Új IPCC jelentés: még van esélyünk az élhető földi éghajlatra, de nincs vesztegetnivaló időnk

2021.08.23.

ForrásMásfél fok; Lehoczky Annamária – Éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.

Miattunk melegszik a Föld és miattunk lesz egyre szélsőségesebb az időjárás – húzta ismét alá a tudományos tényt az IPCC legfrissebb átfogó jelentése a földi éghajlat állapotáról. Rossz hír, hogy még a legoptimistább forgatókönyvvel számolva is, már a következő évtizedben (még ha csak ideiglenesen is) meghaladhatjuk a kritikus 1,5 °C-os globális felmelegedést. Ez a szélsőségek további fokozódásával járna, és egyre veszélyesebb közelségbe hozná a visszafordíthatatlan következményekkel járó éghajlati fordulópontokat. Ugyanakkor jó hír, hogy fizikailag lehetséges, hogy csak kis mértékben, átmenetileg lépjük át ezt a küszöböt, és a nettó nulla globális kibocsátás elérésével stabilizáljuk az éghajlatot. Ehhez rendszerszintű, gyökeres változtatásokra van szükség – mindenekelőtt a fosszilis tüzelőanyagok használatáról kell leszoknunk, azonnal. Biztató jel, hogy a tudósok figyelmeztetése nem teljesen falra hányt borsó, hiszen a 2018-as ún. Másfél Fokos Külön Jelentés hatására mára több mint 130 ország vállalta vagy tervezi az elköteleződést a klímasemlegesség iránt. Ennek megvalósításához azonban konkrét és valós dekarbonizációs tervek kellenek, trükközés nélkül.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb jelentése (Hatodik Értékelő Jelentés, I. Munkacsoport) António Guterres ENSZ-főtitkár szerint „vörös riasztás az emberiségnek”. A jelentés borús megállapításai sok médiumban a címlapon szerepeltek – jogosan –, ugyanakkor érdemes a tényeket pontosítani és közelebbről megvizsgálni, hol állunk és mit tehetünk.

A jelentésről született beszámolók többsége nem hangsúlyozta eléggé az egyik legfontosabb üzenetet: minden riasztó tendencia ellenére fizikailag továbbra is lehetséges a földi éghajlat és a felmelegedés 1,5 °C körüli stabilizálása, ez csakis rajtunk múlik.

Az IPCC utoljára 2013-ban készített hasonló átfogó jelentést az éghajlat állapotáról, azóta pedig az egyre gyűlő adatok, javuló modellek és kifinomultabb módszerek mindinkább megerősítették tudásunk. Az éghajlatváltozás okaival, valamint a megfigyelt és várható változásokkal foglalkozó I. Munkacsoport (65 ország 234 prominens kutatója) a tudomány jelenlegi állásának összegzéséhez 14 000 tudományos cikket tekintett át és rendszerezett,

tehát az IPCC most megjelent jelentése egyben az éghajlatváltozásra vonatkozó tudományos konszenzus is.

A közel 4000 oldalas anyagot két héten át tartó online egyeztetéseken véglegesítették a kutatók, és fogadták el 196 ország kormányának küldöttei.

Nem a Nap, nem is a vulkánok – mi vagyunk az okozói

A jelentés szerint az elmúlt 2 millió évben nem volt ilyen magas a légkör szén-dioxid koncentrációja, a metán és dinitrogén-oxid – mindkettő jóval erősebb üvegházgáz, mint a szén-dioxid – koncentrációja pedig a legutóbbi 800 ezer évben nem volt akkora szinten, mint ma. Ezen (és néhány további) hőcsapdaként működő gáz hatására a globális felszíni átlaghőmérséklet mára 1,1 °C-ot emelkedett az iparosodás előtti időkhöz képest.

Nagyjából 125 ezer éve nem volt ilyen magas az átlaghőmérséklet és legalább az elmúlt 2000 évben nem volt ilyen ütemű melegedés a Földön. Ezt egyértelműen az emberi tevékenységekből fakadó kibocsátások okozzák – erősítette meg ismét az IPCC.

A globális felszíni átlaghőmérséklet változása az elmúlt 2000 évben az 1850-1900 időszak átlagához viszonyítva  (Forrás: Hatodik Értékelő Jelentés, I. Munkacsoport, fordítás: a szerző)

Az egyre melegedő Földön az éghajlati rendszerben drasztikus változások következnek be, amiket már a saját bőrünkön is érezhetünk. Nemcsak az évszakok melegednek, de egyre gyarapodnak és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási események is, ahogy arra a közelmúltbeli történések is figyelmeztetnek.

Az elmúlt hetekben a Mediterráneumban és Észak-Amerika nyugati részén szokatlanul intenzív hőhullámok tomboltak, erdőtüzek pusztítottak Szibériától kezdve Törökországon át Kanadáig, és árvizek mostak el városrészeket Németországban és Kínában, csak hogy néhányat említsünk. Ezek az események az „új normálissá” válhatnak, sőt, ha az üvegházgáz-kibocsátásokat nem mérsékeljük azonnal és széleskörűen, akkor az éghajlatváltozás erősödésével mindezek tovább fokozódhatnak.

Valószínűleg elérjük a másfél fokot, de ez még visszacsökkenthető

A jövőben várható változások becslésére az IPCC öt különböző forgatókönyvet (Shared Socioeconomic Pathways, SSPs) vett figyelembe. Ezek a lehetséges jövőképek különböző szintű és gyorsaságú kibocsátáscsökkentést feltételeznek, miközben a Fenntartható Fejlődési Célokat is igyekeznek kisebb-nagyobb mértékben teljesíteni.

A globális felszíni átlaghőmérséklet változása az 1850-1900 közötti időszak átlagához viszonyítva a különböző SSP forgatókönyvek alapján (SSP1-1.9 – legoptimistább forgatókönyv, SSP5-8.5 – legpesszimistább forgatókönyv). (Forrás: Hatodik Értékelő Jelentés, I. Munkacsoport)

A jelentés szerint mind az öt forgatókönyv esetében valószínűleg elérjük a kritikus 1,5 °C-ot az elkövetkező két évtizedben, és ha nem korlátozzuk sürgősen a kibocsátásokat, akkor ez már egy évtizeden belül megtörténhet. Fontos hangsúlyozni, hogy a 1,5 °C-os küszöb nem éles határt jelöl a biztonságos éghajlat és a „klímakáosz” között, ez inkább egy vészjelzés, amit átlépve egyre vészesebb közelségbe kerülnek a visszafordíthatatlan következményekkel járó éghajlati fordulópontok.

Vagyis minden egyes tized foknyi melegedéssel egyre kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tesszük az éghajlati rendszert, ezért minden egyes tonna üvegházgáz számít.

Ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 °C alatt tartsuk a globális felmelegedést, 2030-ra nagyjából felére kellene csökkenteni a kibocsátásokat az egész világban, 2050-re pedig globális átlagban nettó nullára. Ezt már a 2018-as Külön Jelentésben leszögezték az IPCC szerzői, ebben a jelentésben pedig megerősítették.

Az üvegházhatású gázkibocsátások radikális csökkentésére van szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozzuk. (Forrás: WRI – az IPCC Külön Jelentés adatai alapján, fordítás: a szerző)

Jó hír, hogy ha a kibocsátásokat sikerülne gyorsan és kellő mértékben csökkenteni, akkor fizikailag nincs korlátja annak, hogy a század végére 1,4 °C-ra visszahűtsük a földi átlaghőmérsékletet és stabilizáljuk az éghajlatot.

Ennek eléréshez a legambiciózusabb SSP forgatókönyvet kellene követnünk. A globális kibocsátásoknak a 2020-as évek első felében tetőzniük, majd rögtön csökkenniük kellene: 2025 és 2035 között évente 6%-kal, az azt követő évtizedben évente 9%-kal – így 2055 környékén érnénk el a globális nettó nullát. (Az összehasonlítás kedvéért, 2020-ban a COVID-19 világjárvány következtében nagyjából 6-7%-kal esett vissza a szén-dioxid kibocsátás.)

Ha ezután folytatjuk a többlet szén-dioxid eltávolítását a légkörből (természetes és technológiai alapú szénelnyelők segítségével), akkor a század végére 1,5 °C alá vihetjük a felmelegedés mértékét. Így bár a felmelegedés nagyjából 1,6 °C fölé kúszik majd két évtizeden belül, de ez csak ideiglenes lesz.

Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy ez a forgatókönyv nagy mértékben számol olyan szén-dioxid kivonó technológiákkal, amik még csak gyerekcipőben járnak, ezért ezekre a lehető legkevésbé szabad hagyatkozni.

Tehát a kibocsátások azonnali, nagymértékű visszafogását, majd teljes kiiktatását semmiféleképp sem lehet elkerülni, ha biztonságos keretek között akarjuk tartani a földi éghajlatot.

A jelenlegi klímavállalások még nem elegek

A jelenleg érvényben levő klímapolitikákat legjobban tükröző SSP forgatókönyv szerint a globális kibocsátás további 10%-kal fog növekedni a következő évtizedben, majd tetőzik és lassan csökkenni kezd a 2050-es években. A század végére megközelíti, de nem éri el a nettó nullát, így közel 3 °C-os felmelegedés várható addigra. (Ha azonban a kibocsátások a jelenlegi trendek szerint haladnak tovább, akkor a legpesszimistább forgatókönyv szerint a század végére akár az 5 °C-ot is meghaladhatjuk.)

A CAT “hőmérője”, amely azt mutatja meg, hogy az országok jelenlegi kibocsátás-csökkentési politikái és vállalásai milyen mértékű globális melegedést eredményeznének a század végére (Forrás: Climate Action Tracker, fordítás: a szerző)

A Climate Action Tracker májusi elemzése szerint, ha az országok teljesítik klímavállalásaikat (NDC) és betartják (még csak szóban létező) ígéreteiket, akkor lehetséges, hogy a század végére 2 °C alatt tartsuk a felmelegedés mértékét.

Az ehhez vezető úton már fontos sikernek könyvelhető el, hogy a globális kibocsátások közel háromnegyedéért felelős több mint 130 ország tervezi, tárgyalja vagy már törvénybe is ültette, hogy mikorra kíván nettó zéró kibocsátást elérni.

A július végi határidő előtt összesen 110 ország nyújtott be új, frissített NDC-t az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) felé, azonban üröm az örömben, hogy több nagykibocsátó továbbra sem rögzített új vállalást (pl. Kína, India) vagy az új tervekben nem emelte célját (pl. Brazília). Számos ország ugyanakkor jelezte, hogy új klímavállalással áll elő az év végi glasgow-i klímatárgyalásokig (COP26).

Bár az EU viszonylag korán bejelentette, hogy 2050-re klímasemlegességet kíván elérni, az ehhez igazított új, 2030-as célszám (legalább 55%-os kibocsátás-csökkentés az 1990-es szinthez képest) nem elég ahhoz, hogy az EU vállalása a Párizsi Megállapodással kompatibilis legyen. Ahhoz, hogy az EU igazságosan kivegye részét a globális közös célból, 2030-ig legalább 58-70%-os kibocsátás-csökkentésre lenne szükség, emellett pénzügyi támogatással kellene segítenie az EU-n kívüli szegényebb országok klímavédelmi intézkedéseit.

Tudjuk, mit kell tenni, már csak a politikai-gazdasági akaraton múlik, hogy lépünk-e

A szakértők nagy reményeket fűznek a jelentéshez, amely jó eséllyel újabb lendületet adhat a COP26 tárgyalásaihoz, ahogy azt a 2013-as jelentés tette a Párizsi Megállapodás előtt. Az IPCC világossá tette a döntéshozók számára, hogy a szén-dioxid és a metán – utóbbi az eddigi felmelegedés közel negyedét okozta – kibocsátások beszüntetésével tarthatóak csak a párizsi klímacélok. Utóbbit az olaj- és gáztermelés felhagyásával viszonylag gyorsan és olcsón lehetne korlátozni, ami egyben erősen megkérdőjelezi a földgáz hídtechnológiaként való alkalmazásának létjogosultságát is.

Ahhoz, hogy élhető maradjon a földi éghajlat, gyökeres, rendszerszintű változtatásokra van szükség: le kell szokni a fosszilis tüzelők égetéséről és minél gyorsabban megújulókra kell váltani, át kell alakítani az ipari és mezőgazdasági termelési folyamatokat, újra kell gondolni fogyasztási szokásainkat és azt, hogyan viszonyulunk a természethez.

Ezek megvalósítása valószínűleg minden eddigi globális kihívást felülmúl, de a jelen tudományos tényállás szerint nem lehetetlen.

A közelmúlt bírósági esetei jól példázzák, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a politikai-gazdasági döntéshozók nem hajlandók az éghajlati válságnak megfelelően cselekedni. Írországban és Hollandiában sikeresen fordultak a bírósághoz környezeti szervezetek, hogy előbbi esetben a kormányt, utóbbi esetben az olajóriás Shellt kényszerítsék rá a kibocsátások csökkentésére. Az éghajlatváltozás miatti katasztrófák és az emberi befolyás ok-okozati viszonyainak pontosabb feltárásával a jelentés erős alapot nyújt ahhoz is, hogy felelősségre vonhatók legyenek a klímavészhelyzet okozói.