ForrásMásfél fok; Szerzők: Szabó Péter, Pongrácz Rita

Trendszerűen növekszik a megfigyelések alapján a nyári melegrekordok száma az elmúlt 20 évben Magyarországon, míg a hidegrekordok mérhetően csökkennek. Változatlan üvegházhatású-gázkibocsátások mellett, a pesszimista éghajlati forgatókönyvet követve a nyári hidegrekordok teljesen eltűnnek a század végére az országban, melegrekordokból pedig akár négy és félszer is több lehet a változatlan éghajlathoz képest. Ezzel szemben ha mérsékeljük a kibocsátásokat, és az optimistább forgatókönyvet követjük, akkor a század közepéig így is duplázódni fog a melegrekordok száma, azonban utána nem növekedne tovább. A klímaváltozás a csapadékrekordokat kevésbé érinti ugyan, de itt is növekedhet kissé az új nyári rekordok száma. Az éghajlatváltozásnak és a melegrekordok növekedésének minden szempontból érdemes volna gátat vetnünk, mert az emberi egészségtől a mezőgazdaságon át a kritikus infrastruktúráig számtalan kockázati tényezőt jelent. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése.

Éghajlatunk természetes változékonyságából adódóan előfordulhat, hogy olyan extrém értékeket mérünk egy adott pontban és adott napon, amelyek korábban sosem fordultak elő, azaz a hőmérsékleti vagy csapadék extrémumok időről időre megdőlnek. Idén nyáron öt napon született új országos napi maximumhőmérsékleti rekord, a minimumhőmérsékletben pedig kétszer történt ilyen (nevezetesen az ország szokásosan leghidegebb völgyében, mert nagyon száraz volt a levegő felettünk). A rendkívüli aszály ellenére csapadékrekord is született egy napon (Táblázat).

Táblázat: 2022 nyarán rögzített új országos meleg-, hideg– és csapadékrekordok az OMSZ adatai alapján.

Változatlan éghajlat esetén annak, hogy a következő években megdőljön egy adott napra vonatkozó rekord, exponenciálisan csökkenő, azaz évről évre egyre kisebb a valószínűsége.

Változó éghajlattal számolva azonban a meteorológiai változó átlagának eltolódása vagy az értékek szórásának növekedése miatt egyre többször kaphatunk új rekordokat.

Mivel az átlagos hőmérsékleti értékekben már egyértelműen tetten érhető, hogy éghajlatunk jelentősen változni kezdett, ezért most a nyári minimum- és maximumhőmérsékleti- és csapadékrekord-döntések utóbbi évtizedekben észlelt hazai alakulását, illetve a jelenlegi, pesszimista kibocsátásokkal és egy optimista melegedéssel számolt lehetséges jövőbeli alakulását vizsgáljuk. Mivel az ország különböző területein más értékek jelentik a szélsőségeket, ezért az elemzést a szokásos hazai gyakorlattal ellentétben nem egyetlen országos vagy budapesti adatsorra végezzük, hanem az ország teljes területét elemezzük.

Trendszerűen egyre több a nyári melegrekord

Az Országos Meteorológiai Szolgálat rendelkezésre álló rácsponti megfigyelései alapján azt láthatjuk, hogy a rekordokban megjelenő melegedés a 21. század első két évtizedében nyáron egyértelmű: a minimumhőmérsékleti rekordokból szinte minden évben a változatlan éghajlathoz képest kevesebb volt. Egyedül 2007-ben, 2015-ben és 2018-ban volt átlagos körüli a hidegrekordok száma (1. ábra, felül).

A nyár az átlaghőmérséklet tekintetében ugyan a legkevésbé változékony évszakunk, a melegrekordok előfordulása 2001-től tekintve mégsem egyenletes, azaz nem minden évben jelentkezett új hőmérsékleti rekord. A legtöbb melegrekordunk 2012-ben volt, de sok fordult elő 2007-ben, 2003-ban, 2015-ben és 2013-ban is (1. ábra, alul). Ezekben az években sok volt a tartós hőhullámos nap is, ami persze érthető, hiszen az extrém meleg szélsőségek gyakran hőhullámokhoz kötődnek.

Nyaraink az extrém hőmérsékletek szempontjából változékonyak lehetnek, például 2020-ban a meleg- és hidegrekord-döntésből is átlag alatti fordult elő, míg 2007-ben a sok melegrekord mellett relatíve több hidegrekord is volt. A trend ennek ellenére egyértelmű:

a hidegrekordokból a változatlan éghajlathoz képest egyre kevesebb van, míg a melegrekordokból nagyobb változékonyság mellett jóval több.

A hidegrekordok csökkenését elsősorban az északi országrészben, míg a melegrekordok megdőlését inkább az ország déli-nyugati kétharmadában észlelhettük (2. ábra). Mindez statisztikailag szignifikáns változásként jelentkezett az ország legnagyobb részén.

1. ábra: Új nyári hideg- és melegrekordok a 2001-2020 időszakban. Zöld vonal jelöli a változatlan éghajlatot feltételező értékeket. A szerzők ábrája.
2. ábra: Az új nyári hideg- és melegrekordok számának eltérése a változatlan éghajlati viszonyoktól a 2001-2020 időszakban (nap/év). Pöttyözés jelöli a statisztikailag szignifikáns területet. A szerzők ábrája.

Csökkenő kibocsátások mellett nem emelkedne meredeken a melegrekordok száma

Megvizsgáltuk azt is, hogy mekkora az emberi tevékenység szerepe a nyári hőmérsékleti rekordok előfordulásában. Ehhez többféle jövőre vonatkozó modelleredményt elemeztünk a 21. század végéig hátralévő húszéves éghajlati időszakokra, két kibocsátási forgatókönyv figyelembevételével (3. ábra).

Az optimistább (RCP4.5) forgatókönyv kisebb mértékű antropogén hatást vetít előre, míg a pesszimista (RCP8.5) forgatókönyv az emberiség nagyobb felelősségét jelzi, mivel azt feltételezi, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása a jelenlegi ütemben folytatódik majd.

A nyári új hidegrekordok számában egyértelműen további csökkenés várható a modellek szerint, olyannyira, hogy azok a század végére a pesszimista forgatókönyvet követve gyakorlatilag megszűnnek az országban.

Az új melegrekordokból ezzel szemben továbbra is az átlagosnál kétszer többet várhatunk majd a század közepéig,

ám az optimista forgatókönyv szerint, amikor a kibocsátás-csökkentésnek már jelentősen érezhető hatása lesz, a század közepétől egyre kevesebbre számíthatunk majd – megközelítve a változatlan éghajlati értékeket. Ez bizakodásra ad okot, és azt hangsúlyozza, hogy

ha az üvegházhatású gázok kibocsátását sikerül minél előbb radikálisan csökkenteni, akkor az újabb és újabb melegrekordokat elkerülhetjük.

Erre azért is szükséges lenne törekednünk, mert a pesszimista forgatókönyv eredményei viszont azt jelzik, hogy a század közepétől a nyári melegrekord-döntések előfordulása tovább fokozódik majd és az átlagosnál négy, négy és félszer több ilyen napra számíthatunk, ami azt jelenti, hogy az optimista forgatókönyvnél átlagosan kétszer, 2080-tól két és félszer több új rekordra kell felkészülnünk.

3. ábra: Nyári hideg- és melegrekord-döntések húszévenként várható évi átlagos előfordulása hazánkban az optimistább RCP4.5 (rózsaszín) és a pesszimista RCP8.5 (bordó) forgatókönyvet figyelembe véve. A színes szakaszok a jövőre vonatkozó regionális szimulációk szélsőértékeit már nem tartalmazzák, míg zöld vonal jelöli a változatlan éghajlatot feltételező értékeket. A szerzők ábrája.

Több lehet a szélsőséges nyári csapadékból is

Vizsgáljuk meg röviden a csapadékrekordok alakulását az elmúlt két évtizedben (4. ábra)! Ugyan a csapadék egy jóval változékonyabb meteorológiai változó, mint a hőmérséklet, ennek ellenére a csapadék szélsőségekre vonatkozó eredmények kisebb változékonyságot mutatnak, mint a melegrekordok.

Az átlag alatti új csapadékrekordot hozó években (pl. a legkevesebbel bíró 2012-ben és 2013-ban) általában sok maximumhőmérsékleti rekordot regisztrálhattuk az országban, azaz fordított a két változó közötti kapcsolat. Ez abból adódik, hogy amikor anticiklonális helyzet alakul ki és hőhullámok jelentkeznek nyáron (így nagy esély van egy új melegrekordra), akkor a derült idő miatt biztosan kevesebbszer is esik. A legtöbb új csapadékrekordot beállító években (pl. a legtöbbel bíró 2005-ben és 2010-ben) szintén épp ellentétes a kapcsolat a melegrekordokkal.

Tehát ha általában melegrekordokban bővelkedik a nyár, akkor várhatóan nagyobb a szárazság és kisebb az esély az új csapadékrekordokra.

Természetesen akadnak kivételek, hiszen előfordulhat olyan év is (pl. 2002-ben), amikor meleg és csapadékosabbak a nyarak, azaz több melegrekord is születik és relatíve több extrém, új napi rekordot jelentő csapadék is hullik. A változatlan éghajlatnál kissé több csapadékrekordunk volt ugyan az utóbbi 20 évben, elsősorban Budapest tágabb környezetében és az ország középső-északi felén, de ez csak kisebb területen statisztikailag szignifikáns.

4. ábra: Nyári csapadékrekord-döntések a 2001-2020 időszakban. Zöld vonal jelöli a változatlan éghajlatot feltételező értékeket (fent balra), pöttyözés jelöli a statisztikailag szignifikáns területet (lent). A szerzők ábrája.

Ha a jövőbeli nyári új csapadékrekordok gyakoriságát vizsgáljuk (5. ábra), láthatjuk, hogy összességében a változatlan klímánál némileg többször várhatjuk majd a csapadék extrémumokat, ugyanakkor a kissé csökkenő valószínűséget követve várhatóan egyre kisebb számban fordulnak elő. Ugyanezt a tendenciát a megfigyelésekben is észrevehettük már. Ez nem jelenti azt, hogy egyes években és az ország különböző vidékein nem várhatunk majd sok csapadék szélsőséget, de éghajlati skálán a globális felmelegedés a napi csapadékrekordok megdőlését a hőmérsékletnél kevésbé érinti majd. Ennek ellenére fontos megjegyezni, hogy

a pesszimista forgatókönyv szerint 2060-tól 8%-kal több új csapadékrekordra kell felkészülnünk, mint ha az optimista forgatókönyvet követnénk.

Ha kissé másképpen közelítjük ezt meg, és azt vizsgáljuk, hogy a század közepétől hány nyáron ad jelentősen több extrémumot a pesszimista forgatókönyv, akkor azt mondhatjuk, hogy 20 évből 11-ben a pesszimista forgatókönyv statisztikailag is több új nyári csapadék rekordot eredményez, mint az optimista, és 20 évből csak 7 évben ad annál kevesebbet.

A pesszimista forgatókönyvhöz tehát nemcsak kissé több csapadékrekord tartozhat majd, mint az optimistához, hanem amikor kevesebb csapadékrekordra számíthatunk, akkor a fordított kapcsolat miatt több új melegrekordra is, és ez a várható szárazsággal együtt így a szélsőségesebb csapadékeloszlást is előre vetíti.

5. ábra: Új nyári csapadékrekordok húszévenként várható évi átlagos előfordulása hazánkban az optimistább RCP4.5 (rózsaszín) és a pesszimista RCP8.5 (bordó) forgatókönyvet figyelembe véve. A színes szakaszok a jövőre vonatkozó regionális szimulációk szélsőértékeit már nem tartalmazzák, míg zöld vonal jelöli a változatlan éghajlatot feltételező értékeket. A szerzők ábrája.

Van értelme és tétje, hogy csökkentsük a kibocsátásokat

Összefoglalva: (1) Az új nyári hidegrekordok megfigyelt száma a legutóbbi két évtizedben egyértelműen átlag alatti, míg az új melegrekordokból egyre többet regisztráltak. Ugyanakkor az új napi csapadékrekordokból csak egy kisebb területen figyelhettünk meg többet. (2) A 21. század végére a nyári hidegrekord megdőlések teljesen megszünnek majd, az újabb és újabb melegrekordok viszont még gyakoribbak lesznek, ha nem fogjuk vissza az emberi tevékenységet és nem csökkentjük a kibocsátásokat. (3) Ez esetben az új nyári csapadékrekordokból az optimista jövőképhez viszonyítva ugyancsak kissé többre számíthatunk majd a század végére.

A pesszimista forgatókönyvhöz kapcsolódó, a zöldebb jövőnél két, két és félszer gyakoribb melegrekordok nyilvánvalóan nem egy kívánatos jövőkép: a hőség rendkívül megterhelő az emberi szervezet számára, az ezt enyhítő beltéri hűtés (ahol egyáltalán lehetséges) energiaigénye pedig a jelenlegi energetikai szerkezet mellett még mindig leginkább a fosszilis energiahordozók használatát igényli, s ezzel csak ördögi körként tovább tápláljuk a globális felmelegedési trendet.