Túl sok és túl kevés víz: hogyan alkalmazkodjunk az egyre szélsőségesebb éghajlathoz?

Egyre növekednek a vízkockázatok az éghajlatváltozás hatására

A globális felmelegedéssel összhangban Magyarország területén is általános melegedő tendencia figyelhető meg: az elmúlt 120 évben 1,2 °C-ot emelkedett az évi középhőmérséklet országos átlaga. Az éghajlati modellek számításai szerint, ha az éghajlatváltozást okozó üvegházhatású gázok globális kibocsátása a jelen ütemben folytatódik, akkor a század végére az átlaghőmérséklet 4-5 °C-os emelkedése várható hazánkban. Ez egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokat hoz, ami egyaránt megviseli az emberi szervezetet, a természetes ökoszisztémákat és a mezőgazdálkodást.

Az elmúlt 120 évben az év során lehulló csapadék mennyisége szignifikáns mértékben nem változott. Ugyanakkor az éven belüli eloszlása igen szélsőségesen is alakulhat: 2020-ban például a június és az október nagyon csapadékos, míg az április és a november aszályos, csapadékszegény volt. Az éghajlati modell-számítások szerint az elkövetkező évtizedekben a csapadék éven belüli eloszlása módosulni fog: a nyár egyre szárazodik, a tél pedig egyre nedvesebbé válik. Ez a mezőgazdasági termelés szempontjából különösen kritikus lehet, hiszen éppen a vegetációs időszak alatt lenne szüksége több nedvességre a növényeknek.

Ráadásul tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a szélsőséges csapadékesemények intenzitása és gyakorisága is egyre növekszik, vagyis egyre több heves, nagycsapadékú esemény várható. Ez ismét kedvezőtlen a növényzet szempontjából, mivel a mechanikai károk mellett a talajba szivárgás mértéke – és így a talaj vízkészletének utánpótlása – is kisebb mértékű egy hosszabb idejű, csendes esőzéshez képest. Ugyanakkor egyre több, hosszabb és intenzívebb száraz időszakra is számíthatunk, ami az aszályhajlam fokozódását és – nem megfelelő alkalmazkodás esetén – az aszálykárok növekedését vetíti előre.

Sok helyütt az országban már most is érezhető a víz hiánya vagy túlzott mennyisége. Ezt a helyzetet az éghajlatváltozás még inkább súlyosbítja.

A hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló csapadék villámárvizekhez vezethet, a gyors tavaszi hóolvadás és heves esőzések pedig megnövelik az árvíz és belvíz kialakulásának valószínűségét. Míg a villámárvizek kialakulásánál a meteorológiai tényezők mellett fontos szerepet játszik a domborzat, a meder teltsége, a talaj és a városi infrastruktúra állapota, addig az árvíz és belvíz esetében figyelembe kell venni további természeti és emberi faktorokat is, mint például a talajvíz szintje, medermorfológia, valamint a földhasználati és vízgazdálkodási gyakorlatok.

Alkalmazkodás a szélsőségekhez: vízelvezetés helyett vízvisszatartás

Magyarország tájainak jelentős része (különösen az Alföldön) olyan csapadékhiányos, síkvidéki terület, melynek vízhiányát a szabályozás előtt a folyók enyhítették. A folyó mentén élők évszázadokon keresztül képesek voltak kihasználni az időszakos víztöbbletet a fokgazdálkodás (ártéri gazdálkodás) révén, vagyis segítették az árvizek kilépését az árterekre és erre építették gazdálkodásukat. Azonban vízgazdálkodásunk ma az árvizek és belvizek gyors elvezetésére van berendezkedve, és többek között ennek eredményeként az ország hatalmas mennyiségű vizet veszít évente, azaz szárazodik.

A jelenlegi vízgazdálkodási rendszerekkel nem lehet hatékonyan megbirkózni az egyre szélsőségesebb csapadékkal, árvizekkel, aszályokkal, ezért paradigmaváltásra van szükség.

Komplex, integrált vízgazdálkodási rendszerekben kell gondolkodnunk, melyekben kulcsszerepet kapnak azok a természetalapú megoldások, melyek helyreállítják és megerősítik a talaj, az erdők, a gyepek és a vizes élőhelyek vízmegtartó képességét. A víz értékét felismerve a vízelvezetés helyett a vízvisszatartásra kell törekedni, így védekezve a szélsőségek okozta vízkockázatok ellen és javítva a helyi közösségek és a mezőgazdaság éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét. A városi csapadékvíz-gazdálkodásban nagy segítségünkre lehetnek a különböző kék-zöld infrastruktúra elemek.

Az éghajlatváltozás negatív hatásainak mérséklése és a hatékony alkalmazkodás érdekében a településeknek fel kell készülni a vízkockázatok kezelésére és enyhítésére, valamint a vízmegőrzés biztosítására. A LIFE-MICACC projekt keretében az éghajlatváltozás hatásaival szemben különösen sérülékeny öt magyarországi kistelepülésen alkalmaztak természetes vízmegtartó megoldásokat, melyek mintául szolgálhatnak a hasonló víz- és klímakockázatokkal küzdő települések számára.

Mit tehetünk, hogy ne egyszerre zúduljon le a víz? – a domb- és hegyvidéki falvak esete

Hazánk domb- és hegyvidéki falvai gyakran szenvednek a heves zivatarok, felhőszakadások miatt kialakuló villámárvizektől. A hirtelen kialakult árhullámmal lezúduló víz és hordalék jelentős talajlehordáshoz vezethet és kárt okozhat az épületállományban. A Pest megyei Püspökszilágy például 2-3 évente jelentkező rekord szintű villámárvizeket tapasztalt az utóbbi évtizedekben, ami korábban nem volt jellemző. Az időszakos víztöbblet ellenére a település alacsonyabban fekvő részei nyáron gyakran küzdenek vízhiánnyal, ami a mezőgazdaságot, az ökoszisztémát és a talajvízkészletet is hátrányosan érinti.

Ezen szélsőségek ellensúlyozására egy integrált természetes vízmegtartó rendszert alakítottak ki, mely a felső vízgyűjtőn visszatartja a többletvizet és hordalékot mielőtt az elérné az épített környezetet. A vízmosásokban és a Szilágyi-patakban fából épített hordalékfogó műtárgyakat (fenékküszöb) építettek ki, hogy az így megtartott vízmennyiség a magasabban fekvő termőföldek és erdők vízellátását javíthassa.

Az alsó vízgyűjtőn, a Szilágyi-patak árterének egy részén az árvíz és hordalék befogadására és tárolására alkalmas vizes élőhelyet és tórendszert alakítottak ki. Így az épített környezetet és a szántókat megóvják az elöntéstől, és a természetes vízmegtartásnak köszönhetően nem folyik el az értékes víz, ami egyben az aszálykockázatot is csökkenti. A püspökszilágyi megoldások átvehető jó gyakorlatként szolgálhatnak a hasonló problémákkal küzdő domb- és hegyvidéki falvak számára is.

Mit tehetünk, hogy az ártéri víz jobban hasznosuljon? – a folyó menti települések esete

Számos olyan település van hazánkban, melyek részben ártereken, illetve azok közelében fekszenek, és a lakók jelentős gazdasági tevékenységet folytatnak az időszakosan elöntött területeken. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján területének egynegyede a Tisza árteréhez (hullámtér, töltések közötti rész) tartozik. Az ártér nemcsak a kiszámíthatatlan, erőteljes áradásoknak van kitéve, de a tartós és egyre gyakoribb aszályok, valamint a belvíz további veszélyt jelentenek. Az árvíz terméskárokat és az invazív növényfajok elszaporodását eredményezi, az aszály pedig gondokat okoz az ökoszisztéma, a mezőgazdaság és a rekreációs ágazat számára.

Ezen káros hatások enyhítésére több kisléptékű természetes vízmegtartó beavatkozásra volt szükség. A kubikgödrökkel borított területen állandó, egymással összekapcsolt nyílt vízfelületeket hoztak létre, melyek a talajvízkészletek pótlásán keresztül természetes vízellátást biztosítanak a mezőgazdaságnak, emellett élőhelyként, illetve táplálkozóhelyként szolgálnak a vízimadarak, a kétéltűek és a legelő állatállomány számára. Ez a vizes élőhely alkalmas arra is, hogy elraktározza a szántóföldeken felgyülemlett belvizet, továbbá a kellemes környezet és látogatóösvény az ökoturizmusnak is kedvez.

Az ökoturizmus fejlesztése és az ártérben fenntartható módon termelt, megújuló energiát szolgáltató biomassza használata gazdaságilag is fenntarthatóvá teszi a kidolgozott modellt. Tiszatarján esete jó példaként szolgálhat a Tisza és mellékfolyói mentén más helyi közösségek számára is.

Hogy készüljünk fel a fokozódó szárazodásra? – a vízhiányos települések esete

A Duna-Tisza köze az ország legszárazabb területe, sőt mára félsivataggá nyilvánították. Az elmúlt évtizedekben az intenzív vízelvezetés és a csapadékhiány a talajvízszint jelentős süllyedéséhez vezetett. Ruzsa a Homokhátság viszonylag magas részén fekszik, ezért a felszín alatti vizek elfolyása és a vízmegtartó képesség gyengülése sérülékenyebbé teszi a települést az egyre fokozódó szárazodással szemben. Erre válaszul a település olyan megoldásokat dolgozott ki, melyek segítik a csapadékvíz helyben tartását a bel- és külterületeken egyaránt.

A már meglevő – eredetileg talajvíz és belvíz lecsapolására tervezett – külterületi csatornahálózatot úgy alakították át és hosszabbították meg, hogy az alkalmas legyen a belvíz megtartására és a beszivárgás elősegítésére a talajvíz-tartalékok visszatöltéséhez. Az egyik csatornarésszel az időszakos elöntésekkel leginkább érintett földparcellák „zöldítését” segítik elő, ami egyben a helyi földhasználók közötti innovatív együttműködés mintaterületeként is szolgál.

Emellett az öntözésre felhasználható szürke víz összegyűjtésére a település lakott részének egy használaton kívüli mélyedésében tavat hoztak létre. Ezt kellemes zöld környezettel vették körbe, ami enyhülést nyújt nyári hőség idején. A település külterületén található szennyvíztisztító telep közvetlen közelében szintén egy tározó tavat alakítottak ki, amely megtartja a tisztított vizet, és a talajvíztartalékok utánpótlásával az aszálykockázat csökkentéséhez is hozzájárul. A Ruzsán alkalmazott kombinált vízmegtartó megoldások modellként szolgálhatnak a Duna-Tisza köze és Európa más száraz területei számára.

Hogyan tompíthatjuk a szélsőségek komplex hatását? – a belvíz, heves esőzések és aszály kockázatával küzdő települések esete

A Tisza vízgyűjtő-területének középső szakasza rendkívüli mértékben kitett az árvíz, a belvíz, az aszály, a hőhullámok és a heves esőzések kockázatának. Ebben a térségben helyezkedik el Rákócziújfalu, ahol a lakosság nagy része a mezőgazdaságban dolgozik. Egy átlagos év során az árpa, napraforgó és repce termesztésével foglalkozó gazdák számára a vetési időszakot a belvízhelyzet nehezíti, majd a gyakori hőhullámok, a tartós aszályok és a kiszámíthatatlan, heves esőzések okoznak károkat. Ráadásul a szomszédos településen két nagy élelmiszer- és italvállalat üzeme működik, melyek szintén hatással vannak a vízkészletekre.

Ezért a heves esőzések és belvizes helyzetek víztöbbletét vízvisszatartó megoldásokkal igyekeznek megőrizni a nyári vízhiány enyhítésére. Ennek érdekében a külterületen található csatornahálózatot a víz megtartására alkalmas műtárgyakkal módosították, továbbá egy mély fekvésű, rossz adottságú szántó helyén vizes élőhelyet hoztak létre a hordalék eltávolításával, valamint egy gát és egy vízmegtartó műtárgy megépítésével.

A Duna mentén fekvő Bátya település hasonló problémákkal küzd, mint Rákócziújfalu. Itt egy elhagyott, illegális hulladéklerakóként szolgáló kubikgödröt állítottak helyre vizes élőhelyként, melynek vízutánpótlását a lakott területen lehulló esővíz biztosítja a kibővített csatornahálózaton keresztül.

Ez a természetes víztározó nemcsak segít megtartani a vizet a tájban, de nyílt vízfelületet és sekélyebb élőhelyet is biztosít az állat- és növényvilágnak, sőt, a tó környéki természet rekreációs célra is alkalmas. Rákócziújfalu és Bátya esete mintául szolgálhat mindazon települések számára, melyeknek olyan – az éghajlatváltozás hatására egyre súlyosbodó – komplex problémákkal kell megküzdeniük, mint a heves esőzések, belvíz és aszály.

A természetes vízmegtartó intézkedések költséghatékonyak is

Az elterjedt szürkeinfrastruktúra-megoldásokkal (pl. dréncsövezés és vezetékes öntözés) szemben a természetes vízmegtartó intézkedések költséghatékonyabbak és számos járulékos hasznot is hordoznak. A szürke-infrastruktúra beruházások rendszerint nagyléptékű földmunkát és technológiai alapú megoldásokat igényelnek, amik drágák. Emellett üzemeltetésük és karbantartásuk is költséges és szakértelmet követel, illetve tervezésükhöz, előkészítésükhöz sok idő szükséges, továbbá rendszerint csak egy feladatot képesek ellátni, és járulékos hasznaik nincsenek.

Ezzel szemben a természetes alapú megoldások előnye, hogy egyszerre több problémát képesek kezelni, és számos járulékos hasznuk van, mint például a talajvíz pótlása, a vizek helyben tartása, a mikroklíma szabályozása, a vízminőség javítása, élőhelyteremtés, biológiai sokféleség támogatása, rekreáció, állattartás haszna. Egyetlen hátrányuk a területigény, hisz valamilyen használaton kívüli területet vagy alacsony termőképességű szántót át kell állítani vízgazdálkodási célú vagy a vízborítást jól tűrő használatra (pl. legelők, kaszálók, gyümölcsösök).

Ahogy a fenti példák is mutatják, a vízmegtartó intézkedések az ökoszisztéma szolgáltatások helyreállítására és fenntartására épülnek, és a helyi zöld-kék infrastruktúra szerves részét képezik. Számos természetes és technológiai alapú vízmegtartó jógyakorlat létezik, ezért a szakmai kritériumok mellett nagyon fontos a társadalmi igény felmérése is, hogy olyan megoldás szülessen, ami a helyi közösségek javát szolgálja, mert akkor annak hosszútávú fenntartásában érdekelt lesz a lakosság.