Többtonnányi port szűrnek ki a budapesti fák levelei

2020.12.17.

A Szent István Egyetem szakértői egyedülálló kutatómunka során megállapították, hogy a városi fák levelein kiülepedett por vizsgálata alkalmas eszköz lehet a levegőben szálló por- és nehézfém-szennyeződések mérésére. A vizsgálatok során az ezüsthárs molyhos, szőrös levelei bizonyultak a leghatékonyabb porszűrőnek.

Lényeges, hogy tudományosan megalapozott ismeretekkel rendelkezzünk a fák szén-dioxid-megkötéséről és párologtatásáról, amellyel a növények hozzájárulnak a városi levegő tisztábbá tételéhez és az egyes települések szén-dioxid-lábnyomának mérsékléséhez – húzta alá dr. Hrotkó Károly, a SZIE professzora.

Ezért a Szent István Egyetem (SZIE) Fenntartható Kertészet Intézet Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékének, valamint a Környezettudományi Intézet Agrárkörnyezettani Tanszékének kutatói az ELTE Meteorológiai Tanszékével együttműködésben módszeres vizsgálatokat folytattak a városi fafajok szén-dioxid-asszimilációjának és párologtatásának megismerése céljából.

A SZIE egyedülálló vizsgálatában három nagy arányban telepített fafajtát – kőris, juhar és ezüsthárs – vizsgáltak a kutatók, a tavaszi, kora nyári és az őszi, lombhullatás előtti időszakban.

A kutatások megállapították, hogy a városi fák levélzetén kiülepedett por analizálása alkalmas eszköz a levegőben szálló por- és nehézfém-szennyeződések követésére. A levélmintákat a közlekedési porszennyezéssel kevésbé terhelt Budai Arborétumban, az erősen terhelt Andrássy úton, a Krisztina körúton és a Karolina úton gyűjtötték be.

A vizsgált fafajok közül az ezüsthárs bizonyult a leghatékonyabbnak a por kiülepítésében – Fotó: shutterstock.com

A tavaszi, illetve őszi falevelek vas- és ólomtartalmának összehasonlítása segít a szakértőknek megbecsülni a fák levegőtisztító képességét és a környező városi levegőből kivont nehézfémek mennyiségét. Ez utóbbi képesség szerény becslések szerint is többtonnányi ólom- és egyéb nehézfémtartalmú szálló por kivonását jelenti Budapest légteréből.

A folyamat fenntartása érdekében a kutatók a megfelelő fafajok kiválasztását és telepítését javasolják a sűrűn lakott területeken, valamint lényeges a már meglévő fák gondos ápolása, öntözése is.

Címkék