A kis-balatoni természetvédelmi őrszolgálat lett figyelmes a rózsaszínes-lilás virágokra, amelyeket ugyan jól ismerünk, de nem márciusban.
Az őszi kikerics (Colchicum autumnale), nevének megfelelően, augusztus és október között virágzik, tavasszal a hosszú, fényes, harsogóan zöld levelei hajtanak ki. A lándzsa alakú levelek között bújnak meg az előző évi virágokból fejlődő toktermések, ezek szintén tavasszal törnek a talajfelszín fölé. Nyárra mind a levelek, mind a termések elszáradnak. Gömbölyű magjai éretten sötétbarnák, kemények, frissen ragadósak, terjesztésüket hangyák végzik.
A levelek által tavasszal termelt tápanyagok a föld alatti hagymagumóban raktározódnak. Ebből a tartalékból fejlődik – általában kora ősszel – a többnyire hat szabad lepel alkotta virág. Ezt az érdekes egyedfejlődést régen a „filius ante patrem” kifejezéssel jellemezték, amely annyit tesz: a fiú megelőzi az apát, ezzel utalva arra, hogy az adott naptári évben a magvak a virágok előtt lesznek láthatóak. Tavaszi virágzása nem ismeretlen, de szokványosnak semmiképp sem mondható.
Az őszi kikerics termőhelyei az üde rétek, mocsárrétek, nyirkos talajú kaszálók, irtások. A Dunántúlon nem ritka, az Alföldön szórványosan fordul elő. Európában a Brit-szigetektől a Balkán-félszigetig találkozhatunk vele. A legenda szerint a kikericsfélék, így e növény elnevezése Kolkhisz ókori királyságból (mai Grúzia területe) származik, ahol a méregkeverő királylány, Médea, őszi kikericset használt főzeteihez. A növény minden része mérgező. Az érett magból kivont kolchicint a növénytermesztésben használják, valamint az orvostudomány is foglalkozik vele rákgyógyászati kísérletekben.
Szöveg: Fejes Éva, Kis-Balaton – Nagyberek Tájegység, BfNPI
Fotók: Bődör Bence, Kis-Balaton – Nagyberek Tájegység, BfNPI
A cikk borítóképét készítette: Bodolai Márton (Fagyon innen)
