Újra két pár fekete gólya költött sikeresen a Kis-Sárréten

2019.08.15.

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén a fekete gólya, mint költőfaj a múlt század végén illetve az ezredforduló utáni első évtizedben nem volt ismert, csak néhány éve jelent meg fészkelőként.

Az első években csupán egy-egy pár költött, tavaly és az idén azonban már kettő rakott fészket. Mindkét költés sikeres volt, július közepén már a fiókák is kirepültek. Az egyik fészekben három, a másikban két fióka cseperedett fel. Az egyik pár egy több mint 200 éves tölgyfán, a másik pedig egy közel 100 éves magyar kőrisen költött.

A fekete gólya kedveli az idős, háborítatlan erdőket, az embert viszont kerüli. Védelme szempontjából nagyon fontos az öreg erdőfoltok meghagyása. A fészeképítési és a kotlási időszakban nagyon érzékeny az emberi zavarásra, akár el is hagyhatja a fészkét.

Nyár végén, kora ősszel a Kis-Sárréten régóta megfigyelünk népes gyülekező csapatokat, melyeknek létszáma 20-50 példány között mozog. Fő táplálkozó-helyei nálunk a nyár végére már leszáradó mocsarak és élőhely-rekonstrukciók. A gázolható vizekben ezüstkárászok és más halak, illetve békák után kutatnak.

Fekete gólya fészek

A cikk borítóképét készítette: Szabó Gábor (“Fekete gólya”)