Cseberből vederbe estek, azaz már nem az olajtól függenek az energiafüggetlenség iránt ácsingózó országok, Kína pedig egyetlen évtized alatt a megújuló, főként napenergiát előállító rendszerek legfontosabb gyártójává lépett elő.
Az energiafüggetlenség a globális értékláncok korában csak illúzió, egyúttal egy olyan folyamatos verseny hívószava, amit tulajdonképp egy szemantikai vita tesz idézőjelbe: hogyan definiáljuk egyáltalán a „függetlenséget”? – ízlelgette a kérdést
az NRGreport az oilprice.com által felvázolt dilemma nyomán.
Azt a felvetést, miszerint az
Egyesült Államok önellátóvá válhat, azaz elegendő energiát tud termelni a lakosság és az ipar számára, Nixon hozta be
a köztudatba, amikor a hetvenes évek olajválsága idején hadat üzent a külföldi olajnak.
Amerika az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiára való folyamatos áttéréssel sem került közelebb a függetlenséghez.
A változás annyi, hogy most már nem Szaúd-Arábiától függ az energiaipara, hanem a legnagyobb megújuló energetikai berendezéseket gyártó, és egyben a legnagyobb szaúdi olajimportőr gazdaságtól, Kínától.
A napenergia-szektor a tiszta energiamix legjobban teljesítő szegmensévé vált a világjárvány alatt. A világ 10 legnagyobb napenergia-technológiai gyártója között pedig 7 kínai vállalat található,
és csak 2 amerikai: a First Solar Inc.
és a SunPower Inc.
A lista élén évek óta ugyanaz a három cég szerepel: a Jinko Solar, a Trina Solar és a Canadian Solar (utóbbiról gyakran mondják, hogy csak a nevében kanadai, de a vállalatot alapító Shawn Qu ezzel vitatkozna). Ez a három cég vezeti az értékesítést az összes fontos végfelhasználói piacon – szögezte le az NRGreport.
A Biden-kormány megígérte, hogy legalább 500 millió napelemet telepít,
és 1,7 billió dollárt költ a megújuló energia infrastruktúrájára, hogy az Egyesült Államok 2050-re nettó nulla
szén-dioxid-kibocsátóvá váljon.
De nagyon valószínű, hogy az amerikai befektetések döntő többsége végül Kína kasszájába fog befizetni.