy példányt. Mivel ritka, súlyosan veszélyeztetett fajról van szó, ezért hazánkban is fokozottan védett státuszt kapott.

Idén Magyarországon ez volt a második lilebíbic-megfigyelés. Az első példányt néhány héttel ezelőtt, szintén a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Begécsi-halastavakon látták. A Kardoskúton október 14-én felbukkant lilebíbic egy meglehetősen népes, 6100 példányos bíbiccsapatban bukkant fel. A déli órákban velük együtt jött be inni, pihenni és tollászkodni a Fehér-tóra. Másnapra már eltűnt, feltehetően a bíbicek egy kisebb csapatával továbbrepült a délebbi tájak felé.